ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (MDF): Elnök Asszony! Nagyon köszönöm a szót. Kissé furcsa, hogy magához az egész módosításhoz mindössze egy, írásban benyújtott hozzászólás érkezett, az is a Magyar Demokrata Fórum részéről. Hiszen tudvalevő, hogy 1998-ban, hasonlóképpen, mint ahogy most is, számos település került abba a helyzetbe, hogy az elhúzódó pályáztatási rendszerből adódóan egyszerűen nem tudták jogilag és törvényileg, a közbeszerzési törvényből adódóan végrehajtani azt a beruházást, amelyre a megfelelő forrásokból pályázati pénzeket kaptak.
Két módosító indítvány van ebben a kérdésben, a javaslatunk nekünk is a bizottsági ülésen az volt, hogy ez ne 90 napra, hanem legalább egy 180 napos időtartamra terjedjen ki. Tekintettel arra, hogy ha a közbeszerzési törvényt az önkormányzatok a törvényesség szempontjából betartják, és ha adott esetben ellenvétó a döntéssel kapcsolatban kialakul, akkor ez nem három hónapot, hanem hat vagy akár több hónapot is igénybe vesz.
Itt szeretném megjegyezni, és Kovács Zoltán képviselőtársam módosító indítványával maximálisan egyetértek, hogy a kormánynak és a mindenkori kormánynak szigorúan változtatni kell azon az elven, hogy több tárcán keresztül juthatnak az önkormányzatok beruházási forráshoz, és mire ez a döntési mechanizmus véget ér, hiszen adott esetben négy különböző pályázati rendszerből is kaphatnak forrást, már az első odaítélt pályázati forrásból és annak a jogkövetkezményeiből teljes egészében kifutnak. Ezért is célszerű lenne, főleg a szennyvízcsatornázás esetében, úgy átgondolni, hogy maga a Környezetvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Vízügyi Alap... - hiszen most egy szerencsésebb helyzet alakult ki, a környezetvédelmi és a vízügyi tárca összevonásra került, így egy döntés alatt a környezetvédelmi támogatást, valamint a Vízügyi Alap-támogatást az önkormányzatok megkaphassák, de ennek ellenére továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy a Belügyminisztérium vagy adott esetben a megyei területfejlesztési tanácsok által nyújtható további források később kerülnek eldöntésre.
Szeretném mindenképpen kérni azt, hogy valóban, ahogy Kovács Zoltán is a módosító indítványát megfogalmazta, ezt a kormány a maga részéről lehetőleg támogassa, hiszen megpróbál egy olyan rendszert javasolni és kérni, amellyel a döntési mechanizmusok korszerűsödése be tud következni, egy döntési rendszerrel a döntést meg lehet hozni, és nem kerülnek olyan helyzetbe az önkormányzatok, amilyen helyzetekbe idáig is sorra bekerültek. Sőt mi több, tudunk példákat is arra, hiszen ma már több település együttesen pályázik egy-egy beruházás végrehajtására, és a gesztortelepülés tudja abba a helyzetbe hozni, hogy ha adott esetben a gesztortelepüléssel szemben jogilag a vállalkozó nem tudja teljesíteni a feladatát, akkor bírósághoz is fordulhat, számos példa volt erre is, és így kellemetlen helyzetbe kerülhet a gesztortelepülés polgármestere, hiszen magát a feladatot a többi társtelepüléssel közösen nem tudja végrehajtani.
(19.20)
Röviden ezzel szerettem volna összefoglalni a hozzászólásomban a már régóta húzódó nagyon helytelen mechanizmust. Azért is kérem a kormányt arra, hogy a módosító indítványok elfogadásával erősítse; és abban a döntési mechanizmusban, amely idáig jellemző volt a különböző pályázati formákra a céltámogatások esetében, mindenképpen egy olyan változtatásra kerüljön sor, hogy ne lebegtessen, ne hitegessen, hanem valóban egy döntési mechanizmussal az önkormányzatok a forráshoz hozzá tudjanak jutni, és valóban lássák azt, hogy egy benyújtott pályázat végrehajtását még abban az évben el is tudják kezdeni, hiszen ha áthúzódik és több évre húzódik át, akkor - az inflációnövekménnyel tulajdonképpen senki nem számol - az önkormányzatok belekerülhetnek abba a spirálba, hogy adott esetben többe kerül maga a beruházás, mint amennyivel megtervezték és mint amennyivel megpályázták.
Ezért is kérem mindenképpen a társminisztériumokat, akik ebben döntési lehetőséggel rendelkeznek, hogy ezt mindenképpen alakítsák úgy át, hogy az önkormányzatok egy forráskereten belül az összes elérhető pályázati forráshoz hozzá bírjanak jutni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem