BÁRSONY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

BÁRSONY ANDRÁS
BÁRSONY ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy a kérdés, amelyet ön feszeget, napjaink legégetőbb kérdései közé tartozik. Mélységesen egyet tudok érteni a kérdése mögött rejlő egyfajta állítással, amelyben azt vélelmezi, hogy az ország lakossága ma még nem kellően tájékozott mindazokkal a kihívásokkal kapcsolatban, amelyek feltehetően másfél-két éven belül számunkra is a mindennapok problémájává lesznek.
A kormány valamivel több, mint két héttel ezelőtt egy határozatot fogadott el a tekintetben, hogy hogyan kívánja az elkövetkezendő négy év információs programját teljesíteni. Nem véletlenül beszélek négy évről, hiszen nem elsősorban csak a népszavazás eredményes lebonyolítása a cél, hanem az, hogy az Európai Unióhoz vezető úton és az Európai Unióban megteendő első lépéseink kapcsán az ország lakossága valóban megfelelő képet kaphasson a várható előnyökről és azokról a problémákról is, amelyek egyes területeken egyes csoportokat érintően megjelennek. Hozzá kell tennem azt is, és ezért mondtam, hogy legalább négyéves programról van szó, mert a schengeni határrendszerrel kapcsolatos teljes bevezetés mintegy két évvel fogja követni az uniós tagságunk dátumát, és nem szabad megfeledkezni az euróhoz való csatlakozásunk további, körülbelül egy évvel későbbi időpontjáról.
Mindezek következtében azt tudom mondani, képviselő úr, hogy a kormányhatározatot követően a tárcák jelenleg dolgoznak azon, hogy e tájékoztatási stratégiai egyes részelemei hogyan működjenek az adott tárcákon belül.
Meggyőződésem szerint az elkövetkezendő hetekben ennek a kormányzati stratégiának valamennyi eleme a nyilvánosság számára is hozzáférhető lesz. Mi természetesen nemcsak a programot szeretnénk kidolgozni, hanem hatékonyan tájékoztatni a lakosságot annak érdekében, hogy a kétségek ne kétségek legyenek. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem