ROGÁN ANTAL

Teljes szövegű keresés

ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány hónappal ezelőtt a választási kampány során érdeklődéssel figyeltem és bevallom, nem értettem egészen, hogy miért kedveli Lendvai Ildikó és szocialista képviselőtársai a választási kampányrendezvények, sajtótájékoztatók tartására a Fővárosi Nagycirkuszt. Aztán május 27-e után megértettem, mert úgy látom, hogy az új kormány politikai ténykedése egészen egyszerűen arra irányul, hogy Magyarországon a lehető legrövidebb időn belül felállítsa a politikai szemfényvesztés világrekordját.
A kormány jó tanulóként látott hozzá mindehhez, hiszen szemfényvesztéssel kezdte rögtön az elején. Medgyessy Péter és László Csaba pénzügyminiszter Rodolfo mintájára felmutatta az üres cilindert, aztán elővarázsolta belőle a nyulat. Csak egyvalamit felejtettek el, azt, hogy Rodolfo tisztességes ember lévén annak idején mindig előre hozzátette, hogy vigyázat, csalok. Akkor, amikor az üres kasszáról fennhéjázó kijelentések elhangzottak, akkor persze a szocialista képviselők, a miniszterek és a miniszterelnök úr egyetlenegyszer sem tették hozzá, hogy vigyázat csalok. Pedig azóta ebből az üres kasszából sok minden előkerült, és itt nemcsak jóléti programokra gondolok, gondolok arra a bizonyos 6 milliárd forintra, mely új kormányzati autók beszerzéséhez kellett, elvégre minden idők legtöbb államtitkárát érjük meg a kormányzati karban; gondolok arra a közel 7 milliárd forintra, amelyre új mobiltelefonok beszerzéséhez volt szükség; gondolok arra több mint 8 milliárd forintra, amit most bútorokra költ a kormány; vagy gondolok arra a plusz 30 milliárd forintra, amely úgymond vadászgépeink korszerűsítéséhez, levegőben történő utántölthetőségéhez majd szükséges lesz.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindazt, ami május 27-e óta zajlik, persze más szemszögből is vizsgálnunk és néznünk kell, mert úgy tűnik, hogy szocialista képviselőtársainknál a szavak időnként mást jelentenek, mint ami azoknak a magyar nyelvben használt szokásos értelme. De ebben nincsen semmi meglepő, hiszen az elmúlt 6-8 hétben azt is megtapasztalhattuk itt a parlamentben, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök úrnak van egy olyan vállalása, amit elfelejtett előre közölni a választókkal, ellenben minden alkalommal büszkén követ és meg is tart; én valahogy úgy fogalmaznám meg ezt a vállalást, hogy minden hét újabb nyelvi lelemény. Ezen nyelvi lelemények eredményeképpen rendszerint új fogalmak kerülnek a magyar nyelvbe, vagy inkább régi fogalmak nyernek más értelmet. Azok a fogalmak is egészen más értelmet nyernek, amit a szocialisták a kampány során használtak, és ígéretként olyan sokszor hangoztattak. Idézzük fel őket vagy legalábbis közülük néhányat! Elhangzott az "olcsó és szakértő közigazgatás", elhangzott a "közbeszerzés és a korrupció elleni fellépés", és elhangzott természetesen a "társadalmi ellenőrzés".
Vizsgáljuk meg őket egyenként, mit is jelentenek a gyakorlatban, szocialista módra! Olcsó és szakértő közigazgatás; ma Magyarországon a Miniszterelnöki Hivatal minden eddiginél nagyobb létszámmal működik, ma Magyarországon a közigazgatás minden eddiginél több államtitkárral működik. A kormány gondoskodott arról - törvényei közül az egyik első volt -, hogy címzetes államtitkári tisztségek sorozatával hozzá hűséges, nem éppen köztisztviselők, hanem politikai komisszárok tucatjait jutalmazza meg szerte a minisztériumokban. A kormány gondoskodott arról, hogy ennek megfelelően Magyarországon az államtitkári kar létszáma valóban minden rekordot megdöntsön; gondoskodott arról, hogy a Miniszterelnöki Hivatalon belül mindazon szocialista politikusok számára, akik valamilyen okból miniszteri tisztséghez nem jutottak, különféle államtitkári reszortok révén egyfajta megélhetési kiskabinet alakuljon ki.
Tisztelt szocialista és nem szocialista Képviselőtársaim! Arra is szeretném felhívni az önök figyelmét, hogy sajátos értelmet nyert ebben a szótárban a szakértelem is, melyet oly gyakran hangoztattak. Lássuk, hova is vezetett a szakértelem! Minden olyan pozícióba, ahol, úgy tűnik, a kormány jelentős pénzeszközök újraelosztását vagy legalábbis azok átcsoportosítását tervezi, abba - természetesen csakis a szakértelem jegyében - Medgyessy Péter volt cimborái, vadásztársai kerültek. Elegendő két példát felemlíteni: Magyar Fejlesztési Bank és Nemzeti Földalap. A Nemzeti Földalap társadalmi ellenőrzése szocialista módra úgy valósul meg, hogy a Nemzeti Földalap élére Medgyessy Péter üzlettársa és vadászcimborája kerül. Úgy tűnik tehát, a társadalmi ellenőrzés a szocialista szótárban egész egyszerűen haveri ellenőrzést jelent.
(10.50)
Érdemes megvizsgálnunk persze a közbeszerzés mint szó bűvös jelentését is. Gyakran hallhattuk ezt a szocialista képviselőtársainktól, és most már láthatjuk, hogy mit jelent mindez a szocialisták számára a gyakorlatban. Közbeszerzési eljárás keretében ítélték oda az augusztus 20-i ünnepi rendezvények szervezését, olyan közbeszerzési eljárás keretében, melyre négy céget hívtak meg - a nem szimpatikus céget csak egy nappal a pályázati határidő lejárta előtt, a másik három céget természetesen már jóval korábban értesítették. És mit ad isten, mi derült ki: a győztes cég vezetője egy bizonyos úriember, a két konkurens közül az egyik vezetője az úriember élettársa, a harmadik vezetője pedig nem más, mint a szóban forgó úriember legjobb barátja. Ezt a közbeszerzést is levajazták, ahogy sokak számára a bútoriparban, úgy tűnik, azt a több mint nyolcmilliárd forintos közbeszerzési eljárást, amely ma kinn van a bútorpiacon, szintén levajazták. Hiszen annak a feltételei eleve úgy vannak meghatározva és úgy vannak kiírva, hogy ezen a közbeszerzési eljáráson mindössze két cég indulhasson el. Az egyik vezetője egy volt szocialista országgyűlési képviselő felesége, a másik pedig egy, a szocialistáktól nem is olyan messzességben található üzletember áttételes tulajdonában van.
Nos, tisztelt szocialista képviselőtársaim, úgy tűnik tehát, hogy a közbeszerzés az önök nyelvén a levajazás egyfajta új értelmezését, egyfajta új átírását jelenti. Miért van azonban erre szükség? Sokan elgondolkodtunk mindezen, de én azt gondolom, megkaphatjuk a magyarázatot, ha nyitott szemmel járunk, és körülnézünk az országban; vagy elegendő, ha körülnézünk Budapest utcáin, tisztelt szocialista képviselőtársaim. Csak néhány számot szeretnék elmondani. Egy óriásplakát ára havi 200 ezer forint; egy BKV-járműre tett hirdetésé 150 ezer forint; egy elefántfülé 30 ezer forint; egy oszlopra szerelt plakáté 12 ezer forint. Adják össze mindazt, arra kérek minden televíziónézőt és rádióhallgatót, adják össze mindazt, ami mindebből szocialista színekben Budapest utcáin található, és akkor rá fognak jönni arra, hogy miért kell a közbeszerzéseket levajazni, miért vannak Magyarországon kulcsfontosságú pozícióban haverok, miért van buli, és miért van szükség arra, hogy mindezt lefedje, mindezt a választók elől elfedje a jótékony és állandóan hangzó hanta.
Nos, tisztelt szocialista képviselőtársaim, ez az út nem Európa - ez valami más. Én a magam részéről hiszek abban, hogy 133 nap leforgása alatt nem lehet elfordítani egy ország szekerét egy egészen más irányba. Bár most még azt gondolom, hogy Magyarország nem arra tart, és benne az a 149 aranyérem sem, amit Katona Béla képviselőtársam említett, amerre annak idején boldogult nagyapám első karórája elindult, de ha ez így marad, és önökön múlik, akkor még az sem lehetetlen.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem