JAUERNIK ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

JAUERNIK ISTVÁN
JAUERNIK ISTVÁN, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési és pénzügyi bizottság november 6-ai ülésén tárgyalta meg a törvényjavaslatot. A vita végén 16 igen szavazattal és 8 tartózkodás mellett a bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta a benyújtott törvényjavaslatot. A vitáról röviden szeretnék szólni.
A többség úgy ítélte meg, hogy ez a törvényjavaslat a jóléti rendszerváltás, a szociális fordulat gyakorlati megvalósításának törvényi feltételeit teremti meg. A sok módosítás közül néhányat kiemelve, többek között a pénzbeni ellátások, a szociális szolgáltatások növelését, a pontosításokat, a garanciális elemek beépítését tartottuk nagyon fontosnak. A gyermekvédelmi törvénynél a gyermekvédelmi támogatás növelését, a visszanevezést, mert ez lehet természetbeni juttatás is, nem egy pótlék; a nyugdíjakkal kapcsolatban a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségének kiterjesztését, a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetését, a fogyatékosellátásban részesülők körének bővítését. Úgy gondolom, ez mind-mind olyan elem, amely, ha a felsorolás nem is teljes, de már bizonyítja azt, hogy valóban egy szociális fordulat következhet be az ellátások területén.
A bizottságban értelemszerűen a költségvetési fedezet, a költségvetési kérdések is fölmerültek. Talán figyelemre-méltó lehet, hogy a pénzügyi kérdések körül nem alakult ki vita, vagyis a többségi véleményt megfogalmazók rendben levőnek találták a törvényjavaslat költségvetési vonatkozását is. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem