HALÁSZ JÁNOS

Teljes szövegű keresés

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az a jó, ha a kimondott szándék és a valós akarat összhangban van egymással. A kimondott szándék adott, hisz ebben a módosító javaslatban, ahogy Szekeres Imre is idézte, kimondják a szándékukat. Ebben szerepel az is, hogy a nemzet egységének megvalósítása érdekében kifejtett tevékenység elismerését is szolgálja majd ez az érdemrend.
A valós akarat azonban nyilván a törvény egészében és a szövegezésében rejlik. Én magam úgy gondoltam, hogy a nemzet egysége akkor testesül meg igazán, ha bővítjük a kuratóriumot, ezért nyújtottam be a módosító javaslatomat. És - ahogy ezt Révész Máriusz is volt kedves elmondani - erre rávilágítottam, és még egyszer megteszem. Tettem ezt azzal a szándékkal is, hogy megnyissam a lehetőséget arra, hogy keressük közösen a jó megoldást. Nem kizárólagosan gondoltam így, nagyon pontosan érzékelték frakciótársaim a szándékomat.
Éppen ezért örültem annak, amikor Szabó Zoltán említett egy másik szervezetet is, tessék beadni kapcsolódó módosító indítványt, még lehet, talán ez mutatná a valóságos szándékot is, a valós akaratot is az önök részéről, hogy folytassunk párbeszédet. Megnyílt a lehetőség, lehet beadni módosító indítványt; ha nem gondolják így teljesnek a kört, vagy túlzottnak tartják, módosítsák még ezt, de nem hiszem, hogy a nemzet egységét megtestesíti ez a kuratóriumi összetétel ebben a tekintetben, már ha a civil szervezeteknek lehetőséget adnak rá, akkor nem hiszem, hogy elég ez a kettő. És az felcsillantott egy kis reményt, amit Szekeres Imre Salamon László felszólalása előtt mondott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), vagy ahogy ő ezt mondta, hogy gondolkodnak ezen.
És kérem szépen, hogy ne nevezze a javaslatomat Szabó Zoltán álságosnak. A javaslatom nem álságos, ne bántsuk meg feleslegesen egymást.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem