DR. GIDAI ERZSÉBET
DR. GIDAI ERZSÉBET
DR. GIDAI ERZSÉBET, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Államtitkár Úr! Kedves itt maradt 20 fő Képviselőtársam! (Közbeszólás: Annyi nincs!) Köszönöm a türelmüket, igyekszem én is röviden összefoglalni azt a véleményt, amit hosszabban bonthattam volna ki, ha korábban kerül rá sor. Egy zárszámadás véleményem szerint nemcsak a pénzügyi ellenőrzéssel egyenlő, hanem a zárszámadásnak egy mélyebbre ásott elemzést is el kellene végeznie, legalább egy adott év gazdálkodását a társadalombiztosítás területén értékelnie kellene. Mindenekelőtt hiányolom, és bizonyos értelemben az Állami Számvevőszék jelentéséből is hiányzik, de a kormányzat által leadott jelentésből is, hogy ezt a fajta elemzést vagy következtetések levonását elhanyagolja, és nem tartalmazza ez az anyag.
Ha abból indulunk ki, hogy az 1998. év végül is jelentős változást hozott - hiszen a társadalombiztosítás területén azzal, hogy az MSZOSZ kezéből kivettük az önkormányzatokat, és átalakult egy másik rendszerré, beépült a kormányzati irányításba, és adószerű befizetéssé alakult át a járulékbefizetés -, és ez végül is bizonyos értelemben már az 1998-as gazdálkodás egy részét is befolyásolta, hiszen - ezt egyébként az ÁSZ-anyag tartalmazza - bizonyos igazgatási költségeket csökkentett, így ennek egy takarékos vonása is óhatatlanul megjelent 1998-ban. Reméljük, hogy 1999-ben és 2000-ben erőteljesebb lesz a hatása olyan szempontból, hogy a társadalombiztosítás - mind az Egészségbiztosítási Alap, mind a Nyugdíjbiztosítási Alap - több forrással tud rendelkezni, és ha ezt a forrást teljes egészében természetesen rendeltetésszerűen használja fel, vagyis a Nyugdíjbiztosítási Alap mindenekelőtt a nyugdíjak finanszírozására kerül, az Egészségbiztosítási Alap pedig mindenekelőtt az egészségügy finanszírozására kerül, akkor valamilyen formában ez egy hatékonyabb ellátási rendszert is képes biztosítani.
Mi az, ami itt különösen gondot jelent? Ha átnézzük az adatokat - miután nem történt meg ez a mélyebbre ható elemzés, nem történt meg az ellenőrzés sem megfelelően, nem történt meg a számonkérés sem, amit kiemelten hiányolunk -, a korábbi állami számvevőszéki jelentések egyértelműen kimutatták, hogy az Egészségbiztosítási Alapból több milliárd forint tűnt el. Ezt az 1995-1996-1997-es ÁSZ-jelentés is megerősíti, és úgyszintén a nyugdíjbiztosítási alapokból is. Nem derült ki, hogy ezeknek az eltűnt alapoknak a visszaszerzése hogyan, milyen formában történik. Tudjuk azt, hogy ügyészi feljelentést vagy eljárást kezdeményeztek, de ez valamilyen formában leállt, és nincs következménye, és nem tudjuk, hogy végül is hova tűntek ezek a források, amelyek természetesen a hiányt növelték.
Ebből következően azt, ami megjelent veszteségképpen a társadalombiztosítási alapoknál - mind a kettőnél, a Nyugdíjbiztosítási Alapnál és az Egészségbiztosítási Alapnál -, ezt a hiányt gyakorlatilag mint a hólabdát görgetjük magunk előtt, és ha egy kicsit megnézzük, akkor a hiány jelentős része abból is fakad, hogy a korábbi rossz gazdálkodás, visszaélések következtében eltűnt az alapok egy része. Itt mindenféleképpen szembe kell azzal nézni, hogy előbb-utóbb ezeket az elszámoltatásokat végre kell hajtani, és a forrásokat valamilyen formában vissza kell - ha másképp nem, bírósági úton is - szerezni, és vissza kell adni az alapokba.
A másik: ha a hiányt áttekintjük, akkor a 20, illetve 70 milliárd forintnál, vagyis a 90 milliárd forintnál a tényleges hiány ennél lényegesen nagyobb. Itt már szó volt a kintlevőségekről vagy a behajtható kintlevőségekről is. Amikor mi elemzést végzünk, akkor a hiány feltárásánál sem szabad figyelmen kívül hagyni a kintlevőségeket. Tisztában vagyok azzal, hogy ennek egy része nem behajtható, de egy része behajtható, de akkor ezekkel a behajtható kintlevőségekkel is számolnunk kellene. Az előbb konzultáltam az államtitkár úrral, hogyha ilyen szempontból nézem a teljes hiányt, akkor az 250 milliárd forint fölött van, és ez azért nagyon jelentős összeg. 1997-ben Budapesten a Pest Megyei Önkormányzatnak voltam a tagja, és ott már egyértelműen kimutatták, hogy például ebben a térségben 150 milliárd forintos kumulált hiány jelent meg, aminek valamivel kevesebbet, mint a felét, 70 milliárd forintot tett ki a nagy cégek tartozásai, benne a külföldi cégek tartozásai is. Ha ilyen szempontból tekintjük át, akkor egyszer egy alapos elemzésre lenne szükség, hogy mennyi a kintlevőség által okozott hiány, mennyi a behajtható követelés, és hogyan lehet ezt a behajtást végrehajtani olyan szempontból, hogy valójában ezeknél a deficites alapoknál a deficit csökkenjen, mert itt mindenféleképpen a járulékfizető vagy a szolgáltatást majd igénybe vevő, a páciens vagy a nyugdíjas szenvedi ennek a kárát.
Ha a két alapot megnézzük, akkor a Nyugdíjbiztosítási Alapnál három tényezőt emelnék ki. Az egyik, amit már korábban az előttem szólók is említettek, a rokkantnyugdíj-ellátás, ami eléggé zavaros terület. Ha a KSH adatait nézem, akkor 900 ezerre tehető a rokkantosítottak aránya, ami rendkívül magas szám. Ennek nyilván jelentős része a munkanélküliséget kompenzálta, a munkanélkülivé válást megelőzően sokan rokkantosíttatták magukat. Ez szinte ösztönös vagy tudatos védekezés is, bizonyos szempontból elfogadható. Mégis azonban a rokkantosítás és az itt, az anyagban is szereplő rokkantnyugdíjak megjelenése és az ebből fakadó többletkiadás mögött azért nem minden esetben húzódik meg olyan reális tételsor, amely valóban ezt indokolná. Ezért magam is azt vallom, hogy már évekkel ezelőtt szükség lett volna az egész rokkantosítási folyamat áttekintésére, és itt egy reform bevezetésére - ami most már nagyon sürgőssé vált, már 1998-ban is be lehetett volna vezetni vagy az előkövetkező időszakban - sort kell keríteni.
(23.00)
A másik a magánnyugdíjpénztár. Azt valljuk, hogy a magánnyugdíjpénztárak alkalmazása, bevezetése elhamarkodott volt. Ez nemcsak az alapoknál jelent jelentős veszteséget, hanem abban is, hogy valójában nincs garancia, hogy 25-30 vagy 35 év múlva a magánnyugdíjpénzárakon keresztül olyan nyugdíjak áramolnak vissza a befizetőkhöz, ami, ha ténylegesen hasznosítják befektetés útján a pénzüket, egy megnövelt haszonnal a nyugdíjukat kiegészítené. Ez teljesen bizonytalan, megbízhatatlan terület. Itt valójában egyetlen garancia lehet, ha majd a kormányzat átvállalja a felelősséget, és miután majd évtizedek múlva, vagy még rövidebb idő alatt kiderül, hogy ez működőképtelen, vagy ha a magánnyugdíjpénzárak csődbe jutnak vagy felszámolják őket, akkor ezeket a befektetéseket, forrásokat a költségvetésnek kell megfinanszírozni. Hiszen itt nagyon súlyos kérdésekről van szó. Tehát a magánnyugdíjpénztárak bevezetésével korábban sem értettünk egyet, és most sem. Ezért javasolnánk is ennek felülvizsgálatát és korrekcióját, mert nincs olyan garancia beépítve, amely ténylegesen visszajuttatná ezt a forrást a járulékfizetőnek 25-30 év múlva, mégpedig hozadékkal együtt.
Egy harmadik kérdés, amelyet szeretnék kiemelni az ÁSZ jelentéséből, a 13. oldalon jelent meg: 1998-ban hosszú idő után bekövetkezett a nyugdíjak érezhető reálértékének a növekedése. Kétségtelen, ha statisztikailag, a számok tükrében nézem, akkor ez kimutatható. Ha azonban az életminőség, a megélhetés oldaláról nézem, akkor ez a fajta érezhető reálérték-emelés - idézőjelben van, valóban idézőjelben kell gondolni, mert jelentős változást egyáltalán nem eredményezett a nyugdíjas megélhetési viszonyaiban. Sőt, azt lehet mondani, hogy ma Magyarországon a nyugdíjasok 50 százaléka él a szegénységi küszöbön és az alatt. Ha egy 15-16 vagy 20 ezer forintos nyugdíj nominális értéke 10 vagy akár 20 százalékkal emelkedik, vagy ha a reálértéke 5-6 százalékkal emelkedik, a megélhetése eleve olyan alacsony színvonalon van, hogy ez a megélhetésében egyáltalán nem jelenik meg. Egy 24 ezer forintos nyugdíjból ma nem lehet a megélhetés költségeit finanszírozni sem egyedül, sem úgy, ha ketten vannak, ha esetleg egy idősebb házaspárról van szó.
Tehát szinte komikusnak tartom, hogy ez a fajta pozitívként értelmezett... - mert a statisztika tükrében úgy lehet értelmezni a számokat - így bekerül, mert valójában nem erről van szó, hanem egy nagyon súlyos elszegényedési folyamat gyorsult fel a nyugdíjasok esetében. Függetlenül attól, hogy korábbi kormányzat próbálta a nyugdíjakat 20 százalékkal vagy 15 százalékkal rendezni, ezek nem adtak megoldást, és a 20 százalékos nyugdíjemelés sem adott volna megoldást, hanem csak az, ha egy jelentős nyugdíjszerkezet-átalakulás következik be. Márpedig ezt nem hajtották végre, és sajnos úgy tűnik, hogy most sem kerül bevezetésre vagy átalakításra.
Az Egészségbiztosítási Alap esetében, úgy vélem, még súlyosabb helyzetről van szó. Hiszen egy olyan ágazat leépülésének vagyunk a szemtanúi, amely valójában az egyik legfontosabb szerepet tölti be. Hiszen a magyar népesség - már többször elmondtam, csak megismétlem - egészségi állapota a legrosszabbak közé tartozik Európában. Egyes mutatóiban, mint a születéstől várható átlagos élettartam hosszában pedig világviszonylatban is a legrosszabbak közé sorolható Magyarország.
Tehát ha ilyen szempontból nézem, akkor hozzá kell tenni még egy pénzügyi ellenőrzéshez is, vagy egy úgynevezett pénzügyi felülvizsgálathoz is, amelyet a zárszámadás tükröz, hogy valójában milyen eredményeket értek el ezekkel az összegekkel. Ha azt érték el, hogy az egészségi állapot nem javult, hanem tovább romlott, amelyért természetesen nem az egészségügyi ellátás felelős, vagy csak összesen 10 százalékban az, akkor egy olyan kérdéssel szembesül, hogy ezt azonnal le kell állítani. Tehát nyilvánvalóan erőteljesebben bele kell nyúlni a közös kasszába, és ezt meg kell finanszírozni, mert ez nagyon súlyos következményekkel jár, mindenekelőtt a népesség drasztikus fogyásában tükröződik. Ezt meg kell állítani! Tehát nem lehet azon meditálni, hogy most 5 százalékkal vagy 10 százalékkal emelem, hanem, mint egy háború okozta kár esetében, azonnali beavatkozásra és forrásteremtésre van szükség, mégpedig úgy, hogy a forrást valóban ott használják fel, ahol a legnagyobb szükség van rá.
Ezért, ha az egész egészségügyi ellátást, finanszírozást és a biztosítási alapnak az itt felsorolt tételeit végignézem, akkor ez már tükrözi - és az ÁSZ jelentése ebből a szempontból alátámasztja -, hogy az egészségügyi ellátás teljes finanszírozási rendszerét felül kell vizsgálni, mert ez alkalmatlan arra, hogy az egészségügyi ellátást megfelelő szinten tudja biztosítani. El kell végezni azt az elemzést, amely a szükséglet-ellátás kölcsönkapcsolatán keresztül adja majd azokat a számadatokat, amelyekre feltétlenül szükség van ahhoz, hogy a lakosság egészségi állapotának ezt a felgyorsult romlását lassítani, majd megállítani tudjuk.
Ha ilyen szempontból nézem, akkor valójában az a fajta szemrehányás vagy bírálat az egészségügy részére, amelyet az ÁSZ-jelentésből is olvashatunk, hogy nem megfelelőek a teljesítményelszámolások, hogy a homogén betegségcsoportoknak ezek a nem egyszer hasraütéssel kreált mutatói nem igazán jól működnek; hogy próbálják felülértékelni, súlyosabb eseteknek a pontszámai után forrásokat begyűjteni - elismerem, hogy időnként kényszerpálya okozza azt, hogy másfajta kódszámot próbálnak alkalmazni -, ez az egész egészségügyi rendszer rossz finanszírozásából fakad, ez a fajta elszámolás, amely jelenleg működik mindenekelőtt a fekvőbeteg-ellátásnál, nem igazán tükröz teljesítményfinanszírozást. Tehát nem mutatja meg a teljesítményt, és nem biztosítja az ellátás megfelelő pénzügyi alapjait.
Hadd idézzek a kormányzati anyagból, a 77. oldalról, ami arról szól, hogy 1998-ban tovább emelkedett CMI, ez a case mix index, amely egy súlyozott átlagos mutatót jelent; a finanszírozásnak egy olyan mutatója, amelynek alapján a finanszírozás végbemegy. Ez emelkedett, ami az előre deklarált értéken történő finanszírozást igen gyorsan veszélybe sodorta. Ez azt jelenti, hogy mesterségesen kreált pontszámokhoz kötöttek mesterséges pénzügyi mutatókat. Természetes, hogy ez nem fog jól működni, mert nem a valós eseteket és teljesítményt tükrözi. Természetesen, ha a nagyon súlyos pénzügyi helyzetben lévő fekvőbeteg-ellátó intézmények forráshiányosak, akkor azért, hogy az egyszer használatos eszközöket vagy a gyógyszereket be tudják szerezni, hozzá kell nyúlni a jelenlegi rossz finanszírozási rendszernek egy általuk történő korrekciójához; különben nem tudják a forrásokat biztosítani.
Ha tisztességesen is dolgoznak, akkor ezért nem jutalmazás, hanem büntetés jár. Tehát ez óhatatlanul magával hozza, amit az ÁSZ-jelentés több helyen is megállapít, hogy többet fizetnek ki, mint amit igazán a teljesítmény mutatott volna a pontszámok alapján. De ha másképp nem tudják biztosítani a forrásokat, akkor valamilyen formában a kórháznak fenn kell maradnia. Ezért, amit itt írnak - szintén az ÁSZ-jelentésből veszem -, hogy a nem létező amortizáció, tehát a technológia vagy a műszerek beszerzésére így teremtenek forrást, bizony a kórházak többségénél ezt el kell fogadni, mert máskülönben nem tudnak fennmaradni. Tehát ez azt is jelenti, hogy ha ezek az úgynevezett teljesítményfinanszírozási rendszerek alkalmatlanok a teljesítmény tényleges megfinanszírozására, az ellátási rendszer leépül, a népesség egészségi állapota romlik, akkor ha a társadalombiztosítás erre nem biztosít alapot, bizony más helyről, a költségvetésből, az adóbevételekből kell erre fedezetet biztosítani, és ez elkerülhetetlen. 1998-ban is ezt kellett volna tenni és a következő években is, de ez a következő vitának lesz az anyaga.
Még egy témát emelnék ki, amely szerepel az egészségbiztosításnál: a 13. havi fizetést nem biztosították az intézmények számára, és ezt saját maguknak kellett valamilyen formában - csúnya szóval mondom - kigazdálkodniuk. Ahogy említettem, egy rossz teljesítményfinanszírozási elv mellett a 13. havi fizetést - nagyon jól tudjuk - nem tudták megoldani, csak olyan formában, hogy ügyeskedéssel vagy hitelek formájában, vagy megelőlegezett forrásokból próbálták finanszírozni a 13. havi fizetést.
(23.10)
Ezt rendkívül szégyenletesnek tartom, annál is inkább, mert nagyon jól tudjuk, hogy az egészségügy ma Magyarországon az az ágazat, amelyben a legalacsonyabbak a bérek és a paraszolvenciával, tehát a borravalóval ezt nem lehet ellensúlyozni, mert lassan nincs, aki fizessen, vagy kényszerhelyzet keletkezik a páciens számára, hiszen ha a fizetési listán alulról felfelé megyek, akkor a második helyen helyezkedik el az egészségügy.
Nem tudom elfogadni azt sem, hogy a 16 százalékos béremelés nagy eredmény lett volna, amit nem is értek el egyébként, mert itt nem 10, 15 vagy 20 százalékos béremelésről lenne szó - vagy legalábbis kellene hogy vitatkozzunk -, hanem két-, háromszoros bérrendezésről. És ha ez nem következik be, akkor továbbra is életben marad az egészségügyben az a nagyon súlyos helyzet, hogy a rendkívül alacsony vagy rossz jövedelmi viszonyok miatt egyrészt megindult a pályáról az eláramlás, másrészt pedig valamilyen formában olyan eszközökhöz nyúlnak, amelyek, mondjam úgy, szemben állnak a jelenlegi törvényességgel.
Az egyik ilyen forma az általam is helytelenített privatizáció. Nem tudom azt sem elfogadni, hogy a funkcionális privatizációt, ami valóban elterjedt ma elsősorban a fekvőbeteg-ellátásnál, miután nincs erről kimutatás, nem is vesszük figyelembe. Ezt hiányolom az Állami Számvevőszék anyagából, mert erre vonatkozóan vannak adatok, csak természetesen az adatok összegyűjtése, beszerzése - esetleg esettanulmányokkal vagy más úton-módon - elég nehézkes, de azért érdemes lett volna ezt megtenni és olyan képet alkotni, hogy a valójában rendkívüli módon elterjedt és gomba módra szaporodó funkcionális privatizáció milyen újabb ellentmondásokat fog teremteni az egészségügyben, és vajon ezzel biztosítani tudjuk-e mindenekelőtt a fő célt, a páciens ellátását, avagy újabb zavarokat teremt - mint ahogy valóban teremt is - a betegellátásban. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy - azzal együtt, hogy a fekvőbeteg-ellátásában a privatizáció ilyen formában szinte megvalósíthatatlan - először rendbe kell hozni az egészségügyet, de ezeket a mutatókat azért érdemes lenne statisztikailag feldolgozni, és erre forrást biztosítani, mert egyszerűen nem lesz átlátható az egészségügyi gazdálkodás.
A Magyar Igazság és Élet Pártja a benyújtott anyagokat éppen e mély elemzés hiánya miatt nem tudja elfogadni, és arra kéri a kormányzatot, illetve az Állami Számvevőszéket is, hogyha lehet, az ilyen kiegészítő vizsgálatokat elvégezve szíveskedjenek a leadott jelentéseket kiegészíteni.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban, valamint néhány kormánypárti képviselő is tapsol.)
