BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azért nem kétpercest kértem, mert a mondanivalóm két percnél kicsit hosszabb lesz, de igyekszem tömör lenni. A vita ma esti folytatása felvetett számomra néhány kérdést.
Mindenekelőtt nagyon őszintén szeretnék köszönetet mondani az államtitkár úrnak, annak a néhány kisgazda és egy MDF-es képviselőtársunknak, akik jelen vannak ezen az esti vitán, valamint jelen lévő MIÉP-es képviselőtársainknak is. Köszönetet mondok annak a két fideszes képviselőtársunknak is, akik mint államtitkár és jegyző vannak jelen, és külön köszönöm azt, hogy Danka képviselőtársunk és az államtitkár úr egyáltalán reagáltak arra, amit a szocialista és szabaddemokrata képviselők elmondtak. Ez nem magától értetődő, mert azt is megtehetnék, hogy nem szólnak egy szót sem, csak hagynak minket beszélni. De az azért mindenképpen figyelemre méltó - eltekintve azoktól, akiknek hivatali kötelességük, hogy itt legyenek -, hogy a Fidesz-frakcióból nincs itt a vitában senki. (Varga Mihály: Frakcióülés van!)
Meg kell mondanom, tisztelt Országgyűlés, hogy nagyon sok mindenben változott a Fidesz azóta, hogy ellenzékben volt az elmúlt négy évben, de ebben nem. Az esti, a tévében nem közvetített vitában a Fidesz-frakció nem vesz részt. Ez sajnálatos. Varga Mihály államtitkár úr, aki néha - amikor muszáj volt - itt volt este is a Fidesz-frakció képviseletében, talán még emlékszik arra, hogy a volt kormánypártok - használjuk ezt a kifejezést - mindig itt voltak esténként a részletes vitákban, az általános viták esti felszólalásában, mert fontosnak tartották, hogy érveljenek amellett, amit a kormány csinál. Úgy ítéltük meg, hogy nem elég a szavazáskor megszavazni azt, amit jónak látunk, hanem fontos az is, hogy felsorakoztassuk az érveket amellett, hogy miért csináljuk azt, amit csinálunk, és nem értük be a vezérszónoki körök szűk időkeretében - egyébként a Fidesz-frakció részéről olykor ki sem használt időkeretében - elmondható dolgokkal, mert azt gondoltuk, hogy vannak érveink amellett, amit csinálunk. De mindenesetre ismétlem, köszönöm két képviselőtársunknak, államtitkár úrnak és Danka képviselőtársunknak, hogy elmondják, miért tartják helyesnek azt, amit csinálnak.
A második kérdés, amire szeretnék visszatérni: azt mondta Danka képviselőtársunk, hogy volt egy előző ciklus, egy előző kormány, és mi akkor nem álltunk ellen annak, hogy csökkenjen a családi pótlék. Volt, amikor nem álltunk ellen - erre mindjárt visszatérek -, és volt, amikor nagyon erős nyomást gyakoroltunk a kormányunkra, hogy emelkedjék a családi pótlék, és eredményes nyomást gyakoroltunk. Államtitkár úr is beszélt arról, hogy az előző ciklusban mi megtettük azt, amit mi látunk jónak, most pedig ők megpróbálják azt tenni, amit ők tartanak jónak.
Nem tudom, emlékeznek-e rá, emlékszik-e rá az államtitkár úr, hogy arról a bizonyos Bokros-csomagról önök két dolgot mondtak. Egyrészt azt, hogy a leértékeléssel és a vámpótlékkal egyetértenek. Nyilván emlékszik rá, államtitkár úr. Minden közgazdász tudja, hogy a leértékelés és a vámpótlék váltotta ki az infláció egyszeri felgyorsulását, és az infláció egyszeri felgyorsulása váltotta ki az összes juttatás - többek között a családi pótlék és a nyugdíjak - elértéktelenedését. Mert önök is tudták azt - többször említettük itt Urbán Lászlónak az 1995-ös költségvetési vitában elhangzott felszólalását -, hogy a stabilizációra szükség volt. Még szemrehányást is tesznek az előző kormánynak - joggal, mi is megtettük ezt a szemrehányást -, hogy későn került rá sor. Tehát önök is pontosan tudják, hogy csökkent a családi pótlék, a nyugdíj meg a bérek reálértéke az előző ciklus első felében, 1994-96 között, de tegyük hozzá, hogy csökkent az MDF kormányciklusában is mind a nyugdíjak, mind a családi pótlék reálértéke, azért ezt se felejtsük el.
(19.50)
Ez nem valami kormányzati ármány volt, hanem annak a gazdasági válságnak volt a következménye, amellyel küzdött ez az ország - ugyanúgy, mint a térség összes többi országa - '89 és '96 között. Nem lehet az mondani - ahogy a miniszterelnök úr szereti mondani -, hogy amit önök elvettek, azt mi visszaadjuk. A miniszterelnök úr nem közgazdász, de az államtitkár úr közgazdász, és pontosan tudja, hogy a dolog nem így van. A sors, az ország helyzete vette el - mind az MDF-kormány ciklusában, mind az MSZP-SZDSZ-kormány ciklusának első felében - azt, amit a nyugdíjasok is, a családosok is, meg bizonyos mértékben a bérből és fizetésből élők is elvesztettek. Aztán jött a fordulat '96-tól, amit ez a stabilizációs gazdaságpolitika lehetővé tett, aminek következtében már '97-98-ban, amint lehetett, elkezdte a szocialista-szabaddemokrata kormány is a családi pótlék emelését, hogy legalább egy részét visszaadjuk annak, amit reálértékben vesztett a családi pótlék részben '90 és '94 között, részben '94 és '96 között. A '98-as nyugdíjemeléssel és a mi terveink szerint a '99-es nyugdíjemeléssel is visszaadnánk egy részét annak, amit a nyugdíjak a reálértékükből a válság időszakában vesztettek. Ez így korrekt, így tisztességes.
Azt gondoljuk, hogy most van itt az ideje - függetlenül attól, hogy ki kormányoz - annak, hogy mind a családi pótlék vagy a családi támogatások, mind a nyugdíjak reálértéke elkezdjen emelkedni, és visszaadjuk a veszteségnek legalább egy részét, amit a gazdasági lehetőségek megengednek. A vita köztünk arról szól, hogy ez a visszaadás hogyan történjék.
Itt jön be a vitába az a pont, ami miatt Béki Gabriella bizony joggal haragos; az, hogy azt mondta az államtitkár úr ma reggel, amikor az expozéjában bemutatta ezt az adókedvezményt, hogy mindenki számára javasolja bevezetni. Ha az államtitkár úr nem ezt mondta volna, hanem azt mondta volna, hogy a stabil egzisztenciával rendelkező, konszolidált családok számára kívánjuk ezt bevezetni, akkor az egy korrekt állítás lett volna, akkor a dolog érdeméről vitatkoznánk, és akkor a mi szociálpolitikai, társadalompolitikai felfogásunk alapján mondanánk azt, hogy nem egy olyan családtámogatást tartunk helyesnek, amely lefelé zárt és fölfelé nyitott - tehát az alul lévőket zárja ki -, hanem egy olyat tartunk helyesnek, amely vagy minden irányban nyitott - ha erre az országnak van lehetősége -, vagy fölülről zárt, és lefelé nyitott, ha az ország korlátozott lehetőségei ezt kívánják meg. Akkor a vita csak arról szól, hogy mi a helyes.
De miután az államtitkár úr azt mondta - és a Fidesz egész választási kampánya, a választások óta is folytatott választási kampánya, sőt még az önkormányzati választások óta is folytatott választási kampánya is ezt mondta - ami egyébként helyes, mert Antall Józseftől megtanultuk, hogy a választási kampány mindig a választások másnapján kezdődik, úgyhogy ezzel nincs bajom, csak az a bajom, ha nem igazat mondunk ebben a kampányban -, az egész kampányának az a mondanivalója, hogy a családoknak szólnak ezek a kedvezmények. Nos, államtitkár úr, Béki Gabriella azon van felháborodva, hogy ez nem igaz, mert a családok jelentős részét kizárja az önök által javasolt megoldás, és a leginkább rászorulókat zárja ki.
Most jutok el a mondandóm utolsó pontjához. Az államtitkár úr meggyőződésem szerint tisztességes szándékkal érvelt egy szakmai álláspont mellett. Tehát az államtitkár úr szándékát nem vonom kétségbe, de az államtitkár úr ma is és más alkalommal is elismételt itt egy olyan állítást, ami újra meg újra elhangzik a magyar nyilvánosságban, a magyar közéletben, és amely állítást - bevallom - egy aljas állításnak tartok! Nem az államtitkár úr szándékát tartom annak, hanem az állítás tartalmát.
Ez az aljas állítás úgy hangzik, hogy vannak egyesek, akik csak a családi pótlékból akarnak megélni, és ezt nem akarjuk támogatni - ismeri ezt az állítást. Miért mondom azt, hogy ez egy aljas állítás? - még akkor is, ha a szegénységi csapdára vonatkozó, valóban létező tudományos álláspontokra hivatkozik.
Azért tartom ezt aljas állításnak, mert Magyarországon van ma - tessék elővenni a Tárki felméréseit -, hogy úgy mondjam, egy megrögződött, tartós munkanélküliség, ráadásul házaspárok esetében igen gyakran mind a ketten kilátástalan helyzetben vannak, de ez a munkanélküli réteg 1989-ben még nem létezett. Magyarországon 1989-ig teljes foglalkoztatottság volt, és még a cigány férfi lakosság körében is teljes volt a foglalkoztatottság. Azok a családok, akik ma ebben a helyzetben vannak, akik ma - ha úgy tetszik - családi pótlékból élnek, azok 1989-ig nem családi pótlékból éltek; mert az építőiparban, a nehéziparban, a szállításban és másutt volt számukra munka.
Ezt a munkát a gazdasági válság következtében ezek a családok elvesztették, és azóta sem kapták vissza. Nem azért, mert ezek a családok genetikusan nem akarnak dolgozni, hanem azért, mert a magyar gazdaság és a magyar társadalom helyzete egy súlyos gazdasági válság következtében így alakult. Ezért gondolom én azt, hogy ennek a - bizony, Amerikában bizonyos értelemben jogos, mert ott egy szűkebb rétegnek valóban generációkon át tartó szegénységéről van szó - gondolatmenetnek az ideplántálása és ilyen alapon az az álláspont, hogy olyan családtámogatási formát kell bevezetni, amihez ezek a rétegek nem jutnak hozzá, ez egy nagyon - hogy fogalmazzam - nagyon nem jóhiszemű álláspont- hogy finoman fogalmazzak.
És ez az oka annak, államtitkár úr, hogy ezt a gondolatmenetet - amit ön valamilyen formában megfogalmazott a két évvel ezelőtti személyi jövedelemadó-rendszer vitájában is - nagyon nem kedvelem, ezt a gondolatmenetet nagyon károsnak tartom, nem tartom helyénvalónak a magyarországi viszonyokra, ezért - hogy ezt így kifejthessem - nem volt nekem most elég a két perc, mert ezt egy nagyon súlyos és alapvető kérdésnek tartom. Ez az oka annak, hogy mi, szabaddemokraták nem tudunk elfogadni - még részlegesen sem - olyan családtámogatási formát, amiből pont azok maradnak ki, akik a leginkább rászorulnak.
Persze, ezeket a rétegeket ki kell vezetni a szegénységi csapdából - ezzel egyetértek. Munkahelyteremtéssel kell kivezetni, oktatással kell kivezetni, hajléktalangondozással kell kivezetni, és nagyon sok mindennel, de nem azzal, hogy lehetetlenné tesszük a helyzetüket. Nem olyan módon, hogy vagy elvesszük tőlük a családi pótlékot - például úgy, hogy átalakítjuk iskoláztatási támogatássá, és akkor ha nem járatják iskolába a gyerekeket, akkor ne is éljenek meg azok a gyerekek, mert ezt jelenti ez a javaslatuk -, vagy a családi pótlékot elértéktelenítjük, és helyette hozzuk be az adókedvezményt; vagyis az ő esetükben értéktelenedjen el évről évre a gyerektámogatás. Ezt a megoldást a szabaddemokraták nem tudják elfogadni, és bizony, ennek a törvénynek ez a lényege.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
