DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Ennek a törvénynek a tárgyalása két szempontból is különleges. Egyrészt azért, mert az alapok költségvetése még az előző parlamenti ciklus idején készült, másrészt mert először valósult meg az a régóta óhajtott természetes igény, hogy a központi költségvetéssel egyidejűleg kerüljön sor a társadalombiztosítási költségvetés zárszámadási vitájára.
Azért mondtam természetesnek ezt az igényt, mert a nemzetgazdaság e két alrendszere egymással szoros összefüggésben van, mondhatni, a két költségvetés együttesének helyzete jelzi a gazdaság állapotát. Tudjuk ezt mindannyian, tudják a nemzetközi gazdasági körök is, mégis évek során át játszottuk azt a kettős játékot, hogy a központi költségvetés hiányának látszólagos mérséklése érdekében a várható nemzetgazdasági hiány egy részét igyekeztünk a tb-alapokba elrejteni, ahol ez természetesen és előre jósolhatóan meg is jelent, ám csak nyolc-tíz hónappal a költségvetési év lezárása után.
Ennek a trükknek tehát nincs igazán előnye, mert a központi költségvetésnek a hiányt garanciális kötelezettsége okán utólag meg kell térítenie, ám számos hátránya van. Minden kicsit is gondolkodó emberben azt a jogos érzést kelti, hogy a központi költségvetéstől elvileg független társadalombiztosítási költségvetésből finanszírozzuk a költségvetési hiány egy részét, vagyis a biztosítási járulékot nem a törvényekben előírt célra, a biztosítottak érdekében használjuk fel. Másrészt okot ad arra a többé-kevésbé sugalmazott hiedelemre, miszerint a társadalombiztosítás rosszul sáfárkodik rábízott pénzünkkel, hiszen évről évre hiánnyal zárja a költségvetést.
Mindkét érzésnek jelentős része lehet abban, hogy a társadalombiztosítási járulékok fizetésében sokkal nagyobbak az elmaradások, mint az adók esetében, ez pedig tovább rontja az alapok helyzetét, ami tovább rontja az irántuk való bizalmat, ami még tovább rontja a fizetési fegyelmet, és így tovább.
A társadalombiztosítással szembeni tartozások nagysága az 1997. év végi 230 milliárd forintról 1998 végére 251 milliárd forintra nőtt. Az Állami Számvevőszék a maga udvarias módján a zárszámadások vizsgálatakor ezt a helyzetet évek óta úgy szokta körülírni, hogy az alapok bevételeit túltervezték, kiadásait alulbecsülték. Persze, véleményünk szerint, ha ez a becslési hiba évi rendszerességgel fordul elő, akkor nem hibáról, hanem inkább szándékos megtévesztésről kellene szólni.
Nézzük, milyen becslési hibákat tárt fel az Állami Számvevőszék az 1998-as társadalombiztosítási törvény végrehajtásának ellenőrzése során! A Nyugdíjbiztosítási Alap hiánya 20 milliárd forint, az Egészségbiztosítási Alap hiánya 1998 végére 70,7 milliárd forint, összesen 90,7 milliárd forint a tervezett 22,1 milliárd forinttal szemben. Emlékeztetni szeretném tisztelt képviselőtársaimat, hogy ennek valószínűségét a költségvetési törvény 1997-es vitájában mind az Állami Számvevőszék, mind az akkori ellenzék megjósolta. Elmondták, hogy az úgynevezett nyugdíjreform hatására a magánnyugdíj-intézetekbe átlépők által a társadalombiztosításból oda átvitt összegek okozta hiány nagyobb lesz az egykori pénzügyi kormányzat által megjósoltnál, ezért ennek pótlására a központi költségvetésben biztosított 20 milliárd forintos összeg kevés lesz. Nos, kevés lett. És már most állíthatjuk, hogy az emiatt keletkező hiány 1999-ben még nagyobb lesz, és évről évre nőni fog, olyannyira, hogy a reform teljes összege másfél évtized múlva el fogja érni a több száz, egyes szakértők véleménye szerint a több ezer milliárd forintot, vagyis a társadalombiztosítás két és fél évnyi teljes bevételi összegét.
Azt hiszem, elsősorban a jövendő nemzedékek érdekében mindannyiunknak el kellene gondolkodni azon, hogy mit tegyünk ennek a helyzetnek az elkerülése érdekében.
Rontotta a Nyugdíjbiztosítási Alap helyzetét az is, hogy a korhatárt be nem töltött, I. és II. csoportba tartozó rokkantnyugdíjak költségét áttették az alapba, ám ennek forrását csak részben finanszírozták. Ennek a lépésnek a továbbiakban is egyenlegrontó hatása lesz, melyre a társadalombiztosítási járulékrendszer nem nyújt fedezetet. A magánnyugdíjrendszerben nem megoldott a rokkantnyugdíjra szorulók ellátása. Aki tehát betegsége miatt nem képes további magánnyugdíj-befizetéseket teljesíteni, azt a rendszer átadja a társadalombiztosítás részére, további terheket róva arra.
1998-ban a parlamenti választások évében a nyugdíjak jelentős mértékben emelkedtek, anélkül, hogy az alap költségvetésében ennek teljes fedezetét biztosították volna.
Megoldatlan a régi korkedvezményes nyugdíjak tartozásállományának ügye, mert az ezt különböző okokból kezdeményező, és ezért megtéríteni tartozó egykori vállalatoknak a tb többnyire bottal ütheti a nyomát. Ám a közben bevezetett új konstrukció ugyancsak biztos és tartós veszteségforrásnak látszik, ezért célszerű lenne a megváltoztatásán gondolkodnunk.
Az egészségbiztosítási alapnál a gyógyító-megelőző kiadások tételét terhelte az egészségügyi reformnak nevezett ágyszámleépítések továbbgyűrűző hatása, a végkielégítések és az ügyeleti díjak utólagos kifizetésének terhe, amely 790 millió nem tervezett hiányt okozott.
Az egészségügyben nem kellően szabályozott módon és ellenőrzötten zajló magánosítás, vagyis a szolgáltatások egy részének magánkézbe adása az Állami Számvevőszék megítélése szerint ugyancsak indokolatlan többletkiadásokat eredményezett az egészségügyi alapnál.
1998-ban is elmaradt a gyógyszertámogatás rendszerének racionalizálása, ami kormányzati feladat lenne, és ez további 32,9 milliárd többletkiadást eredményezett a tervezetthez képest. A nagy vonalakban ismertetett tervezési hibákon túl azonban a deficit kialakulásában kétségtelen része volt a társadalombiztosítási önkormányzatok működésének is.
Az Alkotmánybíróság által elismerten törvénytelen eljárással kinevezett önkormányzatok nem megfelelő módon gazdálkodtak a biztosítottak vagyonával, jelentős vagyonvesztés következett be, az Egészségbiztosítási Önkormányzat számos esetben nem a törvényeknek megfelelően működött, gondatlanul eszközölt kifizetéseket, mint ezt az Állami Számvevőszék többször megállapította az előző években, és minderről egy parlamenti vizsgálat is bizonyítékokkal szolgált. Ezért került sor az elmúlt év folyamán az alapok közvetlen állami felügyelet alá helyezésére. Az ily módon létrejött új vezetői testület azonban már kész helyzetet örökölt: a túltervezett bevételű és alultervezett kiadású költségvetést, a régi módszerekkel dolgozó apparátust. Éppen ezért az év hátralévő részében már nem igazán volt lehetősége a kedvezőtlen folyamatok megfordítására, a hiány érdemi csökkentésére.
(22.50)
Az eddig elmondottak hallatán néhányunkban talán az merülhet fel, hogy akkor szüntessük meg az egész társadalombiztosítást, pedig a kialakult helyzetért elsősorban nem a társadalombiztosítás felelős. Működési költségük, vagyis amit önmagukra költenek mindössze 2,6 százalék. Ha ezt összevetjük a magánnyugdíj-intézetek idei 10 százalékos működési költségeivel vagy például a bankok önköltségével, akkor azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem pazarlóan gazdálkodnak. Az igazi felelősek azok, akiknek többé-kevésbé tudva vagy tudatlanul előre kellett látniuk döntéseik következményeit, amikor a költségvetési és társadalombiztosítási törvényeket hozták és hozzák, tehát többnyire mi magunk.
Összefoglalva: a jelen helyzetben csak úgy fogadhatjuk el a zárszámadást nyugodt lélekkel, ha hisszük, hogy ugyanazokat a hibákat nem követjük el ugyanúgy, mint elődeink 1997-ben a társadalombiztosítási költségvetés elfogadásakor. Ennek próbája nemsokára a 2000. év költségvetéseinek elfogadásakor várható, a mai vita tanulságait akkor remélhetőleg hasznosítja majd az Országgyűlés.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
