DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Adatvédelmi Biztos Úr! A következőkben a Magyar Demokrata Fórum álláspontját szeretném kifejteni az ön 1997. évi tevékenységét tartalmazó beszámolóról. Előrebocsátom, hogy nem kívánok foglalkozni az ön személyével, tevékenységével, hanem kifejezetten a beszámolóról szólok.
A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezett az Országgyűlés adatvédelmi biztosának intézményéről. A védelem és a nyilvánossághoz való alkotmányos jog védelme érdekében - mondja a 23. § - az Országgyűlés adatvédelmi biztost választ, akire nézve és munkáját illetően az állampolgári jogok biztosáról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
Meg kell említeni - ahogy ezt ön is tette a bizottság előtt -, hogy például Angliában az információs szabadságjogokat védelmező törvényi rendelkezés nincsen, ott azonban enélkül is igen komolyan veszik ezt, hasonlóképpen Nyugat-Európa más államaihoz, amelyekben adatvédelmi törvény mindenütt van, információs szabadságjogokra vonatkozó törvénnyel azonban nem mindegyik rendelkezik. A biztos ellenőrzi e törvény és az adatkezelésre vonatkozó más jogszabályok megtartását, kivizsgálja a hozzá érkezett bejelentéseket és gondoskodik az adatvédelmi nyilvántartás vezetéséről. Ez lenne tehát az adatvédelmi biztos törvényben rögzített, úgymond munkaköri leírása, tevékenysége azonban - amelyről immár másodízben ad számot az Országgyűlés és a nyilvánosság előtt - a felsoroltaknál sokrétűbb, bonyolultabb, fontosabb és érdekesebb, nem egy konkrét esetet tekintve pedig bizony sokkalta kényesebb is.
Az adatvédelmi biztosnak az 1997. évre vonatkozó összegzése sem csupán pontos statisztikák és jellemző ügycsoportok, példaként hozott tipikus dokumentumok közel félezer oldalas gyűjteménye; ez a beszámoló az ezredforduló modernizálódó Magyarországának alapos kidolgozottságú fényképe, mégpedig az információs szabadságjogok állapotának pillanatfelvétele. Egyik megállapítása, hogy míg a '80-as évek fordulóján - és erről ma már esett szó - az akkori magyar közbeszéd és közírás nagymértékben a szabadságjogok nyelvén fejezte ki magát, még ha nem is a XIX. századi közjogi kultúra színvonalán, de mégis egy eszmerendszer vonzásában, nos addigra már, a '90-es évek végére a társadalom elfordulni látszik ezektől a korábban meg is vallott értékektől. Ahogy fogalmaz a jelentés, elmúlt a szabadság dagálya, de nem szűnt meg a társadalom szabadságigénye.
Elmondható, hogy ma a magyar társadalom valóban szabadabb, mint a mi életünkben bármikor, ezért az elfordulás okai között is elsősorban talán az évtized parlamenti demokráciáját, a jogállamiság kiépülését kell pozitíve említenünk azzal a negatív világjelenséggel együtt, ami ezzel egyidejűleg a globalizáció árnyoldalait, az erőszak és a szervezett bűnözés terjedését is elhozta. Ezért tehát mégsem a tulajdon információs szabadságjogainktól való elfordulásról van szó, sokkal inkább arról, hogy mára bizonyos jogok, normák, szemléletbeli vonások jobbára maguktól értetődővé váltak.
Ezt segíti ma már a jogállami rutin is. Itt most pozitív hangsúlyt helyezek arra a kifejezésre, amit az adatvédelmi biztos említ, és amire talán a délelőtt folyamán Vastagh Pál képviselő úr egy ironikus hátteret is odatett. A "rutin" szóhoz feltétlenül társul egy ilyenfajta hangulat és érzület is, azonban a jelentésből az tűnik ki, hogy a jogállami rutin segített ezeknek a jogos, korábban joggal fölpanaszolt jogoknak a meghonosításában, a szemlélet beágyazásában, vagyis abban, hogy a jogállam gyakorolja a korábbi civil kurázsi rutinját, tehát így értem. Ugyanakkor az információs jogok nemzetközi rendszere is tudománnyá nőtte ki magát, alkalmazásuk pedig bonyolult intézményrendszert és finom érzéket követel meg.
Sajnos, ma még nem rendelkezünk a Magyar Köztársaság információpolitikai alapelveivel sem. Médiatörvényünk van, új sajtótörvényünk nincs, pedig helyesen idézi az adatvédelmi biztos Kemény Zsigmondot: ha a nyilvánosság két közlönyét, a sajtót és a megyegyűlést összehasonlítjuk, látható, hogy az első fölvilágosítóbb, a második csillapítóbb.
A sajtó, ha feladatának megfelel - ezt vastagon, fettel, kövéren, dőlten, aláhúzva, minden lehetséges grafikai eszközt használatba véve nyomtattam volna a jelentésbe, hogy "ha feladatának megfelel" -, a hibás eszméket rontja szét; a megyegyűlés még létezik, a rossz szenvedélyekből vette ki a fullánkot.
Az adatvédelmi biztos beszámolója ugyanakkor műfaji jellegzetességeiben is némiképp eltér a hasonló összegzésektől. Ez azt jelenti, hogy nem csupán törvényi kötelezettségének tesz eleget a tárgyév tevékenységét és folyamatait illetően, hanem jó értelemben véve tankönyvszerű is: fogalommeghatározásokat és nemzetközi kitekintést, esszészerűen megfogalmazott összefoglalókat is ad, eközben hasznos kézikönyve nemcsak a gyakorló jogászoknak, de forrásmunkája az elmélet, a szakterület művelőjének is, nota bene a parlamenti képviselőknek is, akiknek az asztalára készült.
(21.20)
Megmondom őszintén, nekem személy szerint tetszik a jelentés, mert jól van megírva. Az említett szempontokat követi a beszámoló szerkezete is, amely az esztendő tanulságai után a magyar adatvédelmi jogot méri hozzá az Európa Tanács és az Európai Unió dokumentumaihoz. A vizsgálatok összegzése a személyes adatok védelmének és a közérdekű adatok nyilvánosságának két hatalmas, már említett területét fogja össze, bőséges függelékkel is szolgálva.
Szóltam már a bevezetőben arról, hogy néhány éve még sokaknak úgy tűnhetett, elmúlt a politikai szabadságjogok és értékek szezonja, mivel sok minden magától értetődő lett végre, s mert bizony az ország arra kényszerült, hogy más ügyekkel foglalkozzon - részben sajnos. A beszámolóból mára az is kitetszik, hogy sokan úgy vélekednek az adatvédelmi biztos intézményének működéséről, hogy az bizony túlzásba viszi az információs szabadságjogok szempontjainak érvényesítését, ezzel még esetleg a közigazgatás működését is akadályozva. Ezzel kapcsolatban három megjegyzést szeretnék tenni:
Először azt, hogy az adatvédelmi biztos a másik két parlamenti biztos - törvényben körülírt és filozófiailag is vallott független partneri szerepéből adódóan - párbeszédet folytat az általa megkeresett intézményekkel, és e párbeszédnek formája az ajánlás. Ha tehát a körültekintő vizsgálatok után ajánlást tesz, jogorvoslatot kezdeményez, értelmez vagy megállapít, egyfelől törvényi kötelezettségének tesz eleget, másfelől pedig jogot véd - hogy Illyés Gyulát idézzem.
Második megjegyzésem az, hogy a diktatúra évtizedei után egyetlen kelet-európai, kelet-közép-európai állam sem élhet igazán szabadon információszabadság-törvény és annak ellenőrzött betartása, betartatása nélkül.
Harmadszor: az információs jogok feletti éber őrködés nem eredményez valamiféle túlsúlyt egyéb alkotmányos jogok rovására, mint ahogy helye sem a költségvetésben van. Nem kerül pénzbe, amit valahonnan el kell venni. Nem korlátoz más szabadságjogokat, sem a gyülekezési, sem az egyesülési, a szólásszabadság és a sajtószabadság jogait; ellenkezőleg, hozzásegíthet azok érvényesüléséhez is, segítve például a kisebbségi jogok működtetését is. Jó példa volt az előző időben arra számos, hogy az adatvédelmi biztos különféle ügyekben egyszerre lépett fel a kisebbségi jogok biztosával.
A beadványban foglalt panaszoknak - mint arra már szintén történt utalás - mintegy a fele volt jogos, ami elég szomorú, ugyanakkor örvendetes, hogy voltak, akik ilyen ügyekkel fordultak a biztos úrhoz, miközben megjelentek új ügytípusok is, amelyek viszont új típusú veszélyekre hívják fel a figyelmet. Idézem: "Megjelent az a veszély, amit a nagybankok jelentenek a polgári szabadságra, elsősorban a lakossági bankok, biztosítótársaságok, külön kiemelve a direkt marketingtevékenységet folytató üzleti vállalkozásokat, a távközlési szervezeteket, telefontársaságokat. Talán föltűnik többünknek, hogy a távközlési szervezetek és a telefontársaságok ügyében a választópolgároknak nemcsak az adatvédelmi biztos jelentett adott esetben óvó lehetőséget. Magyarán, számos olyan ügyet produkáltak a nevezettek, amelyekben a kisebbségi biztost leszámítva a másik két parlamenti biztoshoz voltak kénytelenek fordulni.
Végezetül szeretnék visszatérni nem létező, de szükséges, tehát hamarosan talán megfogalmazandó információpolitikai irányelveink kérdéséhez. A bizottság előtt tett beszámolót követően a biztos kifejtette, hogy bár hazánkban épp az adatvédelem területén az általa őrzött jogok biztosítottak, a '92. évi LXIII. törvény fölött - bár még mindig korszerű - kissé elmúlt már az idő. Eközben pedig olyan, egészen új szférák is megjelentek, amelyek Magyarországon ma még szabályozatlanok, gondolok itt az elektronikus adattovábbítás eszközeire, a köziratok elektronikus hitelesítésére, elektronikus úton való továbbítására (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) - rögtön befejezem, elnök úr -, az Internettel kapcsolatos összes problémára; ezek nagyon nehéz kérdések - mondta a biztos. Ehhez társul még - teszem én hozzá - a NATO-csatlakozással kapcsolatos teendőink sora, hiszen a NATO-titok logikájában tér el a magyar titoktörvény rendszerétől.
Megköszönve tehát azt a munkát, ami a jelentés mögött van, a Magyar Demokrata Fórum az adatvédelmi biztos beszámolóját elfogadásra javasolja.
Köszönöm. (Taps.)
