DR. FAZEKAS SÁNDOR
DR. FAZEKAS SÁNDOR
DR. FAZEKAS SÁNDOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! Hölgyeim és Uraim! A napirend tárgyát képező T/1756. számú törvényjavaslat munkaügyi és szociális törvények jelentős körét érinti. A nagy számú módosítást tartalmazó anyagból külön szeretném kiemelni a szociális igazgatásról szóló 1993. évi III. törvényt érintő részeket.
Mi is a tervezet súlyponti eleme? Segély helyett esély - így is összegezhetnénk, de legalább ilyen kifejező, ha azt mondjuk a miniszter úr szavaival, hogy segély helyett munkát a munkanélküliek, segélyezettek széles tömegeinek, széles körének.
Az előzményekről:
Gyakran panaszkodnak, többnyire informális beszélgetések során a munkaügyi szakemberek, hogy a munkanélkülieket ellátó rendszerekben, illetve a szociális segélyezési rendszerekben jelentős számban vannak olyanok, akik már viszonylag régen elvesztették állásukat, kiközvetíteni őket lehetetlen, munkakultúrájuk lemorzsolódott, és teljesen passzívvá váltak. Egy részük kifejezetten támogatásokból, segélyekből él. A lakosság állásban lévő, illetve nyugdíjas, tehát adófizető rétegei viszont kevéssé toleránsak a segélyezettek tömegeivel, és ezt a véleményüket nem ritkán drasztikus szavakkal is kifejezésre juttatják.
A probléma gyökerei a hazai foglalkoztatás átrendeződéséhez és az államszocializmus helyébe lépő piacgazdaság kialakulásához nyúlnak vissza. Ekkor kerültek nagy tömegek a munkanélkülieket ellátó és szociális segítő rendszer hatókörébe, és erre igyekeztek a mindenkori irányítók megfelelő válaszokat adni. Az MSZP-s, SZDSZ-es kormányzat koncepciója volt a lényegében alanyi jogon járó vagy megállapítható segélyezési és támogatási gyakorlat kialakítása és törvénybe foglalása, így a rendszeres szociális segély, a rendszeres gyermeknevelési támogatás, de a munkanélküliek jövedelempótlója is akként jellemezhető, hogy ha valaki néhány időbeli, illetve pozicionális feltételnek megfelel, jogosult lesz. Nincs szerepe ügyintézői mérlegelésnek, és csak végső esetben számít az alany önhibája. Így tudatosult a támogatottak és a segélyezettek jelentős részében az, hogy "jár" nekik a segély.
Az együttműködési kötelezettség teljesítése pedig nem jelent problémát, bár zárójelben meg kell jegyezni, hogy például a karcagi önkormányzatnál lemérhető tapasztalatok alapján, 5-10 százaléka a támogatottaknak annyira nemtörődöm, hogy részükre az együttműködés hiánya miatt kellett megszüntetni az ellátási formákat. Régóta vajúdó felvetés, hogy a társadalom által az adófizetők pénzéből nyújtott, rendszeres megélhetést biztosító ellátásokért cserébe valamilyen aktív, akár munkavégzésre irányuló követelményt, elvárást lehetne megfogalmazni.
Ilyen lehetne a közhasznú és a közmunka, amely az elmúlt években több területen kibontakozott. Tapasztalat, hogy a közmunkások jelentős része később elhelyezkedett, illetve az alkalmi munka piacán keresi azóta is a kenyerét. Jelenleg az ellátórendszerekben valószínűleg több tízezerrel mérhető azok száma, akiknek életformájává vált a segélyekből élés, másrészt az, hogy munkát csak végszükség esetén keresnek vagy vállalnak. Erre jó példa az, hogy Budapesten az alkalmi hómunkások felvétele állandóan gond, úgymond, az érdeklődés hiánya miatt, illetve hogy egyes vidékeken ma már kétkezi munkákra, építkezésekre nem lehet embert találni, miközben a statisztika számai papíron nagyarányú munkanélküliséget mutatnak.
A javaslat megnyitja a lehetőséget arra, hogy az önkormányzat 30 nap közhasznú munkavégzést írjon elő a rendszeres szociális segély megállapításának egyik előfeltételeként. Azt hiszem, ezzel mindenki előnyös helyzetbe kerül. Én ugyanis jóhiszeműen vélelmezem, hogy akinek nincs munkája, az örül annak, hogy végre hasznosan töltheti az idejét. Ez a 30 nap természetesen a minimum. Ha az önkormányzat rendelkezik kellő szándékkal és pénzügyi háttérrel, lehet több is.
Az önkormányzat számos, eddig megoldatlan feladatot tud így elvégezni. Azt hiszem, hogy a közterületek rendbe tétele, az árok- és csatornarendszerek tisztítása, az intézmények karbantartása, az erdők, városszéli ingatlanok rendbe tétele a képzettséggel nem rendelkezők, míg a polgármesteri hivatalok, az oktatási és más intézmények a végzettséggel rendelkezők számára nyújthatnak lehetőséget. Az a véleményem, hogy ma Magyarországon az az önkormányzat, amelyik azt állítja, hogy nem tud munkát adni 30 napra sem a rendszeres szociális segélyt igénylőknek, legenyhébben fogalmazva is, nem áll hivatása magaslatán.
(10.10)
Azt javaslom, hogy ha egy ilyen önkormányzatnak nincs elég ötlete, akkor hívjon össze nyugodtan lakossági fórumot vagy falugyűlést, az ott megjelenő polgárokra, javaslataikra bizton számíthat. A lakosok pontosan tudják, hogy hol milyen elvégzendő feladatok vannak. Meggyőződésem, hogy ha egységben kezeljük az egész ellátórendszert, akkor a javaslatban megcélzott megoldás első lépésnek tekinthető, melynek további fejlesztésére a későbbiek során is figyelemmel kell lennünk.
Vannak, akiknek az a véleményük, hogy a javaslat eltér bizonyos külföldi gyakorlatoktól. Nekem egyébként meggyőződésem, hogy volt már arra példa, hogy eredeti elgondolásokban megelőztük szomszédainkat vagy a fejlett államokat is. Tehát minden további nélkül fel lehet vállalni az újítás kockázatát ezen a területen is.
Vannak már azonban konkrét nyugati példák a munkanélküliek és a segélyezettek foglalkoztatására. Most egy amerikai esetre szeretnék kitérni, melyről bizonyára értesültek már tisztelt képviselőtársaim, de azt hiszem, az ország közvéleménye is. Rudolph Giuliani New York-i polgármester rendelkezése szerint: "A szociális gondoskodás fejében New Yorkban a munkanélküliek, a szociális segélyen élők és a hajléktalanok közül 4600 család felnőttjeit és mintegy 7000 egyedül élő hajléktalant köteleznek közmunkára a szociális gondoskodás fejében." A polgármestert már többen támadták elképzelései miatt, holott Giuliani többször bebizonyította, hogy gondosságával, illetve azzal, hogy a szociálisan rászorulóknak nemcsak a jogait, hanem a kötelezettségeit is hangsúlyozza, a város jobbá és erősebbé vált.
Hazai előzmények is rendelkezésre állnak, hiszen mind Karcagon, a városban, ahol élek, mind jó néhány más településen, így Kaposváron is voltak próbálkozások a nyugati példák átvételére.
Tisztelt Képviselőtársak! Mi, a polgári koalíció képviselői, nemcsak a szociális szolidaritást, de az annak anyagi biztosítékát jelentő munkát is rendkívül fontos értéknek tekintjük. Semmiféle ellentmondást nem látok, nem látunk abban, hogy ez a két fogalom egy ellátórendszeren belül, egymást kiegészítve tegye lehetővé a hatékonyabb működést. Biztos vagyok abban, hogy a javaslat alapos megvitatása és kiérlelése után tisztelt MSZP-s képviselőtársaink is meggyőzhetőek lesznek a fentiekről.
Ehhez talán segítséget nyújthat az a közismert marxista megállapítás is, hogy, idézem: "az embert a munka tette emberré", melyet a javaslat kapcsán úgy fogalmaznék meg, hogy igen, lehet, hogy az embert a munka tette emberré, de nem a segély. A társadalom, az ellátottak iránti kötelességérzet, felelősségvállalás, az ellátottak kötelességtudata és felelősségének hangsúlyozása a szűkebb és tágabb környezetért, a településért egységet kell hogy alkossanak. Erre tekintettel kérjük a tervezet támogatását.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)
