DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! A kulturális bizottság általános vitára alkalmasnak minősítette a törvényjavaslatot, bár ott is meglehetősen szoros szavazással. Ez azonban nem a törvényjavaslat minőségét mutatja, hanem a választási eredményt, amelynek következtében az egyes frakciók létszáma, az ellenzéki és a kormánypárti frakciók létszáma elég közel áll egymáshoz.
A kulturális bizottság ülésén meglepő módon a kultúrával viszonylag keveset foglalkoztak a képviselők. Az egyetlen felvetés ezzel kapcsolatban az általános forgalmi adó filmgyártásra és -forgalmazásra kiterjedő emelkedése volt. Ebben Deutsch Tamás képviselőtársam tévedett, az áfaemelés a mozijegy árát nem érinti, tekintettel arra, hogy a mozi is egy gazdasági vállalkozás, és vissza tudja igényelni az áfát. Tehát az általános forgalmi adó emelése csak az egyes, a filmgyártásban és -forgalmazásban részt vevő szereplők egymás közti elszámolását érinti. Ez a kulturális bizottság ülésén a kormány képviselőjének szavaiból egyértelműen kiviláglott.
Ezen túlmenően a kulturális bizottság ellenzéki tagjai mindenekelőtt a kormány választási ígéreteit kérték számon a kormánypárti képviselőkön, azt állítva, hogy nem történik tényleges adócsökkentés, nem történik tényleges tehercsökkentés, és nem történik tényleges jöveledelemcentralizáció-csökkenés. A kormánypárti képviselők érvelése ezzel szemben világosan kimutatta azt, hogy decemberről januárra az adóterhelés 21,2 százalékról 19,8 százalékra csökken, vagyis 1,4 százalékpontos csökkenést könyvelhetünk el. Ha azonban az előző kormány által ránk hagyományozott adórendszert hasonlítjuk össze a január 1-jén életbe lépő új adórendszerrel, akkor a csökkenés 2,3 százalékpontos, hiszen 22,1 százalékról csökken 19,8 százalékra. Ilyen arányú adócsökkentésre az elmúlt 12 évben nem tudunk példát mondani.
A másik, már említett aggodalom a jövedelemcentralizáció nem kellő mértékű csökkenéséről szólt. A számok itt is világosan beszélnek. Én a magam részéről nem állíthatom azt, hogy a jövedelemcentralizáció immár általam kedvezőnek tartott mértékű, hiszen 32,4 százalékossá válik az új adó- és más elvonási törvények eredményeként. De 34,6 százalékról csökken ennyire, tehát 2,2 százalékpontos csökkenés itt is elkönyvelhető. Még egyszer mondom: senki nem állította, hogy a jövedelemcentralizációt nem volna célszerű 30 százalék alá szorítani. Mindazonáltal a kulturális bizottság ülésén az is elhangzott, hogy a most benyújtott adótörvényekben a 2004-es rendelkezésekről is olvashatunk, amelyek - kiegészülve a majdan később benyújtandó törvényjavaslatokkal - valószínűsítik, hogy a jövedelemcentralizáció jövőre 30 százalék alá csökkenhet.
Végezetül, aggodalom hangzott el a kulturális bizottság ülésén a jövedelemnövekedés és a sávhatárok változása közötti nem kellő összhanggal kapcsolatban, azzal kapcsolatban tehát, hogy az ez évi és a jövő évi jövedelememelkedések következében nőni fog az adóterhelés, tekintettel arra, hogy az adósávok nem kellő mértékben emelkedtek. A számok, tisztelt képviselőtársaim - immár harmadszor vagyok kénytelen mondani -, kérlelhetetlen dolgok, itt is mást mondanak. Az ez évi béremelkedések áthúzódó hatása és a jövő évre a kormány által tervezett béremelkedések együttesen mintegy 8 százalékos bruttó keresetnövekedést tesznek lehetővé. Ezzel szemben az alsó adósáv határa 8,3 százalékkal, a középső adósáv felső határa pedig 12,5 százalékkal növekszik. Ennek következtében tehát nem fenyeget az a veszély, hogy pusztán a béremelkedések hatására valakinek növekszik az adóterhelése.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem