IFJ. HEGEDŰS LÓRÁNT
IFJ. HEGEDŰS LÓRÁNT
IFJ. HEGEDŰS LÓRÁNT, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A múltat végképp eltörölni - hirdették és énekelték megbízók és ügynökök együtt a kádári diktatúra éveiben. Nem tudták, hiszen nem hallgatták meg a teológusoknak, lelkészeknek szavát, miszerint a múltat ember nem törölheti el, hanem kizárólag a mindenható Isten, aki így szól: bűneidről többé nem emlékezem meg. Vagyis a mindenható Isten még emlékezetéből is kitörli a bűnöket abban az esetben, ha az ember bűntudattal és bűnbánattal telített szívvel járul őhozzá.
Végső soron akkor, amikor a múlttal foglalkozni kívánunk, nyilvánvaló, hogy mindezt aszerint tesszük meg, hogy tudjuk, ez a múlt kollektív tudatalatti valónkban, sőt kollektív tudattalan valónkban bennünk él, ezt nem tudjuk letagadni, nem tudjuk levetkőzni, alapvetően meghatározza egész életünket, mi több, személyiségünket.
Éppen ezért akkor, amikor a Tudományos Akadémia elnöke arról szólt, hogy túl sokat foglalkozunk apáink és nagyapáink kapcsolatával, ahelyett, hogy a jövő nagy kérdéseivel foglalkoznánk, arra gondoltam, nyilvánvaló, hogy ő történészként nem kívánja szembeállítani nagyapáink és apáink kapcsolatát a jövő nagy kérdéseivel, az azzal való foglalkozással, csak legfeljebb szerencsétlenül fogalmazott. Azonban akkor, amikor országgyűlési képviselő megpróbálja a Történeti Hivatalról szóló kérdéskört kisebbíteni azzal, hogy azt állítja, a megfigyeltek köre nem volt olyan sok, hogy ez a társadalom döntő többségét érintse, akkor nincs tisztában azzal, hogy a megfigyeltek köre többségében legalábbis azokra terjed ki, akiket a társadalom magából kitermelt, éppen azért, mert szellemi, lelki, erkölcsi minőségükben képviselhették a társadalmi szolidaritás, a nemzeti érdekek érvényesülését. Rajtuk keresztül az egész nemzetet figyelték meg, és ez a megfigyelés tényként beleivódott a társadalomba.
Erről szólt - tudjuk - Illyés Gyula annak idején, az ötvenes években, az "Egy mondat a zsarnokságról" szóló versében, amelyben azt mondja: "húnyod-nyitod a pillád, / mind az tekint rád; / mint a betegség, / veled megy, mint az emlék; / vonat kereke, hallod, / rab vagy, rab, erre kattog...". De nemcsak őt idézhetem, hanem idézhetem napjaink egyik költőjét is, Nagy Gáspárt, aki "A fiú naplójából" című versében írja le azt az élethelyzetet, életérzést, ami feltétlenül mutatja azt a szükségszerűséget, hogy foglalkozunk kell, mégpedig szakszerűen és tényszerű feltárással, történelmünkkel. Ő ezt mondta akkor, amikor a kádárista rendszer 30. születésnapját ünnepelhette:
(13.30)
"...és a csillagos estben ott susog immár harminc / évgyűrűjével a drága júdásfa: ezüstnyár rezeg / susog a homály követeinek útján s kitünteti őket / lehulló ezüst-tallérokkal érdemeik szerint illőn... / ...és ha jön a nyüszítve támadó gyávaság / a rémület hókuszpókusza? - akkor eljönnek ablakod / alá a szegényes alkuvások vénei-ifjai mint mindenre / elszánt hittérítők s beárad a dögszag: a teletömött / gyomor békessége meg az ígéretekkel megtelt szemek / tócsafénye és fénytelen homálya... / ...csupán el kéne hinned... de nem hiszed hogy éppen / ők jöttek-szöktek el a maszkabálból hogy éppen ők / azok a független kutyák kik ideológiamentes csontokon / tökéletesítik a fölösleges morgást-harapást... / ...nem tudom még hogyan viselem tartósan a szégyent / hogy együtt néztük ugyanazt az eget folyót hangyafészket / és másképp vert a szívem másért pirultam el / másért szorult ökölbe a kezem és másképp láttam / ugyanazt a fát ezüstlő éveinkkel sújtva súlyos emlékek / alatt recsegni-ropogni-hajlandozni büszkén - / de ha több szégyen is társul velem akkor is csak így / mondhatom: míg a szem él látni kell fele-Barátaim!..." Ezen rövid, némileg irodalminak tűnő, de sokkal inkább a kollektív tudattalant megszólaltató bevezető után kívánok rátérni - éppen azért, mert a szem él és látni kíván - a Történeti Hivatal '97-98. évi beszámolójára, melyet, előre közlöm, hogy természetesen a Magyar Igazság és Élet Pártja is elfogadásra ajánl az Országgyűlésnek.
Ha a Történeti Hivatal beszámolóját nézzük, megállapítható, hogy az 1997-ben felállított hivatal óriási mennyiségű iratanyagot vett át - körülbelül 3000 folyóméter iratot -, ráadásul rendezetlen állapotban. Az iratátadás a mai napig sem zárult le, s folytatódik a törvény szerint 2000. február 28-áig. Nemcsak az 1980 és '90 között keletkezett iratok átadására kerül sor, hanem felül kell vizsgálni a korábban át nem adott iratanyagokat is, s lehet, hogy újabb rendszerezésre is szükség lehet.
Meg kell állapítanunk - s ez az egész rendszerváltást is minősíti -, hogy nem szerencsés, hogy az 1989-90-ben bekövetkezett úgynevezett rendszerváltás után a Történeti Hivatal csak 1997-ben alakult meg. Ez természetesen nem a Történeti Hivatalnak róható fel, de feltétlenül előfeltétele volt annak a nagyszámú iratmegsemmisítésnek, mely a táblázatból egyértelműen kiderül. Nem az a baj, legalábbis nem az a legnagyobb baj, hogy eltűntek dossziék, hanem hogy milyen dossziék tűntek el, milyen jelentőségűek és kikre vonatkozók.
Az újonnan visszatérő iratmegsemmisítési gond feltétlenül vizsgálandó abból a szempontból, milyen eszközökkel tud a folyamatos begyűjtő munka során esetleges újabb megsemmisítések ellen fellépni a Történeti Hivatal, ugyanis erre nincs törvényi előírás. Fel kell vetni a megsemmisítés ellen büntetőjogi eszközök feltétlen alkalmazását is.
Nem kívánok részletesen foglalkozni a jelentésnek azon tartalmi részével, mely a törvényi előírásoknak való megfelelést mondja el, hiszen ezzel szóbeli kiegészítésként foglalkozott dr. Markó György elnök úr is.
Ha a jelentés egészét kívánjuk nézni fejezetről fejezetre, akkor megállapíthatjuk, hogy a szervezet átalakításáról szóló rész valóban pontos, és tökéletesen tükrözi azt a szervezeti rendszert, ami a Történeti Hivatalban adva van, de meg kell állapítanunk azt is, hogy részletesebb szabályokat a tényleges, mindennapi működésre, szervezeti és működési szabályzatra az anyagban nem találhattunk. Ezt sem rójuk fel azonban a Történeti Hivatalnak, hiszen igen terhes múltbeli örökséget kellett átvennie - friss hivatalról van szó, és nyilvánvaló, hogy ezek a belső szabályozók léteznek -; de ha erről bővebb információt kaphatnánk a jövőben, ez esetleg segítséget jelenthetne a törvényhozóknak a javasolt törvénymódosítás pontos elkészítésében.
Fel szeretném vetni lelkész képviselőként azt a problémát, amit nagyon sok lelkipásztor képvisel és felém is jelez, nevezetesen az Állami Egyházügyi Hivatal anyagainak a kérdését. Megítélésünk szerint természetesen nem lenne szerencsés ezeknek az anyagoknak úgy egyházi kezekbe adása, hogy nincs garantálva, hogy olyan egyházi személyek, testületek kapják ezeket kézhez, akik nem voltak érintve negatív módon az Állami Egyházügyi Hivatal részéről, természetesen mint megbízottak. Ugyanakkor aggályosnak tartjuk, hogy miután ezen anyagokban szinte kivétel nélkül egyházi személyekről van szó, állami szervnél, állami intézménynél, a Történeti Hivatalnál találhatók meg mindezek. Ez azt is jelenti, hogy a kutathatóságot tekintve némi veszélyt hordoz magában az egyházi személyeket illetően, és felmerül a zsarolhatóság lehetősége is, még akkor is, ha a Történeti Hivatal a kutathatóságot megfelelő törvényi, adatvédelmi, biztonsági előírások mellett teszi meg.
Éppen ezért szerintünk a leendő törvénymódosításnál mindenképpen meg kell vizsgálni, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal iratait hogyan lehessen kutatni, és különösképpen, lehetőség szerint minél szélesebb körűvé kell tenni az egyház által megbízottak számára a kutatási lehetőséget.
Elismerés illeti a Történeti Hivatalt: a feltételezhető törvényalkotói szándékot, a jogalkotói elgondolásokat próbálta meg a működés érdekében előtérbe állítani, és nem a szó szerinti, betű szerinti törvényértelmezést. Különösen így van ez az anonimizálásnál; ennek szemléletes példáját olvashatjuk a beszámoló 15. oldalán. De hasonlóan szemléletes példáról én is be tudok számolni, egy családi példáról, az édesapám által megkapott iratanyagról, amit még nem a megfelelő, tehát nem a törvény szelleme szerinti, hanem betű szerinti értelmezés következtében kapott kézhez, és az iratból gyakorlatilag minden név ki volt törölve; tehát az abszurditás valóban többször érvényesült, ha a törvényt szó szerint értelmezzük, ezért is van szükség a törvény módosítására.
Szintén elismerés illeti a Történeti Hivatalnak az anyag feltárásáért végzett erő feletti munkáját, azt, hogy a kereshetőséget a különböző mutatók, a név és a téma szerinti kategorizálás által előmozdították. Az átláthatóság előmozdítása a mennyiségi anyag minőségivé, használhatóvá tétele szempontjából feltétlenül döntő jelentőségű.
Egyetért a MIÉP azzal a javaslattal, hogy szükséges módosítani a Történeti Hivatalról szóló '96. évi LXVII. törvényt. Egyetértünk azon javaslattal, hogy legyen kötelező minden természetes és jogi személy számára a lengyel és a német példa szerint az - ami a jelentésben is szerepel idézetként -, hogy a Történeti Hivatal gyűjtőterületére eső iratanyagokat szolgáltassák be. Támogatjuk azt a törekvést is, hogy tartalmi szempont döntse el, mi kutatható és mi nem, s ne az, hogy titkos vagy nem titkos módszerekkel jutottak-e az adott iratanyaghoz.
Természetesen támogatjuk azt, hogy a különleges adatok ne 90 év elteltével legyenek csak kutathatók. Ez etikailag egyszerűen nem fenntartható, hiszen lehetetlen az a helyzet, hogy ez a 90 év azt jelenti, hogy senkiről, egyetlenegy ügynökről - még az illető megfigyelt és tönkretett személy számára - sem derülhet ki, hogy milyen tevékenységet végzett. Természetesen támogatjuk annak megvizsgálását, hogy a megfigyelések, házkutatások alkalmával elkobzott, lefoglalt dokumentumok, amelyek még megvannak, hogyan adhatók vissza a sértetteknek, illetőleg utódaiknak.
Mindezek alapján a Magyar Igazság és Élet Pártja a jelentést elfogadásra ajánlja, azzal a megjegyzéssel, hogy a jelentésben az állampolgári ügyek intézésénél lévő minősítés, miszerint az adott történelmi időszakra terjedő, tehát az 1950-89-ig terjedő állampolgári ügyek intézésének aránya magasnak tekinthető - nem tudom pontosan visszaidézni, de tizenvalahány százalékról van szó, ami megítélésünk szerint rendkívül alacsony arány -, s ez azt mutatja, hogy az iratmegsemmisítések következtében egy óriási nagy történelmi időszak irathiánya miatt lehetetlen volt az adott ügyek vizsgálása.
Köszönjük a szakszerű beszámolót, és további áldást kívánunk a Történeti Hivatal tevékenységére. Köszönöm. (Taps a MIÉP és a kormánypártok soraiban.)
(13.40)
