PAPP JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

PAPP JÓZSEF
PAPP JÓZSEF, az önkormányzati bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A törvényjavaslat előterjesztésének három alapvető oka volt; egyrészt az Alkotmánybíróság alkotmányellenességet kimondó döntése, másrészt az, hogy az eredeti törvényerejű rendelet megszületése óta óriásit változott a jogszabályi környezet, elavultak az anyakönyvi jogszabályok, amelyek az alkalmazást egyre jobban nehezítik. Ezt - ma már hivatkoztam rá - mint gyakorló polgármester munkatársaim körében többször is tapasztaltam, illetve többször is találkoztam ezzel a problémával. A változás szükségességének a harmadik oka a nemzetközi jogharmonizáció, illetve az a nyitottság, amiben ma már szerencsére élünk, és ami az eredeti jogszabály megszületésekor nem volt így, valamint a nemzetközi mozgásszabadság, az, hogy sok magyar él külföldön, és sok külföldi van Magyarországon.
Összefüggésben van ez a törvényjavaslat azzal a szintén a Ház előtt szereplő, T/886. számon tárgyalt törvényjavaslattal is, amely a házasságról, a családról és gyámságról szóló 1952. évi törvénnyel kapcsolatos. Itt a házassági névviselésről, névváltoztatásról van szó, illetve annak anyakönyvi átvezetéséről.
Ahogy az előterjesztésben is olvasható, ennek a javaslatnak az elfogadását egy közbeeső fázisnak kell tekinteni, hiszen a közeljövőben az anyakönyvi igazgatás teljes körű újraszabályozására lesz szükség.
Szeretném tájékoztatni a Házat, hogy bizottságunk a törvényjavaslatot megvitatta, és azt egyhangú szavazással általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem