DR. KÉKES FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. KÉKES FERENC
DR. KÉKES FERENC, a területfejlesztési bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A területfejlesztési bizottság bizottsági előadója hátrányos helyzetű, hisz a parlament bizottságainak abc-sorrendjében ez az utolsó bizottság, és a vita eddigi menetében - ahogy figyeltem - már szinte minden érv pro és kontra elhangzott. Ezért engedjék meg, hogy az önök iránti tiszteletből és kíméletből a lehető legrövidebben foglaljam össze a területfejlesztési bizottságnak a benyújtott törvényekkel kapcsolatos álláspontját.
Hátrányos helyzetű a bizottság persze abból a szempontból is, hogy szeptember 25-én tartotta ülését, úgymond, a lehető legkorábban a törvény benyújtását követően. A bizottság többségi döntéssel, 10 igen szavazattal, 4 ellenszavazattal és 2 tartózkodás mellett a törvénymódosítást általános vitára alkalmasnak találta.
Érdekes módon a törvény tartalmát illetően viszonylag nem nagy mélységű vita bontakozott ki a bizottság tárgyalásain. Tulajdonképpen két kérdéskört vitatott meg a bizottság, egyrészt a fizetővendéglátók esetében az átalányadó mértékének hatásával kapcsolatban hangzottak el különböző, jellemzően negatív vélemények, másrészt Balsay István alelnök úr megfogalmazásában az, hogy az adókedvezmények változása a nagyberuházók, a multinacionális vállalkozások számára vajon nem jelent, nem jelenthet-e az elkövetkező időszakban kedvezőtlen változást, elősegítve mintegy továbbvándorlásukat keleti irányba. Ezen a két kérdéskörön kívül sokkal inkább eljárási természetű vita folyt.
A bizottság tagjainak a többsége az előterjesztő érvelését elfogadva megállapította, hogy a törvénymódosítás a kormányprogramban megfogalmazottakkal azonos irányban halad, melynek következtében csökken a jövedelmek adóterhelése, a bérköltségek versenyképessége növekszik, s mindez a foglalkoztatási szint növelését jelentheti. Kedvezően változnak az osztalékokra vonatkozó szabályok. Az szja rendszerén belül különösen kedvezően változnak a felnőttképzés és a számítástechnikai eszközök bérlésének, lízingelésének adókedvezményi feltételei. Szintén kedvezően változnak az őstermelői, kistermelői adószabályok. Megvalósulnak a kormányprogramnak a beruházások ösztönzésére vonatkozó elgondolásai az adómentes fejlesztési tartalékolás lehetőségeinek megteremtésével.
Jelentős változást jelentenek az európai uniós csatlakozás szempontjából az önálló környezetvédelmi beruházások adókedvezményei. Szintén jelentős változásként fogadta el az előterjesztő érvelését a bizottság kormánypárti többsége az úgynevezett egyszerűsítési szabályok kedvező hatásait illetően, amelyek az egyszerűsített vállalkozási adó bevezetésével, a jövedéki adót és a jövedelemadót érintő kedvező változásokban valósul meg.
A bizottság többségének véleménye szerint a főbb vonalaiban említett változásoknak közvetlen területspecifikus hatásai nincsenek, de közvetett hatásukat figyelembe véve megállapítható, hogy javul az állampolgárok jövedelempozíciója, javulnak a vállalkozások működési és fejlesztési lehetőségei, növekedhet a foglalkoztatás, és mindezek eredményeként mérséklődhetnek a területi különbségek és javulhat a vidéken élő emberek életminősége is.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem