LASZTOVICZA JENŐ

Teljes szövegű keresés

LASZTOVICZA JENŐ
LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt az előttem szóló mondta, hogy az első lépés iránya és nem a nagysága a lényeges, és hogy Magyarország jó úton halad. Én úgy gondolom, hogy már a tegnapi parlamenti vitában is megtapasztalhattuk, hogy ez az irány nem igazán jó. Hiszen akkor lenne jó az irány, ha a magyar dolgozók érezhetnék a saját pénztárcájukon is, hogy ez az irány jó, hiszen a tegnapi adótörvények tárgyalásánál kiderült, hogy számtalan termék és szolgáltatás áfája jelentősen emelkedni fog a bruttó 3 százalékos béremelés mellett, és jövőre komolyabb béremelést nem is terveznek. Én úgy gondolom, hogy ha a forint vásárlóértéke ennyire le fog csökkenni, mint ahogy már a tegnapi parlamenti vitában is ez elhangzott, akkor ez nem lehet jó irány, és nem Európába vezető irány ez.
A következő: abszolút nem lehetett látni, és nem tudni arról, hogy amik itt elhangzottak a mostani hozzászólásokban is a kormány részéről, milyen vállalkozások támogatásáról lehet itt a következőkben hallani, hiszen a költségvetésnek óriási a hiánya.
Honnan fogják előteremteni azokat a forrásokat, amelyekkel a magyar vállalkozókat versenyhelyzetbe szeretnék hozni majd az EU-csatlakozás során az európai vetélytársakkal?
Szeretném felhívni arra a kormány és a kormánypártok figyelmét, hogy erre a pontra nagyon jó lenne odafigyelni, hiszen a magyar munkavállalók adják a munkák legnagyobb részét, illetve a dolgozók legtöbbjét a magyar munkavállalók foglalkoztatják, és ha itt nem történnek meg azok a támogatások, amelyek az Európai Unió csatlakozásához feltétlenül szükségesek, akkor jelentős munkanélküliségre is lehet számítani, ha ezeknek a kis- és középvállalkozásoknak be kell zárni.
Szalay képviselő úr hozzászólásában majdhogynem már megszorító intézkedéseket lehetett sejteni - ez csak nem a következő Bokros-csomagnak az előszele? (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem