IFJ. HEGEDŰS LÓRÁNT

Teljes szövegű keresés

IFJ. HEGEDŰS LÓRÁNT
IFJ. HEGEDŰS LÓRÁNT (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nikolits István képviselőtársamnak a MIÉP-re vonatkozó megjegyzésére kívánok reagálni. Nemcsak ő érintette a MIÉP szerepét, hanem majd minden egyes szocialista felszólaló képviselő, és már-már olyan színben tüntetik fel a Magyar Igazság és Élet Pártja szerepét, mintha elvtelen támogatója lenne egy kormánypárti jelentésnek, noha én igyekeztem ecsetelni azt az indulatot és azt a látást, ami a Magyar Igazság és Élet Pártját arra készteti, hogy az előttünk levő jelentést elfogadja.
Nem kívánom a jelentésnek azon tartalmi részét megismételni, ami ezt indokolja, ellenben azt, ami a Magyar Igazság és Élet Pártjának az alapvető álláspontja, mégis megismétlem. Tagadhatatlan, hogy a MIÉP politikusai, illetőleg a MIÉP-hez közel álló közéleti személyiségek ellen törvénytelenül és titkosan adatgyűjtés folyt és megfigyelés folyt. (Nikolits István: Mikor?) Arról már nem én tehetek és nem a Magyar Igazság és Élet Pártjának parlamenti frakciója, hogy ezt az úgynevezett megfigyelési bizottság nem vizsgálta. Ez többségi szavazással alakult így, ahogyan alakult. Mi azonban reménykedünk abban, hogy ha az ügy további fórumokra kerül, akkor lehetőség lesz arra is, hogy fény derüljön arra, miként volt lehetséges egy alkotmányosan működő, törvényesen bejegyzett párt képviselőinek a megfigyelése. A jelentés tartalmi részével pedig egyetértünk, hogy megállapítja, kinek az esetében igazolódott, hol nem tudták bizonyítani, de hol van lehetőség esetlegesen legfőbb ügyészi eljárás szerint a bizonyítás további részére. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem