DR. GÉMESI GYÖRGY
DR. GÉMESI GYÖRGY
DR. GÉMESI GYÖRGY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Amikor ezt a törvénytervezetet a kezembe kaptam, akkor először a méreg, aztán az elkeseredettség lett úrrá rajtam; és most sem igazán tudok magamhoz térni abból az elkeseredettségből, ami az előző hozzászólások alatt információképpen a birtokomba jutott, s amit hallottunk, és annak kapcsán lecsapódott bennem.
1991. június 30-án először Gödöllőn ünnepeltük meg, hogy nincsenek Magyarország területén idegen megszálló csapatok. Jó régen volt, nem láttam ott képviselőtársaimat ünnepelni; láttam viszont harmincezer embert ezen a csodálatos ünnepen, ahol nem transzparensekkel, nem jelszavakkal, nem mindenféle politikai beszéddel, hanem a magyar kultúra értékeinek bemutatásával emlékeztünk arról, hogy Magyarország szabad és független állam lett, egy ökumenikus istentisztelet keretein belül - hol tetszettek akkor lenni?
És hol tetszettek azóta lenni, amióta mi minden esztendőben, június utolsó hétvégéjének szombatján egy országos ünnepség keretein belül emlékezünk a magyar szabadságra; a magyar szabadságra, amely a miénk, s amely vér nélkül az ölünkbe hullott? S ami oly fontos számomra, az én édesapám számára is, aki fekete nyakkendőt hordott mindaddig, amíg orosz csapatok voltak Magyarország területén, és ott, nyilvánosan égette el, mert arra tett fogadalmat, hogy akkor fogja levenni először - hol tetszettek akkor lenni? Hol tetszettek lenni az elmúlt tíz esztendőben, ha ennyire fontos és ennyire nagy jelentőségű az önök számára, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, ennek az ünnepnek, ennek a napnak a megünneplése?
Alapítványt hoztunk létre, én mentem a forintok, a fillérek után, mert nem volt benne állami pénz, hogy ünnepelni tudjunk - hol tetszettek akkor lenni? Hol tetszettek ’94-98 között lenni: akkor kormányon voltak, és akkor is szóba kerülhetett ez az ünnep, hiszen mi ünnepeltünk; nem virslivel és vurstlival, nem mindenféle vásári komédiával, hanem minden évben a magyar szabadságról, a magyar nép történelméről megfogalmazott zenés és irodalmi üzeneteken keresztül, az ország nyilvánossága előtt, a Magyar Televízió által közvetített ünnepségeken keresztül, több millió ember szeme láttára - talán látták a televízióban.
És talán látták azt, hogy igenis azt kerestük ez alatt a tíz vagy tizenegy esztendő alatt, ami összeköt bennünket. Avarkeszi képviselőtársam, egyetértek önnel: azt keressük, ami összeköt. Van valami, ami működik, ami szép, ami jó, amit elfogadtunk, több mint 90 százalékos többséggel - miért kell ebbe belerondítani? Miért kell ebbe belepiszkítani? Miért kell fitogtatni a politikai erővel való visszaélés tényét, miért? Tessék megmondani, miért?!
Nincs Magyarországon még egy olyan település és polgármester, aki ezt ennyire a szívén viselte az elmúlt időszakban. Mindenki kapott meghívót, hölgyeim és uraim, az elmúlt esztendőben is - ”A szeretet hídja” című zenés oratóriumon ki volt ott? Ki tartotta fontosnak ennek az ünnepnek a megünneplését?
Tisztelt Képviselőtársaim! Igen, érzelmek dúlnak bennem, mert valami szépen elindult ’90. június 30-án, majd alapítványt hoztunk létre, az emberek adtak az alapítványba pénzt, hogy ünnepelni tudjunk ezen a napon. Díjat alapítottunk, a magyar szabadság napja díját; három éve az ünnep előtt ezt minden esztendőben átadjuk, méltósággal, a történelmi tényekre való emlékezés keretein belül, nem szélsőségekkel. Tessék mutatni nekem egyetlenegy szélsőséges mondatot az azon ünnepeken elhangzottakban, amelyek lezajlottak!
Törvényt hoztunk a tízéves évfordulóra: elfogadták. Én akkor boldog voltam, mert azt gondoltam, hogy önök megértik azt a szándékot, azt a valóban mély üzeneteket tartalmazó ünnepet, ünnepsorozatot, ünnepségsorozatot, ami mögöttünk volt. Tíz esztendő - önök elfogadták, támogatták, megköszöntük. Végre a helyére került a dolog; oda került, ahova kerülnie kellett, nemcsak itt, a parlamentben, hanem az országban, azoknak az embereknek a szívében, akik bármilyen tekintetben is szenvedtek attól, hogy idegen hatalom volt Magyarország területén.
Hosszú évszázadok után, lassan tizenkét esztendeje nincsenek idegen megszálló csapatok, és akkor, mikor végre minden a helyére kerül, közel konszenzus alapján, akkor bele kell valamibe nyúlni, mert meg tudjuk tenni ötfős parlamenti többséggel. Meg tudjuk tenni, teljesen természetes, hogy meg tudjuk tenni; csak ne kívánják azt, hogy ehhez jó szívvel asszisztáljunk - ne kívánják! Ne kívánják, mert olyanhoz nyúltak hozzá, olyanba piszkítottak bele, ami tisztességes, szent és sérthetetlen. Ennek a törvénynek a kapcsán nekem elsőként ezek az érzések jutottak az eszembe.
De még mindig van kompromisszumra lehetőség. Mindig van. Amikor megláttam a függetlenség napjával kapcsolatos bejelentést, rögtön beadtam az eredeti törvényhez egy képviselői önálló indítványt: legyen 19-e a magyar szabadság napja, hiszen valóban akkor mentek ki az oroszok, de tetszenek emlékezni rá, hogy 19-én mentek ki az oroszok, de 30-a volt bejelentve - előkészültünk ünnepekkel. Mécs Imre képviselőtársam, a főváros is készült, az SZDSZ is készült: elindította a Budapesti Búcsút!
(17.00)
Az egy dolog, hogy én ezzel egyetértek-e vagy nem, de ők is ünnepeltek, a maguk módján, virslivel és vurstlival; mi pedig másképp ünnepeltünk, üzeneteket fogalmaztunk meg, mert az is június 30-án volt. Kétségkívül ragaszkodni kell a történelmi tényekhez, azért került bele ebbe a törvénybe, ami a magyar szabadság napjáról szólt, a 19-ei emléknap, mert mindig más napra esik, hétköznapi napra esik. Nem tudunk igazán hétköznap ünnepelni. Legyen valóban nemzeti emléknap, ne felejtsük a történelmi tényeket, majd a magyar szabadság napja legyen, ami többről szól, az évszázados magyar szabadságvágyról szól, annak a megünnepléséről, június utolsó hétvégéjének szombatja, mert az mindig munkaszüneti nap. Nem kell az államnak pénzt fizetni érte, nem kell semmilyen pénzről lemondani, nem kell semmilyen döntést a Munkaügyi Tanácsban és nem tudom, hol meghozni, mert ünnepelni lehet szombaton, hiszen szabad szombat jár mindenkinek, és így lett bevezetve ez a gyakorlat; megvolt ennek a maga logikája. Amikor erről a parlamentben beszéltünk, akkor egyébként ezt meg is említettük.
Beadtam ezt a képviselői önálló indítványt, én ebben azt mondtam, ha munkaszüneti nap, tisztelt államtitkár úr, amiről nem győződtünk meg az előbb, mert még csak esetleg munkaszüneti nap lesz, nemzeti ünnep lesz, akkor legyen június 19-e a magyar szabadság napja. De hívjuk ezt “a magyar szabadság napjának”, mert ez a magyar, ez a mienk, ez a kifejezés, ez a gondolatiság a mienk. A “szabadság” magyar szó, a magyar szabadságvágy mindenki számára, bárhol él a világon, egyformát jelent. Ez a “függetlenség” kicsit amerikai, kicsit nyugat-európai. Azt gondolom, hogy talán nem lenne e tekintetben sem rossz, ha ahhoz ragaszkodnánk, ami a sajátunk, ami több mint ezer esztendőn keresztül vágya volt ennek az országnak, ennek a népnek, és ami megvalósult akkor.
Konszenzusra kell törekedni, tisztelt képviselőtársaim; akkor törekedjünk konszenzusra, vonja vissza a kormány ezt a javaslatot, fogadja el ezt az önálló képviselői indítványt, és akkor június 19-e, ha munkaszüneti nap, lehet a magyar szabadság napja. Kompromisszumkész vagyok, mert ünnepelhetünk együtt akkor június 19-én egy munkaszüneti napon, a bevált gyakorlat alapján; mindenki örülni fog, ebben az esetben valóban azt a kívánságát, hogy ünnepet ünnepeljünk, hogy megfelelő tartalommal ünnepeljük, megfelelő méltósággal emlékezzünk, mindenki megtalálhatja a magáét benne, erőt meríthet belőle, üzeneteket fogalmazhat meg, minden településen ünnepelhetik. Hiszen azt is megfogalmaztuk 1993-ban, amikor Mohácson volt a 900 éves évforduló, és ott volt a magyar szabadság napjának központi ünnepsége, “Nekünk Mohács lesz” címmel egy csodálatos zenés oratórium, megfogalmaztuk, minden évben legyen más településen az országos rendezvény. Semmi gond nincs ezzel, legyünk nyitottak, ünnepeljünk együtt, vezessük be úgy, ahogy ezt kell, de ne politikai erőfölénnyel való visszaélés formájában, mert nekünk most az jutott eszünkbe, hogy azt töröljük, ami abban van, mert mégiscsak kicsit kínos azért, ha a fasiszta diktatúra mellett meg van említve a kommunista diktatúra is.
Átírhatjuk a történelmet, tisztelt képviselőtársaim. Amíg van hozzá erő, addig át lehet írni; addig a kisebbség nyilván tudomásul fogja venni, hogy másról szól az, amiről önök beszélnek - és amit gondolnak, amit kimondanak, amögött más gondolatok és más politikai szándékok húzódnak meg.
Számomra elfogadhatatlan ennek a törvénynek a léte is. Először azt hittem és azt gondoltam, amikor a miniszterelnök úr bejelentette, hogy munkaszüneti nappá kívánjuk nyilvánítani és majd ünnepelni együtt ezen a napon, hogy nem tudja, hogy van egy másik. Ezért is nyújtottam be a képviselői önálló indítványt.
Hölgyeim és Uraim! Elnézést kérek, hogy kicsit nagyobb érzelemmel és emócióval mondtam el a gondolataimat. Tisztelettel kérem a kormányt, mindazok nevében, akik eddig ünnepeltek, méltósággal: vonja vissza ezt a törvényjavaslatot, és fogadja el a képviselői önálló indítványt kompromisszumos javaslatként.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
