VINCZE LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VINCZE LÁSZLÓ
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Egy kicsit szomorú vagyok, hiszen egy olyan nagyszerű javaslat került a tisztelt Ház elé, melyet teljes mellszélességgel támogatásra javasolok mind a magam, mind a Független Kisgazdapárt frakciója nevében.
Mindenszentek napja számunkra nemzeti ügy. A halott családtagjaink, rokonaink, kedves barátaink megérdemlik azt a lehetőséget, hogy egy kicsit az ünnep szelleme hassa át ezt a napot. Erre vonatkozólag én nem abszurdnak minősítem Sasvári képviselőtársam javaslatát, hanem igenis egy nagyszerű ember javaslatának tartom, arra nézve, hogy végre valakiknek eszébe, eszünkbe jutott, hogy november 1-jét és ne egy másik novemberi dátumot kelljen ünnepelni, mint régen.
Én tisztelem a vallásos embereket, jómagam is az vagyok, de remélem, az nem róható fel bűnként, hogy mondjuk Vincze László római katolikus, úgy, mint ahogy nem róható fel X.-nek, hogy protestáns, Y.-nak, hogy zsidó vallású, hanem igenis tiszteletben tartandó kinek-kinek a vallási nézete, hovatartozása.
Úgy gondolom, hogy a bizottsági állásfoglalás is azt tükrözi, hogy egy széles konszenzus alakul ki ennek az ügynek a kapcsán. Számomra augusztus 20. sem elsősorban az alkotmány ünnepét jelenti, hanem Szent István ünnepét. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Nagy tisztelettel kérem és javasolom, őszinte támogatásra ajánlom a törvényjavaslatot. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem