TÓTH SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

TÓTH SÁNDOR
TÓTH SÁNDOR, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság kisebbségi véleményét fogom előadni, mint ahogy a többségi vélemény előadója ezt elmondta.
A bizottság nyolc ellenzéki képviselő tagja egyhangúlag nem támogatta a személyi jövedelemadó törvény általános vitára való alkalmasságát. Nem támogattuk azért, mert a minden képviselő számára hozzáférhető adótáblák nem igazán tükrözik azt a szándékot, hogy az 1998. és 1999. évi adók összehasonlíthatóak legyenek. Keveredik a jövedelem és a család, így semmiképpen nem összevethető a két év adómértéke. A dinamikus modell csak 13 százalékra került kidolgozásra, a gazdasági bizottság viszont nagyon szeretné látni a 11 és 15 százalékos modelleket is. Ahol viszont nincs a családkedvezmény beépítve a személyi jövedelemadó-táblába, ott egyértelműen kiderül, hogy az alacsonyabb jövedelműek, a bérből és fizetésből élők többsége egyértelműen rosszabbul jár. Ez évi 600 ezer forintos jövedelemviszonynak felel meg, így megfogalmazódott, hogy ez semmiképpen nem vethető össze azzal a kormányzati szándékkal, hogy az arányos közteherviselés megvalósuljon.
A gyermekkedvezmény és családkedvezmény kormányzati szándékával egyetértenek a gazdasági bizottság ellenzéki képviselői, de sokan felvetették azt, hogy meg kellene fontolni, nem a családi pótlékot kellene-e növelni, ugyanis nem mindenki tudja majd igénybe venni ezt az adókedvezményt, nem rendelkezvén megfelelő jövedelemviszonyokkal. Bármelyik technikát alkalmazzuk is, tisztelt képviselőtársaim, szembe kell nézni azzal a problémával, hogy az adórendszeren keresztül juttatott társadalmi támogatások után járó kedvezmények csak az adófizetőkre vonatkoznak, és azokra nem, akik a jövedelmi viszonyaik miatt nem kerülhetnek be az adórendszerbe. Tehát a legszegényebb réteg marad ki a kedvezményezettek köréből, éppen azok, akiknek elsődlegesen szükségük lenne erre a támogatásra.
Az új adórendszer megfogalmazásunk szerint egyértelműen a munkajövedelmeket sújtja. Ezt az adójóváírás, az alkalmazotti kedvezmény csökkentése is bizonyítja. Eddig a bérjövedelem 20 százaléka volt az adójóváírás mértéke, maximum évi 50 400 forintig, ez most 10 százalékra és maximum évi 36 ezer forintra változik, és évi 1 millió forintos jövedelem felett ez nem érvényesíthető.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkalmazotti kedvezmény nem azért lett kitalálva és bevezetve, hogy a gyermekkedvezményt finanszírozza, hanem azért, hogy az arányosság megmaradjon az adózóknál a vállalkozókkal szemben is, akik a bérből és fizetésből élőkkel ellentétben az életvitelükhöz szükséges jövedelmük egy részét le tudják írni. Ezért ez megint nem az arányos közteherviselés irányában hat.
A bizottság nehezményezte még azt is, hogy a járulékfizetés felső határa az inflációt jóval nagyobb mértékben meghaladóan 19 százalékra nő, ezért - mint ahogy bevezetőmben mondtam - a bizottság ellenzéki képviselő tagjai egyhangú nemmel szavaztak a személyi jövedelemadó törvény általános vitára való alkalmasságát illetően.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem