BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök asszony, köszönöm a szót. Engedjék meg, képviselőtársaim és tisztelt államtitkár úr, hogy azzal kezdjem, hogy elismerésem fejezzem ki mindazoknak, akik ilyen késői órán hősiesen helytállnak, és itt vannak, folytatják ezt a vitát.
Évek óta azt tapasztalom, hogy a zárszámadások igazából nagy vitát, izgalmat nem váltanak ki, ellentétben a költségvetéssel. A költségvetés arról szól, ami előttünk van, következésképp nagy izgalom kíséri minden évben. A zárszámadást pedig, azt gondolom, legfeljebb négyévenként egyszer egy ilyen izgalom, aminek ezek a kétperces villongások is a bizonyságát adják. Ennek pedig három, idén legalábbis három speciális oka van, hogy nagyobb a figyelem. Bár azt hiszem, ha nem háromhetes tárgyalási ritmusban kellene foglalkoznunk a kérdéssel, hanem egy tárgyalásra alkalmas délelőtti vagy délutáni órán, akkor az érdeklődés számottevően nagyobb tudna lenni, mint most, fél tizenegykor.
Az a három tény, amire hivatkoztam, a következő: az első mindjárt az, hogy az az úgynevezett vegyes, átmeneti év volt, hogy a fele egy előző kormány időszakára tevődik, a második fele pedig egy új kormányéra. Ilyenkor zárszámadást készíteni azzal a következménnyel jár, hogy ilyen heves viták alakulhatnak ki az okokat és a magyarázatokat illetően.
A másik, ami sajátos körülmény, és talán ma este erről még nem igazán sok szó esett, bár néhányan érintették, hogy ez volt az utolsó olyan költségvetés, amikor önkormányzatok még léteztek. A társadalombiztosítási önkormányzatokat 1998 derekán az új kormány menten megszüntette, de a 1998. évi költségvetés még úgy készült, hogy a Pénzügyminisztériummal szemben ott állt a tulajdonosi érdekeket, szempontokat kifejező önkormányzat, és bizony nagyon kemény vitákba, csatákba bocsátkozott a végterméket illetően.
Élénken emlékszem arra, hogy az önkormányzatok harcoltak azért, hogy reálisabb költségvetés szülessen; hogy a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat sem volt abban, hogy nullszaldósra lehet megcsinálni azt a költségvetést; hogy az egészségbiztosító viszont már akkor, 1997 őszén pontosan tudta, hogy nagyobb hiánnyal kell majd kalkulálni; valamint - hogy a legfontosabb tételt is említsem -, hogy azok az úgynevezett kintlévőségek, amelyekkel a hiányt olyan ügyesen próbálta a Pénzügyminisztérium alakítani, korrigálni, akkora mértékben, egészen pontosan 52 milliárd forintnyi mértékben nem hajthatók be, mint ahogy végül is a tb-költségvetés bevételi oldalon ezt az összeget tartalmazta.
Van egy harmadik speciális körülmény, ami a sajátosságát alapvetően megadja ennek a mostani zárszámadásnak, ez pedig az, hogy 1997 volt az az év, amikor a parlament a nyugdíjreformot, a nyugdíjcsomagot elfogadta; hogy az 1998. költségvetési év volt az első, amiben már a magánnyugdíjpénztárak létezése mellett kellett a Nyugdíjalap felhasználásáról gondolkodni.
Általában persze elmondhatjuk, hogy a bevételek felültervezettek egy ilyen költségvetésben, míg a kiadások alultervezettek. Azért nagyon nem mindegy, hogy az a végtermék hogyan áll elő, ami előáll. Ijesztőek ezek a számok, amelyek az összesítésből kiolvashatók, hogy itt összességében egy 90 milliárdos hiány keletkezett. Ha pontosabban megnézzük, és külön nézzük meg a két alap alakulását, akkor azért nincs szó ilyen ijesztő nagyságrendekről. Eredetileg be volt tervezve 22 milliárd forint mínusz, de az is az Egészségbiztosítási Pénztárba, a nyugdíjbiztosítás nullszaldóra volt tervezve.
(22.30)
Az a bizonyos reformcsomag, amit '97-ben ez a Ház megáldott, pontosan azért, mert tudta, hogy a magán-nyugdíjpénztári befizetések miatt lesznek elmaradt, tehát a társadalombiztosítási kasszából kiseső bevételek, 20 milliárdot betervezett rá, hogy ezt a költségvetésből fedezze.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha mérlegre teszem ezeket a teljesítmény jellegű számokat, akkor úgy kell fogalmaznom, hogy ez a bizonyos nyugdíjreform egyáltalán nem okozott földcsuszamlásszerű összeomlást a társadalombiztosítási alapokban, ellentétben azokkal a figyelemfelkeltő sikolyokkal, amiket annak idején ellenzéki képviselő korukban a jelenlegi kormánypárti képviselőktől hallhattunk, és azóta is hallunk hivatkozási alapként, hogy ha az ember nagyon jól megpiszkálja ezeknek a számoknak a mögöttesét, akkor ebből bizony az derül ki, hogy olyan drámaian nem lőtt mellé az előző kormány, amikor előkészítette a nyugdíjreformot. Mondom én ezt azért, mert az egyéni járulékbefizetés végeredménye alig 4 milliárd forinttal lett kevesebb, mint a tervezett, hogy összességében a nyugdíjalapokban a bevételelmaradás a tervezethez képest nem több, mint 5 milliárd forint. Igaz, hogy a szöveges részben másfajta léptékeket, nagyságrendeket is olvastam, ezeket a táblázattal igazából nem lehetett összehozni, vagy nem könnyen. Biztos megvan a magyarázata, hogy miért írtak nagyobb összegeket.
A másik alap már messze nem ilyen könnyen végiggondolható, egyszerűen kezelhető alap. Azt gondolom, hogy ebből a zárszámadásból egyértelműen az derül ki, hogy az igazán nagy baj az egészségbiztosítás területén van. Visszautalnék a bevezetőben a Számvevőszék elnöke részéről elmondott összefoglalóra, aki úgy fogalmazott, hogy az egészségbiztosítási rendszer reformjának a hiánya az, ami végül is a dolog mélyén okként feltárható.
Ha itt is tételenként nézzük a sorokat, akkor azt látjuk, hogy igen, nincsen szigorú megfelelés a terv és a teljesítés között, a bevételi oldalon 12 milliárd forint az, ami összesen jelentkezik. Ennek a 12 milliárd forintnak az egyik legjelentősebb tétele az egészségügyi hozzájárulás befizetésének elmaradása. Zárójelben jegyzem meg, hogy ez lényegesen kedvezőbben alakult, mint a korábbi években. '97-ben csak 71 milliárdot szedtünk be egészségügyi hozzájárulásból, most 97 milliárdot. Több mint 30 százalékos itt a növekedés. Ezt a növekedést nem lehet azzal a léptékemelkedéssel magyarázni, hogy 300 forinttal felemeltük annak idején az egészségügyi hozzájárulás összegét. Azt gondolom, hogy itt a beszedési fegyelem is jelentős mértékben javul.
Ahol jelentős elmaradás látható, a baleseti járulékok befizetése, ami egy külön elemzés tárgya lehetne, illetve ahol mindig is jelentős bevételelmaradás mutatható ki, ez a kintlévőségek behajtásának az elmaradása. Az Egészségbiztosítási Alapnál 20 milliárdot tervezett a költségvetés annak idején, a kintlévőség behajtása ebből talán 15 lett. A nyugdíjbiztosításnál még nagyobb volt az elmaradás, a 32 milliárdból talán csak 20.
Ha megnézzük a kiadási oldalt az egészségbiztosítási kasszában, akkor egyértelműen látszik, hogy a legizgalmasabb, a legnagyobb differenciát mutató tétel, amiről ma este a legtöbb szó esett, a gyógyszerkassza. Itt valóban egy lényeges reformra van szükség, mondom én annak ellenére, hogy szeretném magam is újra felhívni a figyelmet arra a körülményre, amit Vojnik Mária előttem már olyan alaposan megtett, hogy tudniillik ez a közel 33 milliárd forintos hiány 10-10,5 milliárddal, tehát az egyharmadával kevesebb hiány. Természetesen ez is sok, de azért nem elhanyagolható, hogy ennek a kimutatott, itt szerepeltetett hiánynak az egyharmada tulajdonképpen '99-ből visszavetített hiány, mert amikor a kormány úgy dönt, hogy ott számolja el a decemberi jóváírásokat, a decemberi gyógyszertámogatást, akkor gyakorlatilag olyan helyzetbe hoz bennünket, hogy egy adott naptári évben nem 12 hónapnyi gyógyszerfogyasztást számol el, hanem 13 hónapnyi gyógyszerfogyasztást. Erre lehet mondani - különösen pénzügytechnikai szempontból -, hogy ez nagyon indokolt, nagyon szükséges, hogy ezt meg kellett lépni. Azt gondolom, meglépni is lehet, de talán jobban ki kellene hangsúlyozni, hogy az évre jutó gyógyszerhiány egyharmad résszel kevesebb. Még egyszer mondom, az is nagyon sok.
Mínusz mutatkozik a gyógyászati segédeszközök támogatásában, amely több mint 2 milliárdos hiány. Ez is figyelemre méltó tétel. De hogy olyat is szóba hozzak, amiről emlékeim szerint ma még senki nem emlékezett meg, az a rokkantnyugdíjrendszer kérdése. Egy igazán jelentős, több, mint 4 milliárdos pluszkiadás csak a korhatár alatti III. csoportos rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugellátásokból és a baleseti ellátásokból adódik össze. Ez az év volt az, amikor az első és második csoportos rokkantak az Egészségügyi Alaptól átkerültek a nyugdíjrendszerbe. Csak a III. csoportbelieknél fordult elő ez a nagyságrendű többletkiadás.
Azt gondolom, hogy ez megint intő jelként figyelmeztet bennünket arra, hogy azt a bizonyos elmaradt rokkantnyugdíjrendszer-reformot végre el kellene kezdeni, mondom ezt a tisztelt kormánypárti képviselőknek, akik az elmúlt másfél év során hozzá nem nyúltak a kérdéshez. Belátom, hogy ilyenkor, fél tizenegy után negyed órával már mindenki fáradt, és az az érzésem, hogy most sem hallják meg ezeket az óhajaimat, sóhajaimat, kéréseimet. De ha egyszer az előző kormánynak már nem volt lehetősége arra, hogy egy rokkantnyugdíjrendszerrel érdemben foglalkozzon, hiszen a nyugdíjreform részeként '98-ra ígérte az előző kormány, hogy foglalkozik vele, de erre már nem volt ideje, azt gondolom, hogy akkor ennek az új kormánynak lenne kutya kötelessége foglalkozni a kérdéssel, és minél előbb, mert itt valóban nagyon komoly változtatásokra van szükség.
A bizottsági ülésen én magam is nemmel szavaztam erre a zárszámadásra. Ennek okát szinte pontról pontra felsorolta Vojnik Mária, amikor kisebbségi véleményként összefoglalta a bizottsági ülésen elhangzottakat. Nem tudom elfogadni, hogy egyszerűen kivegyenek egy lényeges, jelentős ingatlant, a Wesselényi utcai ingatlant a tb-vagyonból, a tb-vagyon értékesítendő köréből. Nem tudom elfogadni magam sem, hogy azt a bizonyos APEH-nak ígért jutalmat ilyen technikával, ilyen módon, innen kellene finanszírozni.
(22.40)
Nem tudom elfogadni - jóllehet összegszerűen nem egy jelentős tétel -, hogy az Országgyűlés most egy ilyen gesztussal például áldását adja arra, hogy a Postabank garanciális kötelezettségeinek a teljesítését megemelik. De mást mondok: hogy egyáltalán szerepeltetik. Ez egy nagyon érdekes probléma, azt gondolom, egy lényeges jogi probléma, hogy tudniillik ha egyszer a Postabankkal megszűnt az önkormányzatok szerződése - mert ugye megszűnt -, akkor az a kötelezettség, amit vállaltak, hogyan maradhat fönn. Szóval, azt gondolom, hogy ennek a tételnek legalábbis a jogalapja vitatható; hogy miközben ez a tétel vitatható, hiszen itt most már az új helyzetben gyakorlatilag a Pénzügyminisztérium, a pénzügyminiszter áll szemben a pénzügyminiszterrel, addig ez a tétel is növeli azt a hiányt, ami a társadalombiztosításban kimutatható.
Mindent egybevéve a szabad demokraták nem fogják támogatni ezt a törvény-előterjesztést. Befejezésül azonban szeretném magam is megköszönni az Állami Számvevőszék munkáját, azt a jelentést, amit letettek az asztalra. A képviselők nagyon nagy mértékben rákényszerülnek, hogy az Állami Számvevőszék megállapításait hasznosítsák, és azt gondolom, hogy évről évre igen használható anyagot kapunk a kezünkbe ehhez a munkához.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
