MÉCS IMRE

Teljes szövegű keresés

MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Elnök Úr! Az eddigi vita menetét figyelve megállapíthatta, hogy én ragaszkodtam a részletes vitához, viszont nem lehetett szó nélkül hagyni azokat a megjegyzéseket, amelyek ebből kivittek.
Kovács képviselő úr felhívta Solana urat telefonon, és megbeszélték a kérdést. Magam pedig Tufo úrral, az Egyesült Államok nagykövetével beszéltem, és teljesen harmonikus volt a beszélgetés. Azt kell feltétlenül látnunk, hogy rendkívül gyorsan kellett dönteni a módosító indítványok ügyében, és Hende államtitkár úr a tanúja annak, hogy az utolsó pillanatig fönntartottam a fönntartásaimat ezzel kapcsolatban.
(21.00)
Azért használtam fel a részletes vita lehetőségét valóban a Házszabálynak megfelelően, hogy ezeknek a csiszolásában részt vegyek, és ezzel a jövőre vonatkozó pozitív, konstruktív szándékomat is kinyilvánítsam. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem