DR. SIMICSKÓ ISTVÁN
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miniszterelnök Úr! Az első két percemben egy tanmesét mondok el önnek, szolgáljon tanulságul az ön számára is.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy család. Ez a család nehéz körülmények közt is tisztességesen élt, dolgozott, gyarapodott. Befogadott mindenkit, aki bajba jutott: befogadta a házába, a portájára az elűzötteket, a menekülőket, sőt, munkát, kenyeret és biztonságot adott nekik.
Telt, múlt az idő, és egyszer ezt a nagy családot szörnyű tragédia érte. Számíthatott volna a befogadottakra a bajban, akik a "jótett helyébe jót várj" elv helyett azonban elárulták, kirabolták, kifosztották, megerőszakolták és elűzték házából, hazájából az otthont adó családtagokat.
Tudjuk, a szörnyű emlékek sebei nagyon lassan gyógyulnak. Ekkor azonban, évek múltán, december 1-jén történik valami: eljön a megalázott maradék családhoz az egykori befogadottak családfője, és ünnepet tart. Annak a csonkításnak, annak a megalázásnak, annak a kifosztásnak az ünnepnapját, amelyen tönkretették és elűzték a valaha otthont és biztonságot adó családot. De ez még nem minden, miniszterelnök úr, erre az ünnepségre az egykor megalázott család új családfője is elmegy, és boldogan együtt ünnepli a rablás és megszégyenítés évfordulóját.
Miniszterelnök úr, tartozik-e ön szerint felelősséggel a családfő a családjáért? Várom válaszát, és nemcsak én, hanem a megcsonkított család is.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból, valamint a karzatról.)
