LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A 6. számú módosító javaslathoz nyújtottam be egy kapcsolt módosító javaslatot, és ezt kívánom röviden megindokolni. Hiszen meggyőződésem, hogy minden embernek alapvető személyiségi joga megismerni a felmenőinek az adatait, és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy éppen a személyiségi jogokra hivatkozva fosztják meg a leszármazottakat az anyakönyvbe való betekintés jogától. És próbálom mindezt egy kicsit alaposabban körüljárni, de minden bizonnyal bele fogok férni a reám méretett időbe.
A magyar történelemben a névviselés és a névváltoztatás joga az egyik legnehezebben szabályozható kérdés volt, ugyanis a nevet, az elnevezést nagyon gyakran a közösség, a szűkebb környezet ragasztotta az egyénre, és az egyén ez ellen csak keveset tudott tenni.
A számos történelmi példa közül hadd említsek egyet: a régen csak Nógrád megyében élt, ma már sok helyen lakó Labanc család történetét. A Thököly-korban egy bizonyos Nagy Mihály a kurucok ellen harcolt, ezért rá is ragadt a Labanc Nagy megnevezés, megkülönböztető név, hiszen már akkor is meglehetősen sok Nagy vezetéknevű, családnevű élt. Buda visszafoglalása idején az ország jövője szempontjából is helyesen döntötték el a családtagok a pártállásukat, és ezen máig sincs mit restelkedniük.
A Rákóczi-szabadságharc idején Labanc Mihály egyik fia hadnagyságig vitte a fejedelem seregében, mégis rajtuk maradt a Labanc megkülönböztető név. 1724-ben az utódok Nógrád megye közgyűlésén tiltakoztak az ellen, hogy őket Labanc néven nevezik, amikor minden korábbi hivatalos okmányukban a becsületes nevük a Nagy. Bátor tett volt ez a tiltakozás is, gondoljuk csak el, hogy még élt a fejedelem Rodostóban. Vajon hányan merték volna az ötvenes években megváltoztatni, mondjuk, a Rákosi családnevüket, arra való hivatkozással, hogy van nekik egy korábbi, becsületes nevük is? A család tiltakozása mit sem ért, a vármegye széttárta a karját, hogy ő nem tehet semmit a vármegyei közösség ragadványneveket osztó és használó kedve ellen.
Sok más példával is lehetne illusztrálni, hogy az elnevezés joga régen a közösségé volt, és nem az egyéné. Abban sem lehetünk biztosak, hogy ezt a változást fejlődésnek minősítsük, hiszen például a Cudar vagy a Tolvaj családneveket nyilván senki nem vette volna fel önként, ma meg már patinájuk van ezeknek a neveknek. Sok család ma már hagyományőrzésből ragaszkodik a régi, esetleg nem is hízelgő nevéhez. Sokan vissza is keresnék az anyakönyvekből nagyszüleik, dédszüleik vagy azok testvérei születési, házasságkötési és halálozási adatait, de falakba ütköznek: nem tekinthetnek bele az anyakönyvekbe, holott úgy vélem - és itt kötődök újra a törvényjavaslathoz, a módosító javaslatomhoz -, hogy természetes emberi joguk kellene hogy legyen megtudniuk felmenőik életének fordulópontjait.
A jelen előterjesztés 6. §-a is csak az állam vagy az önkormányzat nevében eljáró személyek számára engedélyezi az anyakönyvekbe való betekintést, másoknak nem. A törvényszakasz indoklása a személyiségi jogokra hivatkozva védelmezi a tilalomfákat, holott a szülők, nagyszülők és hozzátartozóik anyakönyvi adatainak a megismerése az egyik legalapvetőbb személyiségi jog.
Ha a betekintést nem teszi lehetővé az Országgyűlés, akkor legalább gondoskodjon arról az intézményrendszerről, amelyik ezt az alapvető és természetes igényt ki tudja elégíteni. Sajnos, erről a lehetőségről az előterjesztés véleményünk szerint nem gondoskodik, és ezért is javasoljuk azt, hogy illesszük a 6. §-hoz azt a fél mondatot, hogy ha a törvény másként nem rendelkezik, az anyakönyvi és anyakönyvi alapiratokba betekintésre olyan magánszemélyeknek is lehetőségük legyen, akik felmenő szülei, házastársuk felmenő szülei, illetve azok hozzátartozói adatait kívánják megismerni.
Nagyon kérem az államtitkár urat, fontolják meg ezt a javaslatot. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)
