DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt akadémiai Elnök Úr! A képviselőtársaim talán meglepődnek, hogy mint általában a pénzügyi kérdésekhez hozzászóló képviselő, a magyar tudomány helyzetéről szóló parlamenti vitában is szót kérek. Mentségemre szolgáljon, hogy egyetemi oktatóként dolgozom, és az egyetemi tanárságra való felkészülésnek a végső fázisát a Magyar Tudományos Akadémia aspirantúráján töltöttem el.
Hozzászólásomat elsődlegesen nem a kutató szemszögéből teszem meg, hanem pénzügyi, költségvetési szempontoktól vezéreltetve. Kihangsúlyozom, Csurka István gondolatait nagyra értékelve és mintegy iránymutatásként kezelve, azon az állásponton vagyok magam is, hogy a tudomány helyzetét, finanszírozási kérdéseit nem szabad politikai csatározások színterévé lezülleszteni, pro és kontra, kormánypárt, volt kormánypárt, illetve ellenzék viszonylatában, és nem szabad a vita eddigi szintjén megrekedni, hogy ki adott többet, ki vont el pénzeket. Inkább arról kellene beszélni, tisztelt képviselőtársaim, hogy mennyit adunk, mennyi pénzt adunk a költségvetésből a jövőben, a következő költségvetési években és azt követően. Költségvetési forrásokat kell biztosítani a kutatóhelyek rendelkezésére, mert a kutatóhelyek állapota, anyagi helyzete sajnos Magyarországon siralmas. Lotz Károly SZDSZ-es képviselő a parlamenti vitában megfogalmazta azt, hogy nem lehetett figyelembe venni az MTA-beszámolót a 2000. évi költségvetési törvény vitájában.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy érzem, hogy ezt a vitát mintegy 20 parlamenti képviselő kíséri, bízom azonban abban, hogy olyan képviselők kísérik ezt a vitát, illetve vesznek részt ebben a vitában, akik a magyar tudomány helyzetéért valamilyen felelősséget éreznek. Szinte munkaértekezletnek tartom ezt a mostani parlamenti vitát, a szerény érdeklődés ellenére. Én azt mondom, hogy rossz ez a kifejezés, mert igenis mi, törvényhozók egy évvel ezelőtt is, két évvel ezelőtt is, nem pedig egy hónappal ezelőtt, tudtuk azt, hogy a magyar tudomány helyzete mennyire siralmas. És bizony az a módosító indítvány, amelyet Balczó Zoltán képviselőtársammal közösen megfogalmaztunk, és amellyel 3,5 milliárd forint költségvetési többletforrás-támogatást szerettünk volna biztosítani a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei részére, technikai fejlesztés, kutatói bérek emelése jogcímeken, tisztelt képviselőtársaim, a parlamenti képviselők szavazatainak alig 40 százalékát kapta meg.
Az az oktatási és tudományos bizottsági módosító indítvány pedig, amely a mi képviselői előterjesztésünkön alapult, azon született meg, tisztelt képviselőtársaim, 4 vagy 5 szavazaton múlott, hogy nem csúszott át. Tehát magyarul, 4 vagy 5 szavazaton múlott az, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nem kapott a jelenlegi szinten betervezetthez képest többleterőforrást. Azt mondom, hogy erről kellene beszélnünk, hogy miért szavaztunk így, tisztelt képviselőtársaim, holott mindenki tudja azt, hogy a magyar tudomány helyzete anyagi oldalról válságos. Így Lotz Károly felszólalását, hogy nem lehetett figyelembe venni ezt a beszámolót a költségvetés tárgyalásakor, mert utána következik, álszent dolognak tartom.
Azt mondjuk a Magyar Igazság és Élet Pártja részéről, hogy kiszámítható, stabil tudományos háttér úgy biztosítható a gazdaság stabilizációjához, ha maga a gazdaság is stabilizálódik, és ez a gazdaság, legyen az magángazdaság vagy nemzetgazdaság, megfelelő összegű forrásokat is biztosít a tudomány rendelkezésére. Tehát a tudomány csak úgy fejlődhet, ha a gazdaság is fejlődik, de a gazdaság is csak úgy fejlődhet, ha a tudomány fejlődik.
A beszámolóban olvashatjuk, hogy a magyar kutatói kar színvonala messze felette áll a felszereltség színvonalának, és abban áll, hogy a kutatók és a tudománypolitika művelői érzik, a szellemi versenyképesség nem tartható tovább a kutatási feltételek javítása nélkül. Ezzel messzemenőleg egyetértve azt mondjuk, hogy a költségvetési pénzeket érdemes volna a kutatási területre befektetni. Ez egyrészt egy gazdasági, pénzügyi költség-hozam számítással is megindokolható.
(11.30)
Azt hiszem, hogy minden törvényhozónak erkölcsi kötelessége az, hogy a magyar tudomány helyzetére megfelelő összegű pénzeket biztosítsunk. Való igaz, a 2000. év nem lesz a tudomány éve, itt azonban már arról volna szó, hogy olyan törvény-előkészítést, olyan markáns költségvetési politikai, adópolitikai változásokat hajtsunk végre a magyar nemzetgazdaságban, amelyek legalább az elkövetkező éveket a tudomány és a felvirágzás évévé teszik.
Hamis illúziókeltés ugyancsak a bruttó hazai termék - közkeletű nevén: a GDP - értékében meghatározni a kutatási és fejlesztési pénzösszegeket. Azok a viszonyszámok, amelyek itt a vitában 1,1 százalék, 0,68 százalék szintjén hangzottak el a kormánypártok és az ellenzék részéről, egymást túllicitálva, sajnos igazak. Tudjuk azt, hogy 2-2,5 százalék, akár 3,5 százalék is kevés volna, de hadd hívjam fel a figyelmüket, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a pénz, még ha 3,5 százalék lenne is, kevés volna, hiszen Magyarország egy főre jutó bruttó hazai terméke a nyugat-európai országok egy főre jutó bruttó hazai termékének a 60 százalékát sem éri el. Tehát az az arányszám, ami egy százalékban kifejeződik, mélységesen kevés ahhoz, hogy a magyar tudomány versenyképes legyen azzal a gazdasági erőcentrummal, amelyhez Magyarország 2002-ben - célszerű volna, ha később - egyenrangú partnerként tudna majd csatlakozni.
Az Akadémia elnöke által rendelkezésünkre bocsátott anyag - eléggé kritikusan - megállapítja azt, hogy az egyetemi integrációk megindultak, hatásuk a kutatásszervezetre még nem mérhető. Való igaz, hogy a magyar felsőoktatásban - törvényi felhatalmazás alapján - elindult egy integrációs folyamat, ennek az átmeneti szakaszai lezárultak, az új egyetemirektor-választások megtörténtek, és január 1-jétől új, integrált egyetemek jönnek létre. Azonban ha ez az új egyetemi struktúra csak a névtáblák átfestésével jár, érdemleges forrásbiztosítás, érdemleges szervezésfejlesztési, kutatás-fejlesztési koncepciók viszont nem kerülnek adaptálásra az új, integrált egyetemekre, akkor, azt mondom, nem oldódnak meg a problémák.
Befejezésül, kérem, engedjék meg, hogy még egy felszólaló képviselőtársam által elmondottakra utaljak. Jánosi György képviselő úr úgy fogalmazott, hogy a magyar tudomány helyzetének javítását nemcsak költségvetési pénzekre alapozza - én ezt vettem ki a szavaiból -, hanem a külföldi cégektől, nemzetközi nagyvállalatoktól érkező közvetlen támogatásokra is. Való igaz, hogy ez egy korszerű, piackonform gondolkodásra vall, az okfejtést annyiban azonban nem tartom alaposnak - és így egyfajtaképpen, mint nem alapos okfejtés, illúziókat is táplál -, hogy Magyarországon a GDP növekedési üteme sajnos lassul, a külföldi tőke sajnos nem beáramlik, hanem kiáramlik az országból. Ugyanakkor az még hagyján, hogy a nemzetközi cégek a pénzügyi kutatásokra, a műszaki kutatásokra fordítanak pénzösszeget, azonban kérdezem: az irodalom-, a történelem-, a filozófiai kutatásokra, tehát a humán kutatásokra miért fordítana pénzt egy nemzetközi nagyvállalat? Bizony itt nekünk, törvényhozóknak, nem szabad kibújnunk a felelősség alól.
A magyar tudományt nem szabad egyetemes áruvá degradálni. Nem lehet egyetérteni azzal, hogy a magyar tudomány ugyanúgy egy áru legyen, mint egy szolgáltatás vagy egy termék a piacon. Kiszámítható állami szerepvállalásra van szükség a tudományos élet feltámasztásához.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)
