DR. HENDE CSABA
DR. HENDE CSABA
DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Rendkívül érdekes és tartalmas vita folyik egy hallatlanul fontos kérdésről, amely, bevallom, igen sok fejtörést okozott nekünk.
Miután itt elhangzott, hogy az Igazságügyi Minisztérium nem alkalmas bizonyos szakmai feladatok megoldására, azért hadd mondjam azt el, hogy a törvényjavaslatokat az Igazságügyi Minisztériumban igen magasan képzett kodifikátorok, többek között bírók és a jogi szakma egyéb kiválóságai készítik, úgyhogy az ő nevükben, tisztelettel bár, de engedje meg Fodor képviselő úr, hogy a szakmai alkalmatlanságra való célzásait visszautasítsam.
A konkrét esetben sem az történt, hogy ne tudtuk volna, vagy ne tudták volna ezek az érintett szakemberek - mert sehol sem a politikusok dolgozzák ki a jogszabályokat, még az Igazságügyi Minisztériumban sem -, ne tudták volna a kollégák megoldani azt a rendkívül nehéz és valóban bonyolult jogi feladatot, amelyet az 1997-es egészségügyitörvény-módosítás utolsó pillanatban képviselői módosító indítvánnyal szabályozott dajkaanyasági kérdésköre jelentett. Valójában elkészült ez az előterjesztés, később ki fogok rá térni, hogy milyen változatokban és milyen meggondolásokból, amely egyik változatában szabályozta volna a dajkaanyasággal összefüggő valamennyi fontos kérdést.
Ahogy az lenni szokott - a képviselő úr volt miniszter, tudja, hogyan működik ez -, egyeztetésre került ez a javaslat, és minket két vélemény gondolkoztatott el igen erősen. Ez a két vélemény egy irányba mutatott. Az egyik vélemény a Legfelsőbb Bíróság véleménye volt, amely a részletes indokolás mellett azt javasolta, hogy inkább hagyjuk ki, iktassuk ki az egészségügyi törvényből a dajkaanyaság kérdését, mivel ez a szabályozás idő előtti, azt a civilizált államok többsége tiltja, és nem támogatja az Európa Tanács szakértői bizottsága sem.
(19.00)
Azok az orvosi, etikai és jogi problémák, amelyeket a pótanyaság felvet, nem kellően kiérleltek még a törvényi szabályozáshoz, és mindez nem szolgálja a kiskorú gyermek érdekét. Ez egy idézet volt a Legfelsőbb Bíróság üggyel kapcsolatos véleményéből. Tehát nem a kormány alkalmatlan közegei vélekedtek ekképpen.
A másik, igen elgondolkodtató vélemény a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia püspökkari titkárságától érkezett, amely kifejtette, hogy a béranyaság törést hoz létre a genetikus, a kihordási és a felnevelési szülőség között, és sérti a gyermek jogait. A meddő házaspárok örökbefogadással juthassanak továbbra is gyermekhez - mondta a püspöki kar.
Most már az ügy érdemére rátérve szeretnék röviden szólni arról, hogy a dajkaterhességgel összefüggő leglényegesebb kérdés, hogy a dajkaterhességből származó gyermek esetében kit tekintsen a jog a gyermek anyjának. Ez a probléma azért is különösen jelentős, mert hatályos családjogunk a származás megállapítása körében az anyaság kérdésével valójában csak érintőlegesen foglalkozik.
Az anyaságot a törvény, szemben az apasággal, melyet úgynevezett megdönthető vélelemként szabályoz - ismerjük ezt, arról van szó, hogy lehet bizonyítani az ellenkezőjét -, az anyaság vélelmét tényként és nem vélelemként kezeli. Ennek értelmében a gyermek anyja az, aki őt megszüli. Az anyaság megállapítása iránti perre éppen ezért csak egészen kivételesen, talált gyermek esetén kerülhet sor, vagy abban az esetben, amikor idegen név alatt, lopott személyazonossági igazolvánnyal történik a szülés.
További rendkívül neuralgikus pontja a dajkaanyaság szabályozásának, hogy amíg a többi reprodukciós eljárás esetén az ivarsejtet vagy embriót adományozók és a reprodukciós eljárásban részt vevő házastársak és élettársak nem ismerik egymást, figyelemmel arra, hogy az adományozás anonim módon történik, egészségügyi intézmény útján, addig a dajkaterhesség valamennyi szereplője ismert, egymással kapcsolatban, sőt, rokoni viszonyban áll.
Ennek következtében, megfelelő törvényi rendezés hiányában az is előfordulhat, hogy a megszületett gyermeket mind az embriót létrehozó pár, mind pedig a dajkaanya és annak esetleges férje magának követeli. Ez egy súlyos jogi kérdés. Abban az esetben, ha a dajkaanya azt mondja, hogy kérem, én nagyon megszerettem kilenc hónap alatt ezt a szívem alatt növekvő magzatot, és én szeretném felnevelni, hiszen én vagyok az anyja, ezt egy törvényi vélelemmel kezelni lehet, és azt lehet mondani, hogy a genetikai anya az anya, hiszen végül is a női és a hímivarsejt egyesülése a meghatározó biológiai szempontból.
Ilyen esetben a törvény erejénél fogva a gyermeket megszülő, őt megszerető, hozzá ragaszkodó szülőanyához el lehet küldeni a végrehajtót, végső soron rendőri kísérettel, a csecsemőt - hogy úgy mondjam - le lehet tépni az őt megszülő anya emlőjéről, és oda lehet adni a genetikai anyának. Ez jogilag ragyogóan kezelhető, képviselő úr.
Az igazi probléma akkor kezdődik - és ez az a pont, ami megítélésem szerint ebben a vitában a legfontosabb -, hogy vajon mi történik akkor, hogyha a megszületett gyermeket egyik fél sem kívánja megtartani, sem az őt megszülő nő, sem pedig az a pár, amelyik genetikailag szülőnek tekintendő. Milyen esetben fordulhat ez elő? Akkor, tisztelt Országgyűlés, ha fogyatékos, ha sérült gyermek születik. Persze, fogyatékos gyermekek születnek normális úton is, normális családban, csak ott nem kérdés, hogy kinek a kötelessége ezt a gyermeket felnevelni, ki tartozik érte jogilag és erkölcsileg felelősséggel.
Abban az esetben azonban, ha dajkaanyaság útján jön a világra, és kiderül, hogy a gyermek nyitott gerinccel születik, vagy mongolidióta - vagy nem is tudom, milyen fogyatékosságot mondjak -, természetes módon, hiszen emberek vagyunk, rokonokról van szó, fel fog merülni a felelősség kérdése. Vajon miért ilyen ez a gyermek? Azért-e, mert az a genetikai állomány, amely őt létrehozta, eleve ezt a hibás genetikai kódot adta tovább - nyilván ezt fogja mondani a sérült gyermeket megszülő nő -, vagy pedig esetleg a terhesség során a szülőanya önhibájából olyan károsító hatások érték a magzatot, amelyek okozati összefüggésbe hozhatók a bekövetkezett rendellenességgel?
Mi legyen a teendő? Milyen eljárásban és milyen per során fogják azt bizonyítani, hogy ki lesz köteles a sérült gyermeket felnevelni? Ez az igazi dilemma, tisztelt Országgyűlés, és ez az a kérdés, amire nem a magyar Igazságügyi Minisztérium, nem a magyar Legfelsőbb Bíróság, erre a jogászok sehol a világon nem tudtak megfelelő választ adni!
Elhangzott itt a nemzetközi tendenciára való hivatkozás. Ez egy nagyon szépen hangzó szlogen. Én azért hadd mondjam el pontosan, hogy a dajkaterhesség orvosi, etikai és jogi problémáira figyelemmel az államok túlnyomó többsége kifejezetten tiltja a dajkaterhességet, vagy legalábbis hallgat róla, tehát nem engedélyezi azt. A hallgatás a helyzet például Hollandiában és Litvániában.
Ugyanakkor például Svájcban az alkotmány mondja ki, hogy a dajkaterhesség minden formája jogellenes. Az alkotmányban van rögzítve! Németországban is tilos a dajkaterhesség, az örökbefogadási eljárásról szóló német törvény alapján egyébként még a dajkaanya-közvetítés is jogellenes. A skandináv országok ugyancsak tiltják a dajkaterhességet, ugyanígy a béranyaságot.
Az Egyesült Királyságban ugyanakkor lehetséges a dajkaterhesség, erre a képviselő úr helyesen utalt, melynek szabályait az érintettek szerződésben rögzíthetik, a gyermek sorsát örökbefogadással rendezik.
Az Egyesült Államokban elég ellentmondásos a szabályozás, egy '89-ben készített modell-törvényjavaslat a tagállamok számára kiindulópont lehet. Ez két megoldást vázol. Az egyik megoldás arról szól, hogy a törvény kimondja, hogy a dajkaterhességre irányuló szerződés semmis; ezt az utat követte azon tagállamok többsége, amelyek úgy döntöttek, hogy jogszabályi szinten szabályozzák ezt a kérdést, tehát semmissé minősítik az ilyen szerződéseket. A másik, megengedő változat esetén részletesen rendezni kell a dajkaterhességre vonatkozó szerződés legfontosabb szempontjait.
A mai nap egy másik vitájában a büntető jogszabályok módosítása kapcsán szó került már arról, hogy az Egyesült Államok példája nem igazán követendő számunkra, hiszen ott nagyon szigorúak a büntetések, és nagyon sokan vannak börtönben.
Én most azt mondom, hogy vegyük inkább az európai példákat, és vegyük, mondjuk, alapul az Európa Tanács ad hoc szakértői bizottságának 1989-ben készített jelentését a biomedicina fejlődésének az asszisztált humán reprodukcióval összefüggő etikai kérdéseiről. Ez a jelentés nem támogatja a dajkaterhességet. Rögzíti, hogy a dajkaterhesség közvetítése, hirdetése tilos, a dajkaterhességre irányuló szerződés bírói úton nem érvényesíthető.
Tisztelt Országgyűlés! Ezek voltak azok a dilemmák, amelyeket az Igazságügyi Minisztérium az egyébként kidolgozott jogi megoldás véleményeztetése során megkapott, amelyeket megfontolt, és amelyeket megfontolásra ajánlott a kormánynak.
Én sem állítom, hogy a zsebünkben van a bölcsek köve. Azt azonban állítom, hogy a dilemmák túlságosan jelentősek ahhoz, hogy most szabad folyást engedjünk egy valójában igen-igen súlyos veszélyeket rejtő folyamatnak. Nem arról szól a kormány törvényjavaslata, hogy a gyermekre vágyó szülőktől el akarnánk venni egy lehetőséget. Arról van szó, hogy ez a lehetőség pillanatnyilag sem adott, ilyen hatályos törvény soha nem volt Magyarországon, és a kormány úgy látja, hogy ennek a feltételei sem adottak.
Én azt javaslom, hogy fogadják el ezt a törvényjavaslatot. A tudomány fejlődhet, a jogi megítélés is változhat, jelenleg azonban nem érettek a feltételek.
(19.10)
Nem akarnék hangulatot kelteni, de a püspöki kar és a Legfelsőbb Bíróság véleménye pozitív irányban erősített meg; a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet véleménye - amelyre Fodor képviselő úr már hivatkozott, és akiknek a brosúráját itt látom képviselő úr kezében - pedig még inkább megerősített abban, hogy jó úton járunk. Már képviselő úr is fölemlítette a drogkérdést ennek az ügynek a kapcsán. Bizonyos összefüggést én is látok, azt nevezetesen, hogy éppen egy évvel ezelőtt vitatkoztunk e Ház falai között arról, hogy vajon szabadságjog-e a drogfogyasztás, mert az én testem az enyém, vagy pedig egy rendkívül veszélyes társadalomellenes cselekmény. És meg kell mondanom, hogy abban az időszakban éppen ez a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet egy formailag is hasonló brosúrát bocsátott közre, amelyben a kormánynak a drogkérdésben végrehajtani tervezett szigorító politikáját ellenezte.
Engem, ha nem veszik zokon, a püspöki kar és a Legfelsőbb Bíróság véleménye mellett éppen ez az ellenkezés győz meg arról, hogy jó úton járunk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
