KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Korábban megszületett a döntés, hogy január 1-jétől a minimálbér Magyarországon bruttó 50 ezer forint legyen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Így jár az, aki a propagandának bedől, és nem gondolja végig ennek összes következményét (Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.), én most erről szeretnék beszélni önöknek. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Dr. Répássy Róbert: Ez a munkáltatók és a munkavállalók ügye...! - Közbeszólások a kormánypártok soraiból.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Az intézkedés önmagában felborította a közszférában a közalkalmazotti bértáblát. (Dr. Kosztolányi Dénes közbeszól.) Nem tudom, tudják-e önök, képviselőtársaim, hogy egy főiskolai végzettséggel rendelkező friss pályakezdő pedagógus ma 47 ezer forinttal indul a pályáján (Közbeszólások a Fidesz soraiból.), ötéves gyakorlattal 55-60 ezer forintot keres (Dr. Répássy Róbert: Éljen Magyar Bálint!), 55-60 ezer forintot keres, és abban az esetben, ha húszéves gyakorlatot szerzett, havi jövedelme bruttó 70-80 ezer forintra emelkedik - ehhez képest kell értékelni ezt a mostani lépést. (Sasvári Szilárd: Majd ha jön a Magyar Bálint újra!)
A pedagógusok esetében - figyelembe véve ezeknek a bruttó béreknek a nettó hozadékát - ez azt eredményezi, tisztelt képviselőtársaim, hogy az iskolákban az egyetemet, főiskolát végzettek közül sokan a hónap utolsó napjaiban már a bankjukat hívogatják, hogy megérkezett-e a számlájukra a bérük; nem azért, mert valami nagy bevásárlásba szeretnének kezdeni, hanem csak, mondjuk, a hétvégi bevásárláshoz szeretnének hozzákészülni. És, tisztelt képviselőtársaim, ők azok a pedagógusok, akiktől elvárjuk, hogy a tanulás szeretetét plántálják be a gyerekekbe, hogy megismertessék a gyerekekkel a tudás fontosságát, hogy megértessék velük: folyamatosan törekedniük kell a saját képzésükre, önképzésükre, annak érdekében, hogy megfelelő módon érvényesüljenek az életben. Ők azok, akik majd rábeszélik a gyerekeket, hogy igen, menjenek egyetemre, és legyen belőlük orvos, hogy a köz javára, a közszférában ilyen módon tevékenykedjenek - aztán amikor orvos lesz belőle, akkor rezidensként 55 800 forint lesz a bruttó alapfizetése (Dr. Kosztolányi Dénes közbeszól.), amit két év elteltével a kórháza nem biztos, hogy ki fog tudni gazdálkodni, ezért majd ez a jövedelem is csökkenni fog; azután pedig ugyanolyan jövedelmi helyzetbe kerül, mint amit az imént a pedagógusok esetében leírtam.
Ez az intézkedés, tisztelt képviselőtársaim, egész egyszerűen leértékelte a közszolgálatot. 18 éves, különösebb iskolai képzettség nélküli udvari segédmunkások - akikkel egyébként nincs semmi bajom - fognak ugyanannyit keresni, mint az egyetemet, főiskolát végzett pedagógusok és orvosok. (Dr. Kosztolányi Dénes és Sasvári Szilárd közbeszól.) Ez, tisztelt képviselőtársaim, egész egyszerűen megengedhetetlen, ezen bizony változtatni kell! És történik ráadásul mindez akkor, tisztelt képviselőtársaim, amikor mindnyájan arról beszélünk, hogy a jövőnk záloga a tudás, a tanulás, a képzés, hogy ebben van valójában a jövőnk, és hogy ez az, amiben mi ma is meg a jövőben is feltehetően versenyképesek lehetünk. Ezért, tisztelt képviselőtársaim, én azt állítom, hogy a politika nem mehet el szó nélkül ezen jelenség mellett, ez ügyben határozott intézkedést kell tennünk, ráadásul minél rövidebb idő alatt.
A Szabad Demokraták Szövetsége azt javasolja önöknek, hogy állapítsuk meg a diplomások minimálbérét 100 ezer forintos mértékben, és ennek megfelelően alakítsuk át a közszolgálatban, a közszférában a közalkalmazotti bértáblát. Mert csak ez az, ami valójában visszaadhatja a tanulás, a tudás, a diploma becsületét mindazok számára, akik a megszerzett tudásukkal mindnyájunk javára, a köz érdekében, a közszférában szándékoznak tevékenykedni. Idevonatkozó javaslatunkat a parlament részére benyújtottuk (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Majd mi megoldjuk!), de még egyszer hangsúlyozni szeretném: itt, most, a kialakult helyzetben, akkor, amikor az előbb említett intézkedéssel egész egyszerűen arcul csaptunk több éve, évtizede tanító pedagógusokat vagy több éve, évtizede dolgozó orvosokat, a leghatározottabb lépésre van megítélésünk szerint szükség. Kérem, hogy ezt önök támogassák.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Késő!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem