FARKAS IMRE

Teljes szövegű keresés

FARKAS IMRE
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Több módosító javaslatot is benyújtottam Jauernik István képviselőtársammal. Itt szóban ebben a szakaszban a 4. ajánlási pontban lévő indítványt szeretném megindokolni, illetve képviselőtársaim segítségét kérni. Ebben az ajánlási pontban indítványunk arra irányul, hogy módosítsuk a kereső tevékenység megfogalmazását. Miért van erre szükség?
Véleményünk szerint azért, mert az előző kormány időszakában rosszul jártak azok a mezőgazdasági őstermelők, akik lényegében munkanélküliek, mert éves szinten mindössze 100-200 ezer forint bevétellel rendelkeznek, és ezek az emberek már ilyen bevétel alapján sem jogosultak semmiféle szociális ellátásra. Erről rendelkezett az előző kormány ennek a törvénynek a módosításával. Akkor is kezdeményeztük módosító javaslatokkal, törvénymódosítással ennek a rendelkezésnek a megváltoztatását, de nem jártunk sikerrel. Most lényegében ezt a javaslatot terjesztettük elő. Azt kérjük, hogy a kereső tevékenység fogalmát úgy pontosítsuk, illetve ebbe a törvénybe is úgy illesszük be, ahogy az a másik törvények esetében meg van fogalmazva, tehát például a foglalkoztatási törvény esetében.
Ennek értelmében a mezőgazdasági őstermelők egy része igénybe vehetne munkanélkülisége esetén szociális ellátást, hiszen a kereső tevékenység pontosítása esetükben így szólna: "A mezőgazdasági őstermelői igazolvánnyal folytatott tevékenység akkor minősül kereső tevékenységnek, ha az abból származó bevételt a személyi jövedelemadóról szóló szabályok szerint a jövedelem kiszámításánál figyelembe kell venni." Tehát, magyarul, nem a mezőgazdasági bevételt tekintenénk itt jövedelemnek, hanem valóban a jövedelemrészt, ami a feltételezett vagy elszámolt kiadások után fennmarad. Mint tudjuk, a mezőgazdaságban ez általában a 10 százalékot sem éri el. Így aztán a személyi jövedelemadó-törvény nagyon korrekt módon szabályozza, hogy az őstermelők esetében csak milyen összeghatár, bevételhatár felett kell például jövedelemről számot adni, illetve a jövedelemadót megfizetni.
Úgy tudom, miután a bizottságok közül egyedül az önkormányzati bizottság támogatta javaslatunkat, a többi bizottság nem, illetve az előterjesztő sem, hogy valami miatt kifogás van ezzel a megfogalmazással szemben. Arra kérem a tárcát, illetve az e törvénnyel kapcsolatban lévő bizottságokat, hogy akkor módosítsuk vagy módosítsák ezt a "kereső tevékenység" definíciót; de mindenképpen azt szeretném, ha elérnénk azt a célt, ami a korábbi időszakban megbotlott, vagyis a nagyon alacsony bevétellel, csak ezzel a bevétellel rendelkező munkanélküli mezőgazdasági őstermelők rendelkezhetnének, illetve hozzájuthatnának bizonyos szociális ellátásokhoz. Ehhez kérem képviselőtársaim segítségét. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
(22.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem