IFJ. HEGEDŰS LORÁNT

Teljes szövegű keresés

IFJ. HEGEDŰS LORÁNT
IFJ. HEGEDŰS LORÁNT (MIÉP): Köszönöm a szót. A Bauer képviselő úr által felvetettekre szeretnék röviden válaszolni. A szovjet megszállás, illetőleg a diktatúra közötti összefüggést érintette, és ennek a kettősségére hívta fel a figyelmet, miszerint a szovjet megszállás a második világháború része és következménye volt. Ez tagadhatatlan, de nem lehet összehasonlítani ezt az olaszországi helyzettel, hiszen az olaszországi amerikai megszállást nem követte - mint tudjuk - amerikai diktatúra, viszont a magyarországi szovjet megszállást szovjet típusú, szovjet mintájú diktatúra követte.
Az, hogy történelmi kérdésekre hogyan kell válaszolni, hol kell válaszolni és ezekkel kiknek kell foglalkozni, erre csak annyit, hogy ha az Országgyűlés nem foglalkozott volna a történelmi kérdésekkel, akkor ebben az esetben nyugodtan használhatnák Magyarországon az önkényuralmi jelképeket, a vörös csillagot és, mondjuk, a nyilaskeresztet is. Azt hiszem, hogy ezt a Szabad Demokraták Szövetsége sem támogatná. Bár az is tagadhatatlan, hogy, mondjuk, Magyarországon Békés megyében, Dobozon a vörös csillagot mint önkényuralmi jelképet lehet használni, mint ahogyan lényegileg a vörös csillagnak megfelelő ábrázolás van jelen ma Budapest székesfőváros kellős közepén, a Szabadság téren.
Bauer képviselő úr egyoldalúnak tartja ezt az előterjesztést a kommunizmus áldozatait illetően. Nem kívánok ízléstelen lenni és senkit sem sértegetni, de nem mindenki tartja ezt egyoldalúnak. Például annak, akinek a körmét letépték, illetőleg annak családtagjai nem tartják egyoldalúnak ezt az előterjesztést. Köszönöm a szót.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem