SÁGI JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

SÁGI JÓZSEF
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Szabó Zoltán Képviselő Úr! Elnök asszonyt nem volt szándékomban boszorkánynak nevezni, nem is nevezem annak, nincs okom rá, sőt. Boszorkányüldözésnek viszont mást neveztem, tehát nem erről volt szó akkor, amikor ezt elmondtam.
Ellenben volt Pető Iván elnök úrnak egy megjegyzése, ami engem mindenképpen vitára ingerelt, és ez megint csak a múltba vezetne vissza. Hadd idézzem akkor őt megint, ha a múltról van szó! Biztosan emlékszik arra, hogy a '30-as években, a nagy gazdasági világválság éveiben, amikor Roosevelt lett az Amerikai Egyesült Államok elnöke, az úgynevezett kandalló előtti beszélgetések milyen sokat jelentettek az amerikai nép számára. Amikor Orbán Viktor miniszterelnök úr az elmúlt ciklusban a szerda reggeli interjúkat adta a Magyar Rádiónak, az bizony nagyon sok ember számára, az ország fele számára komoly igazodási pontot jelentett. Sőt, egy szocialista képviselő mondta nekem Vas megyében, hogy bizony számára azok a szerda reggeli interjúk, beszélgetések adják az eligazodási pontot, akkor tudja meg, miről szól a politika. Nem jobboldali képviselő volt, hanem szocialista képviselő volt.
Node igazából csak arra szerettem volna reagálni, hogy baj-e az, ha az ORTT ezekre a panaszbizottsági felvetésekre nem reagál. Képviselő úr, úgy tudom, de cáfoljon meg ebben, hogy az ORTT-nek nincsen döntési kényszere abban, hogy a panaszbizottság felvetéseit napirendre tűzze. Ha van, cáfoljon meg, kérem! Szerintem van az ORTT-nek épp elég állásfoglalása, épp elég dolga, nem tudom, hogy miért kell a hajánál fogva előrángatni mindenféle érvet csak azért, mert valaki ott szerepel, hogy az már eleve káros, és emiatt büntethető legyen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem