TARDOS MÁRTON
TARDOS MÁRTON
TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. A kérdés, amiről ma tárgyalunk, úgy is megfogalmazható, hogy a kormány dicséri, az ellenzék szidja a benyújtott költségvetést. Én azt a kérdést szeretném felvetni, hogy lehet-e jó költségvetést készíteni. Az a válaszom, hogy egyértelmű, hogy olyan költségvetést készíteni, amellyel mindenki elégedett, még akkor is nagyon nehéz, majdnem lehetetlen, vagy talán lehetetlen, ha az ország az állampolgárainak az elvárásával összhangban lévő gazdasági helyzetben van, és ez a gazdasági helyzet állandó, stabil növekedési pályát is mutat.
Az állampolgárok, az állampolgárok különböző csoportjainak érdekei nagyon különbözőek, és a realitáselképzelésük is arról, hogy mit lehet és mit nem lehet egy költségvetés keretében megvalósítani, nagyon eltérő. Így nem véletlen az a vita, amit itt ma folytatunk. Úgy gondolom, hogy egy különösen nehéz helyzetben lévő, egy évtizede nehéz helyzetben lévő ország, amely nagy gazdasági visszaesés keserves időszakát élte át, nem kerülhet olyan helyzetbe, amikor a költségvetés problémái ne legyenek nagyon súlyosak.
A kormány azt állítja a saját elképzeléseiről, hogy már az előző évre benyújtott vagy a jelenlegi évre benyújtott költségvetés a legjobb költségvetése volt az országnak, és most büszke arra, hogy - a közgazdász intézetek véleményével ellentétesen - az egyensúlyt jobban tudta tartani. Való igaz, hogy a helyzet jobb, mint ahogy egy évvel ezelőtt megítéltük. A nemzetközi gazdasági klíma az ország körül lényegesen kedvezőbben alakult, és így azok a kedvezőtlen tendenciák, amelyekre felhívtuk a kormány figyelmét egy évvel ezelőtt, nem abban a mértékben jelentkeztek, mint korábban.
Ugyanakkor egyáltalán nem igaz, hogy a kormány és a költségvetés ezekre a jelenségekre olyan kiválóan reagált volna. Felhívtam a figyelmet erre egy évvel ezelőtt is, hogy való igaz a kormánynak az az állítása, hogy nincs krízishelyzet, és nem megszorító csomagot kell benyújtani, ami azonban nem azt jelenti, hogy nem kell változtatni a programokon. Mi történt? Az történt, hogy a kormány nem tárgyalta meg a társadalommal, hogy hogyan reagál ezekre a változásokra, és két - véleményem szerint súlyosan bírálható - irányban változtatott az egyensúly érdekében.
(9.10)
Azt, hogy az egyensúly érdekében változtatott, dicséretesnek tekintem; hogy ebben a két irányban változtatott, azt súlyosan hibásnak.
Melyek ezek a hibák? A deficitek nőttek, és a várható deficit lényegesen magasabb, mint amit a kormány előterjesztett. Másodsorban pedig avval alakította ki az egyensúlyt, hogy az ország beruházási hajlandóságát és a kormányzat beruházási tevékenységét visszafogta. Egy nehéz helyzetben lévő és strukturális gondokkal küzdő ország pedig nem tud gyors beruházásnövekedés nélkül kikerülni a bajból, és ezért pontatlan és rossz és a társadalommal nem megvitatott kérdés az, hogy az egyes részletfeszültségek elkerülése érdekében éppen a beruházások, a struktúraátalakítás kérdéseiben kell az egyensúly megteremtésének előfeltételeit kialakítani.
Azért vetem föl nagy súllyal ezt a kérdést, mert úgy ítélem meg, hogy a 2000. év költségvetésének is ez a legsúlyosabb hiányossága. Nem ösztönzi megfelelően a magánberuházásokat; a középrétegek és a jobb jövedelmű rétegek jövedelemnövekedése, amelyet a kormány tervez, lehet, hogy egy kívánatos cél, de akkor kívánatos cél, ha a társadalom biztosítja, hogy az így keletkezett többletjövedelmek nagy része, döntő többsége beruházásra, méghozzá a kereslethez alkalmazkodó, strukturális átalakításokat elősegítő beruházásokra lesz fordítva. Ennek a feltételei nem biztosítottak. Ennek az ösztönzése nem kellő mértékű. És az a körülmény, hogy a központi pénzekből végrehajtott beruházások, az út-, a vízgazdálkodás, az árvízvédelem és más hasonló jellegű, fontos beruházások nem nőnek, nem tekinthető olyannak, hogy a regionális aránytalanságok elosztásában és az elmaradt régiók fejlődésében a kormányprogram valóban segíti az ország gazdasági növekedését.
Ameddig nem ruházunk be többet, mint a partnerországok, ameddig nem építünk több infrastrukturális létesítményt arányaiban, mint a partnerországok, addig nem számíthatunk arra, hogy az a rés, amelyik a Lajta vonalán megjelenik és Magyarország elmaradását jelenti - és ez a rés nyilvánvalóan nem csökkent, hanem nőtt az elmúlt években -, pozitív tendenciát tud fölmutatni.
Jogos-e azt állítani, amivel a kormány dicsekszik - és most előttem Latorcai képviselőtársam hosszan beszélt róla -, hogy a kis- és középvállalkozások fejlődésével tudja ezt a problémát megoldani? Én elfogadom, hogy a kis- és középvállalkozások ügye egy fontos ügy. De itt három, egymással nem összefüggő vagy nagyon lazán összefüggő kérdés együttes kezelése nem segít! Vannak olyan kis- és középvállalatok, amelyek tényleg hatékonyan dolgoznak, és alkalmasak a hatékony termelésre. Ezeknek a pénzhez jutási feltételeit kell biztosítani, és elő kell segíteni azt, hogy növekedjenek - de ez a nyilvántartott kis- és középvállalkozói rétegnek csak egy elég szűk hányada. Az a tömeges kis- és középvállalkozói fölfejlődés, amelyik '89 után megmutatkozott, részben kisiparosi tevékenységgel foglalkozóknak az ügye, másrészt olyan embereké, akik kényszervállalkozók. Itt szociális kérdések vannak, amelyeket meg kell oldani, és a kisiparosok esetében nem lehet szociális kérdésekről beszélni, de mégis, a kisiparosok jobb munkafeltételeinek biztosítása nem azonos a világ minden országában fölmerülő kis- és középvállalkozási kérdéssel.
Ezt a három kérdést egymástól elkülönítetten kellene tárgyalni. Sajnálatos módon ezt nem teszi a kormány; nagy ígéreteket fogalmaz meg, nemrégen még azt fogalmazta meg, hogy az az összeg, amely 5,2 milliárdban került most meghatározásra, 15 milliárd lesz - de erről nem beszélni kell, itt akciókat kell végrehajtani! Vannak feladatok, de nagyon világosan kell tudni meghatározni, amit a költségvetés és a kis- és középvállalkozási program nem tesz: hogy kikkel, milyen módon kívánunk eljárni.
Van a költségvetésnek a tavalyi költségvetéshez képest egy javuló tendenciája, nevezetesen az, hogy az akkori problémákhoz képest, a látható problémákhoz képest a költségvetés feszítettebb volt, mint az idei. Ennek örülni kell; örülni kell, hogy a gazdasági klíma az ország környékén javult. Ez azonban nem teszi indokolttá azt, hogy az államháztartási törvény módosításával a kormány további fölhatalmazásokat kapjon arra, hogy szükség esetén a parlament, a politikai közvélemény megkérdezése nélkül a költségvetésen változtasson.
Természetesen ezenkívül még számos problémát vethetnék föl; azt is, hogy nehezen áttekinthető a költségvetés, mert nincsenek benne várható számok, és az előirányzatok és a várhatók között nagyon nagy a különbség. Fölvethetem azt is, hogy nem világos, az önkormányzatok kérdésében miért kell így eljárni. Még akkor is, ha elfogadjuk, hogy az önkormányzatok közötti kiegyenlítődés fontos politikai cél, biztos-e az, hogy az önkormányzatok között, az ő bevételeik átosztásával kell a kiegyenlítést elvégezni, és nem a költségvetés egészének figyelembevételével? És szabad-e a célelőirányzatok fokozásával az önkormányzatok szabad rendelkezésű pénzeit csökkenteni?
Mindezeknek alapján úgy gondolom, hogy messze nem a legjobb költségvetést terjesztette elő a kormány. Sok területen lényegesen javítani lehetne rajta, de meg kell mondani, az ellenzéki politikusoknak nagyon nehéz a helyzetük, mert nem könnyű, majdnem lehetetlen módosító indítványokkal olyan javaslatot tenni, hogy ne mondjon ellent az egyik javaslat a másiknak, ami összhangban van, mert ezt sokkal nagyobb apparátussal, csak a kormánnyal való együttműködésben lehetne jól kialakítani.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
