ELNÖK (dr. Kávássy Sándor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Kávássy Sándor)
ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): Tisztelt Országgyűlés! Következő teendőnk a Xénia Láz Egyesület, az Űrgammák mozgalom és egyes kormányzati, üzleti és politikai körök, valamint a Magyar Televízió közötti kapcsolatokkal összefüggő kérdéseket vizsgáló bizottság felállításáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája. Az előterjesztést H/5430. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig H/5430/18. számon kapták kézhez.
Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságok elnökeit, kívánják-e ajánlásukat szóban is kiegészíteni. (Nincs ilyen jelzés.)
Tisztelt Országgyűlés! Kezdeményezem, hogy a részletes vitában az előterjesztéshez érkezett módosító javaslatokat az azok között lévő összefüggésekre tekintettel egy szakaszban tárgyaljuk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a javasolt vitaszerkezetet. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége elfogadta indítványomat.
Tisztelt Országgyűlés! Megnyitom a részletes vitát. Megkérdezem, kíván-e felszólalni valaki a vitában.
Megadom a szót Toller László képviselő úrnak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem