LASZTOVICZA JENŐ

Teljes szövegű keresés

LASZTOVICZA JENŐ
LASZTOVICZA JENŐ, az idegenforgalmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Mint ahogy Korózs képviselő úr elmondta, elég szoros volt a szavazati arány, hiszen éppen csak egy szavazattal ment át a bizottságon, hogy ezt a törvényt alkalmasnak találjuk, vagy nem találjuk alkalmasnak.
Mi, ellenzéki képviselők nem támogattuk, mivel ebben a javaslatban nem lehetett megtalálni azokat az elemeket, amelyek egyszerűsítenék az adózást a kis- és középvállalkozóknak, az egyéni vállalkozóknak, és összességében nem jelent előnyt a munkavállalóknak sem.
A kormányprogram alapja a választások során elhangzott kampányígéretek. Itt jelentős mértékű adó- és társadalombiztosítási járulékcsökkentésről volt szó. Ez csak ígéret maradt ebben a törvényjavaslatban.
Az adótörvényeket nem lehet csak úgy külön kezelni, sok más tényező hatása is fontos, hogy elmondhassuk, a társadalom szereplői jól járnak-e, vagy rosszabbul járnak. Itt most rosszabbul járnak. A bizottság ellenzéki képviselői véleménye szerint a mostani módosítások sok esetben jelentős visszalépést hoznak. Például kevésnek tűnik az a 30 nap, amely a be nem folyt számlák után fizetendő áfa határideje. Eddig 60 nap volt, most ez 30 napra csökkent. Ez sok kis- és középvállalkozásnál fizetési és működési problémát jelenthet. Sok lesz a körbetartozás, ezért sok kisvállalat mehet tönkre.
Itt megemlíteném, hogy jelen pillanatban az állami pályázatokon nyert kifizetések is csúsznak, és már ez is komoly gondot okoz a mostani kis- és középvállalkozásoknak.
Irreális az az emelés is, amely az átalányban lévő fizetővendéglátást érinti. A szobánkénti 24 ezer forintról 32 ezer forintra történik az emelés; ráadásul nem számol a szezonalitással. Ez több tízezer családot érint nagyon kellemetlenül.
A törvénymódosítás nem csökkenti a szállodák és a vendéglátás terheit sem. Nem csökkent az adók száma és mértéke és a járulékok sem.
A tb-terhek jelentenek komoly gondot minden vállalkozás számára, míg ez nem csökken, ne is várjunk teljes és tisztességes bevallásokat. Ez is nagy hánya a törvénynek.
Összességében: a választási ígéretek során elhangzottak nem jelentek meg az előttünk álló törvényben.
A kormány képviselői az utóbbi hónapokban sokszor elmondják, hogy a gazdaság stabil és erős; akkor itt lenne az ideje, hogy az adók és járulékok csökkentésében is megjelenjen, mert ez hosszú távon a gazdaság és a vállalkozások további erősödését jelentené. Ez pedig az európai uniós csatlakozás miatt lenne fontos, hiszen a magyar kis- és középvállalkozásoknak kell majd felvenni a versenyt európai társaikkal.
Félő, ha a kormány az elvonások csökkentésével vagy más támogatási formával nem támogatja a kis- és középvállalkozásokat, akkor azok a csatlakozás után tönkremehetnek, pedig a kis- és középvállalkozások teremtik a munkahelyek legnagyobb részét, és ha hagyjuk őket tönkremenni, Magyarországon nőni fog a munkanélküliek száma.
(11.00)
A turizmusban a kis- és középvállalkozások száma a legnagyobb. Ahogy Mádi képviselő úr már említette, nagyon sok területen rosszabbul járnak a vállalkozások, a munkavállalók, tehát a dolgozók. Az áremelések már elkezdődtek. Például egyes szívgyógyszerárak 30-40 százalékkal emelkedtek a szocialista kormány alatt. A 95-ös oktánszámú benzin literje az utóbbi három hónapban 23 forinttal drágult. A nagyüzemi gázárak nőttek. Nem titok, hogy a gáz-, villany- és több más szolgáltatás ára is jelentősen nőni fog a közeljövőben. A beígért 50 százalékos közalkalmazotti béremelést is nagyon sok tanár, ápoló, mentős a fizetési borítékban nem találta meg. Ezek után lehet-e még hinni a szocialista kormány ígéreteinek? Nem.
Összefoglalva: a Fidesz és az MDF képviselői ezt a törvényt nem tartják alkalmasnak általános vitára.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem