LÁNYI ZSOLT
LÁNYI ZSOLT
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az előttem szóló kormány-, illetve ellenzéki pártok tisztelt képviselői kifejtették véleményüket pro és kontra a bősi problémával kapcsolatban, a hágai ítélettel kapcsolatban, idéztek a hágai ítéletből, és nagyon bölcs dolgokat mondtak.
Én mint képviselő egyszerűen, közérthetően szeretném megtenni egy-két javaslatomat, illetve elmondani azt a véleményt, ami, azt hiszem, nemcsak tisztelt képviselőtársaim, hanem talán a magyar lakosság, a magyar társadalom megértését is elősegíti egy picit, hisz azt gondolom, hogy az ország jelentős részének fogalma sincs, hogy itt ma miről beszélgetünk, és hogy egyáltalán miről szól ez a történet.
Kezdhetném a történelmi visszatekintést 1977-tel, amikor a Csehszlovák Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság kötött egy szerződést a Duna energiahasznosítása érdekében, amely szerződés egy darabig életben volt. De mielőtt a kivitelezése komolyabban megkezdődött volna, a világban komoly változás következett be, megszűnt a Csehszlovák Népköztársaság és megszűnt a Magyar Népköztársaság. Megszűnt két olyan ország, amely a Szovjetunióhoz tartozva mint tagállam (Sic!), egypártrendszerben, szocialista államként működött. Tehát egy egészen új politikai, történelmi környezetben került sor arra, hogy eme elképzelések megvalósítása hogyan s miként történjen meg. Ekkor történt az a döntése az új, most már Magyar Köztársaság szabadon választott parlamentjének, hogy ezt a beruházást az 1977-es elképzelések szerint nem valósítjuk meg, fölbontjuk ezt a szerződést, mert ez különböző okok miatt nem érdeke Magyarországnak, nem érdeke a magyar társadalomnak, a magyar nemzetnek.
Miután ezt felbontottuk, a szlovák fél - amely már megint nem Csehszlovák Népköztársaság néven szerepelt, hanem Szlovák Köztársaság néven - elhatározta és épített egy bősi erőművet, amit röviden C-variánsként ismerek, és ami azt jelenti, hogy ez teljesen független attól az eredeti elképzeléstől, amit 1977-ben közösen kitaláltunk. Ez a C-variáns arra vonatkozott, hogy ők bizony erőművet építenek a Dunán, a mi Dunánkat elterelik, ami határfolyó, és energiát termelnek.
(11.40)
Azonban egyértelmű, hogy a Duna, mivel határfolyó, közös, ezért a Duna 50 százaléka Magyarországot, 50 százaléka Szlovákiát illeti ezen a részen, és mind a két ország saját belátása szerint a Dunát arra fordítja, amire akarja. Aki akar, energiát termel vele, aki akar, csónakázik rajta, aki akar, energia-erőművet épít rá, a másik pedig, ha kedve van, akkor arra használja, hogy öntözi a környező tájat, vagy egyéb felhasználásra, amire egy folyóból a vizet fel lehet használni.
Nem ez történt, vita támadt, és bíróságra került az ügy. A bíróság a következő dolgot állapította meg - ami az én szempontomból a közérthetőség miatt fontos, és nem idézem a hágai döntés különböző paragrafusait, bekezdéseit -, hogy a C-variánst nem kell lebontani, a Hágai Bíróság ilyen ítéletet nem mondott ki, tehát azt, amit a szlovák fél beruházott, nem kell lebontani; azonban ennek a C-variánsos megoldásnak a hasznosítását a közös üzemmenetben kell kialakítani, éppen a Duna közös volta miatt. Tehát a magyar félnek beleszólása van eme C-variáns működtetésébe! Ez az egyik dolog.
A másik, amit fontosnak tartok hangsúlyozni, az az, hogy benne van ebben a hágai bírósági döntésben, hogy Magyarországnak semmiféle kötelezettsége nincsen, semmiféle újabb műtárgyat, ipari létesítményt létesítenie nem kell.
