DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Megszoktuk már, hogy önök, amikor felteszünk egy kérdést, valami egészen másról beszélnek, most például arról, hogy mi történt öt-hat évvel ezelőtt. Nem erre vonatkozott a kérdésem. De igaz, önnek ez a kényelmesebb, mert ha valódi válaszokat kellett volna adni a kérdésemre, az kevésbé lett volna kedvező a kormány számára.
Hiszen mi a valódi válasz? Ön arról beszélt, amit a nyolcvanas években gyakran hallottunk, hogy a kedvezőtlen nemzetközi hatások begyűrűztek a magyar gazdaságba. De ennek az inflációnak elsősorban nem az az oka, hanem a kormány rossz, elhibázott gazdaságpolitikája. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem így van! - Dr. Fazekas Sándor: 3 százalék!)
Másodszor pedig: igenis meggyőződésem, hogy most már tudatosan történt meg az infláció alultervezése, minden mérvadó szakértő előrejelzése ellenére, azért, hogy szabadon elkölthető pénzekhez juthassanak.
Ezért én az ön válaszát elfogadni nem tudom. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem