KOVÁCS TIBOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Miniszterré történt kinevezését megelőzően, de azt követően is a sajtó önt olyan embernek mutatta be, aki rendkívül energikus, szereti a sikert, nagy intenzitással tevékenykedik. Úgy gondolom, három hónap elteltével illik megvizsgálnunk azt, hogy ez alatt mit sikerült önnek sikerként felmutatnia.
Elsőként, mint ahogy jó színészhez illik, belépőként, a hatásos belépés érdekében eltávolította azokat a munkatársait, akikkel korábban személyes konfliktusa volt, és beültette helyükre a barátait és barátnőit (A kormánypártok soraiból: Húúú!), így kerülhetett a Traumatológiai Intézet élére egy urológus. Mérgében, hogy hazarendelték a szépnek induló svédországi kirándulásáról, a rendőrség munkáját is átvéve azonnal nyomozást kezdett a Fekete Angyal után, és azt követően pedig - hogy minden tökéletes legyen - mindjárt a bíróság helyett ítéletet is hozott: vizsgálatot rendelt el az összes kórházban. És amikor kiderült, hogy csak kisebb szabálytalanságok vannak, ahelyett, hogy megkövette volna a megsértett, vérig sértett kollégáit, további gyanúsítgatásokat követett el, a tényekkel ellentétes nyilatkozataival tovább gyengítette a betegek bizalmát keményen dolgozó, alulfizetett kollégáival szemben.
Együttműködést ígért a szakszervezetekkel, a kamarával - ma szóba sem áll egyikkel sem. Azt hirdette kinevezését megelőzően, hogy maximum 4 százalékkal emelkedhetnek a gyógyszerek. Ma a vény nélküli gyógyszerárak 12 százalékkal, a vénykötelesek pedig több mint 6 százalékkal kerülnek többe, mint korábban.
(16.30)
Tévéstúdiót építtetett a minisztériumban, ahol beszédeit gyakorolja, miközben megfenyegeti az újságírókat, ha ennek nyilvánosságot adnak.
A parlamentet - nyilván a képviselők egészségének védelme érdekében - olyan törvénnyel traktálja, amit maga is salátatörvénynek nevez.
Az még nem árt a betegeknek, bár nem illik ilyet mondani, hogy szűkebb körökben outsidernek nevezte az elődjét, de az azért már mégiscsak furcsa, hogy leállítja az általa elindított programokat, olyant, mint a sürgősségi betegellátó-rendszer fejlesztése: felépített, vadonatúj sürgősségi osztályokat nem működtet.
Több milliárd forintot vesztegetett el az egészségügy amúgy is kevés pénzéből, miközben az egészségügyben dolgozók sokasága a létminimum környékén él.
Tisztelt Miniszter Úr! Ezt követően szeretném meghallani az ön véleményét arról, hogy egyébként a betegek érdekében mit tett az elmúlt három hónapban. Várom válaszát.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem