DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN
DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN
DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! A költségvetési törvény foglalkoztatáspolitikai aspektusához kívánok néhány észrevételt fűzni, s természetesen arra is utalok majd, hogy ebben a témában milyen módosítást tervez a Szocialista Párt frakciója.
Bevezetésként annyit, hogy a kormány, hűen önmagához, mulasztásos törvénysértést követett el országlása második évében is, hiszen a jogalkotásról szóló törvényben, a közalkalmazotti törvényben, az érdekegyeztetésről szóló törvényekben foglaltakra fittyet hányva, nem ült le tárgyalóasztalhoz a szakszervezetekkel, a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel.
Az előző kormányok az elmúlt nyolc évben, tisztelt képviselőtársaim, nem mulasztották el az érdekegyeztetést ezen lényeges kérdésekben, s bár konfliktusos helyzetek voltak bőven, mégsem az egyszerűbb megoldást választották, hanem többszörös konzultációval alakították s formálták a munkabékét.
Az 2000. évi költségvetés - ahogy a kormány nevezi, a legjobb költségvetések egyike - következménye, hogy a növekedés, a pénzügyi deficit a kormány várakozásaihoz képest is kedvezőtlenül alakul, a lakosság reáljövedelme csökken, tovább nőnek az emberek közötti jövedelmi különbségek. A feszültségek is, melyek felhalmozódtak a társadalomban is, megkövetelték volna, hogy komolyan vegye a kormány az érdekegyeztetést.
Ez a kormány önmagát sem veszi komolyan, amikor az általa létrehozott egyeztető fórumokat is mellőzi, mondván, ő tudja mit akar, s tudja azt is, mi jó a társadalomnak. Lózungokban, kinyilatkoztatásokban, magabiztosságban, tekintélyelvűségben nincs hiány a kormányzat háza táján. Azonban a konszenzusra törekvés a politikában, az érdekképviseletekkel való párbeszéd, a kritikai észrevételek hasznosítása biztosan nem rombolta volna a jelenlegi hatalom tekintélyét - sőt!
S most a konkrétumokról. A kormány azt mondja, hogy az infláció 6-7 százalék között lesz jövőre, figyelmen kívül hagyva a gazdaságkutató intézetek 8-10 százalék közötti prognózisát. Erre az alapjában téves és túlzottan optimista várakozásra épülnek a költségvetés számai, így a bérkiáramlás is ehhez igazodik. Ennek a következménye vélhetően az lesz, hogy a bérből és fizetésből élők sokaságának reáljövedelme várhatóan 1-2 százalékkal csökkenni fog.
A törvény kapcsán áttekintettük, hogy a kormány mennyire tesz eleget a bérterhek - programjában meghirdetett - csökkentésének, a 2000-re beígért adóreform megvalósításának, szóval, milyen módon is kedvezményezi a foglakoztatást. Az már biztos, hogy 2000-ben többek között az adórendszer reformja is elmarad. Sőt, az elfogadott adótörvények ismeretében leszögezhetjük, hogy a foglalkoztatás terhei nem csökkennek, hanem emelkednek, miután a kormány a GDP növekedését 4 százalékban, az inflációt 6-7 százalékban, a bruttó bérek növekedését 8,25 százalékban prognosztizálja.
Látható, hogy az adóparaméterek tekintetében nem lesz lényeges változás, kivéve a gyermekek után járó adókedvezmény emelését. Amennyiben a fentiek teljesülnek, a reálbérek az ideivel azonos szinten maradnak, ugyanakkor reálbérveszteség éri azokat, akik az átlagkereset körüli fizetéssel rendelkeznek. S mint tudjuk, ide tartozik a foglalkoztatottak jelentős hányada. Ez a havi 85 ezer forint körüli bruttó keresettel rendelkezők körét érintené, s számukra, ahogy már említettem, 1-2 százalék körüli reálbércsökkenést okozna. Az e kategóriába tartozóknál még a gyermekkedvezmény emelkedése mellett is van tehát reálbércsökkenés. Változatlan adókulcsok esetén is adóteher-növekedésre számíthatnak a havi bruttó 25 ezer forint felett kereső munkavállalók. Az adó- és a járulékbevételek jövő évi irányzatait áttekintve azt láthatjuk, hogy amíg a gazdálkodó szervezetek befizetései jövőre az ideihez viszonyítva csak 96,6 százalékot tesznek ki, addig a lakossági befizetések 115,5 százalékra nőnek. Emelkedik a társadalombiztosítási, a munkavállalói és a munkaadói járulékokból beszedett összegek aránya, növekszik a személyi jövedelemadó-bevétel súlya is.
Amint már említettem, az alacsonyabb keresetűeket a közterhek, például az egészségügyi járulék emelkedése jobban sújtja. A bér- és kereseti viszonyok jellemzésekor elkerülhetetlen, hogy ne beszéljünk a közszférában dolgozók már-már tarthatatlan helyzetéről. Problematikus az egészségügy, gondok vannak a közoktatásban, a kulturális szférában, a közigazgatás, a közrend, a közvédelem területén is. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a közszolgálatban 8,25 százalékos közalkalmazotti és köztisztviselői illetményalap-változást tervez a kormány. Ehhez 5 százalék bértömeget biztosít, s 3 százalékos létszámcsökkentést javasol. Ez a javaslat még a kormány által szándékolt 2,25 százalékos reálkereset-növekedésnek sem felel meg. Az is elfogadhatatlan, hogy az illetményalapok növekményeinek alapját az 1998. december 31-ei állapot szerinti összegek képezik. Ez cinikus, szemfényvesztő felfogása a béremelésnek!
A közszféra jelenlegi helyzetében érdemes emlékeztetni magunkat Armond Hammer szavaira, aki így fogalmaz: aki mogyoróval fizet, majmot kap. A szocialista frakció módosító indítványokkal kívánja korrigálni ezt az elképzelést, 13,5 százalékos illetményalap-emelést fogunk javasolni.
A harmadik észrevételem, hogy az aktív foglalkoztatáspolitikai kiadások csaknem 10 százalékkal emelkednek ugyan, de a Gazdasági Minisztériumnak átadandó összeg gyorsabban emelkedik, mint a közvetlenül a munkanélküliek elhelyezkedését szolgáló támogatásoké. S miután a kormány egyik látványos intézkedése az volt, hogy megszüntette az egységes munkaügyi rendszert, így követhetetlen, átláthatatlan az erre szánt pénzek hasznosulása.
Jelentős gondot okozott számunkra az általános vitára bocsátásnál az a tény, hogy nem ismertük, s ma már azt mondom, hogy bár soha ne is ismerhettük volna meg azt a koncepciót, amely a munkanélküli ellátórendszer szétzilálására irányul. Egy biztos, hogy a kezünkben lévő költségvetést még nem erre alapozták, hanem egy korábbi, talán kevesebb kárt okozó változatra. A kormányzati retorika, miszerint segély helyett esélyt, vagyis munkát kell kínálni, természetesen mindegyik változatban azonos.
Valószínű azonban, hogy e költségvetés számait egy másik kormány fogadta el e tárgykörben, mert ebben nyoma sincs az esélyt adó, a munkanélküliek munkavégzését támogató források bővítésének. Csak figyelmeztetni szeretném tisztelt kormánypárti képviselőtársaimat, hogy előbb vagy utóbb visszaüt az, ha a szavak és a tettek folyamatosan távolodnak egymástól.
A munkanélküli-ellátás és a jövedelempótló támogatás kiadásai 14 százalékkal, 12 milliárd forinttal csökkennek. De a többletet nem csoportosítják át aktív eszközökre, hanem az államháztartás más alrendszereibe, vélhetően az önkormányzatokba pumpálják át, ahol már egyre kevésbé hozható kapcsolatba a munkanélküliség kezelésével ez az összeg. Itt jegyezném meg, hogy ezzel gyakorlatilag lehetetlenné válik a Munkaerő-piaci Alapba befizetett munkaadói és munkavállalói járulékok sorsának a követése.
A gazdálkodást irányító tripartit testület ugyan még létezik, de a gyakorlatban már nincs információja a megváltozott munkaképességűek támogatását szolgáló, az önkormányzatoknak átadott jövedelempótló támogatásra szánt pénzek hasznosulásáról.
(17.40)
Valójában tehát a Munkaerőpiaci Alap szufficitjét vonja el a kormány úgy, hogy nem tartja fontosnak erről még csak szót sem váltani a valóságos befizetőkkel. Ugyancsak két éve változatlan a közmunkákra fordítható összeg, amely még 1998-ban 6 milliárd forint volt, s e kormány ebben az évben is és jövőre is 2 milliárd forintot tervez erre a célra. Bizton állíthatom, hogy ebből az összegből nem lehet kellő számú munkahelyet teremteni, s valószínű, hogy itt sem lesz igaz az a szlogen, hogy mi csak a munkából élőket kívánjuk támogatni. Természetesen egyetértünk azzal a szándékkal, hogy a munkára ösztönző segélyezési rendszer működjön, de elutasítjuk a se segélyt, de esélyt politikáját!
Mert mi lesz a munkanélküliek nagy hányadát kitevő idősebb generációval, az alulképzettekkel, a hátrányos helyzetű térségben élőkkel, a lelkileg, fizikailag is tönkrement emberek százaival? Vizsgálta-e a kormány, hogy a zömében csak szezonálisan szervezhető közmunkák feltételei adottak-e a községi, kisvárosi önkormányzatoknál? Lehetséges, hogy a foglalkoztatási törvény utólag beterjesztett módosításának is csak annyi köze van a valósághoz, mint a miniszterelnök azon állításának, hogy 150 ezerrel nőtt a munkahelyek száma. Erre gondolni sem merek.
Szeretném bejelenteni, hogy a Munkaerő-piaci Alap szufficitje terhére módosító javaslatokat terjesztünk be a közmunkákra - javasoljuk a korábbi 6 milliárd forint visszaállítását -, és a legrosszabb mutatókkal rendelkező megyék számára további támogatásra teszünk majd javaslatot. S mivel én alapvetően optimista ember vagyok, bízom abban, hogy a kormánypárti oldalon is lesznek néhányan, akik az észérvekre odafigyelnek majd, és néhány módosítással lehet javítani a munkavállalók jövő évi esélyeit.
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