Ez az a két szempont, amely meghatározza ezt az egész témát és amely a vita tárgyát képezi, hogy ez most nekünk szükséges-e, érdekünk-e; és most a magyar érdekekről és nem a szlovák érdekekről beszélek, ellentétben nagyon sok, Magyarországon nyilvánosságot kapó Binder-párti, "magyar" embereknek nevezett szervezetekkel, amelyek jobban illenének a Binder- és a Meiar-féle elképzelésekhez, mint a magyar érdekekhez. Ezzel szemben a magyar emberek nagy része azt mondja, hogy vizsgáljuk ezt meg, vajon mi értelme van, és miért volna érdeke a magyar félnek ezt az újabb hatalmas költséggel járó gátat megépíteni, mindegy, hogy Pilismaróton vagy ahol eredetileg el volt képzelve, Nagymaroson, teljesen mindegy.
De mivel ilyen kötelezettségünk nincsen, ezért meg kell vizsgálni, komoly hatásvizsgálatot kell végezni - mondotta a magyar kormány is, nagyon helyesen -, hogy érdemes-e, mibe kerül, ezzel kapcsolatban mi az eredmény, mit jelent ez nekünk, jó-e, nem jó, kibírja-e a társadalmunk, az anyagi helyzetünk és a többi, ezt nem kívánom hosszasan mondani. Akkor létrehoztak különféle bizottságokat, megbíztak tárgyalódelegációt, tárgyaltak a szlovákokkal, a kormány bízta meg, a parlament keveset tudott róla, újságból, innen-onnan, és a végén kialakult, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nagyon komoly tudósai megállapították, hogy milyen nagyszerű dolog lesz az, ha építeni fogunk egy gátat, amelyik ugyan rengeteg milliárdba fog kerülni és a szlovákoknak nagyon hasznos lesz, de úgy különösebben, hogy a magyaroknak ebből mi a haszna, az nem igen derült ki.
Éppen ezért a Független Kisgazdapárt nevében azt javaslom, mivel nincsen kötelezettségünk ilyen műtárgyak megépítésére, valamint nem hajt a tatár, nem kell elkapkodni, nem olyan sürgős a döntés (Francz Rezső: Ej, ráérünk arra még!), jó lenne rábízni semleges, az Európai Uniótól kért valóban semleges, tárgyilagos szakértőkre, hogy valóban vizsgálják meg ezt a kérdést, egy igazi, valóságos hatásvizsgálatot végezzenek, és utána ki kell deríteni, hogy most mi a hasznos, mi az, ami nem hasznos, mi az előnyös a mi országunknak, mi az előnyös a szlovák félnek és a többi.
Én mint laikus, mivel nem értek a vízműépítéshez és a különféle gátakhoz, egyet gondolok, és azt hiszem, ezt gondolja a magyar társadalom is, és most lehet, hogy populárisnak tartanak, amikor azt mondom, hogy ha a Duna közös, az azt jelenti, hogy 50-50 százalék. Tehát végeredményben az, hogy én mennyi vizet kapok, az nem a szlovák fél elhatározásától függ, hanem az nekem jár, az 50 százaléka egyszerűen jár, mivel közös ez a dolog. Emiatt nekünk nem kell különösebb kedvezményeket tennünk, legfeljebb ha több vizet akarnánk, mint 50 százalék - addig ez egyértelműen minket illet meg! Éppen ezért ezt nem kell túlzottan elkapkodni és nem kell elsietni.
A gátépítéssel kapcsolatban hallottam, hogy a hajózhatóság mint ilyen, szintén probléma. Erről is az volt a vélemény, mivel 1997-ben 7. számú főútvonalnak jelölték ki az Európai Unióban ezt a közlekedési utat és ezt Lotz miniszter úr aláírta, ezért muszáj a hajózhatóság biztosítása. Ez bizonyos fenékmélységeket, szélességeket és egyéb dolgokat ír elő, amit szintén nem kívánnék itt részletezni, valószínűleg nem is tudnék. Azonban itt fel kell hívnom a szíves figyelmet arra, amit tudok. Rendben van, hogy ide építenénk egy ilyen gátat és felduzzasztanánk a vizet, de rengeteg gázló van a Dunán, hat-nyolc-tíz-tizenkettő! Mindegyik elé építeni kell egy ilyen duzzasztást, vagy pedig másként is meg lehet oldani? Én, amióta az eszemet tudom, és az őseim is, már elég régen, a Dunát hajózták, a hajók jöttek-mentek, a hajóknak megvolt az útvonaluk, voltak kotrások, kikotorták a medret, különféle sarkantyúkkal meg lehetett oldani azt, hogy a hajózhatóság biztosítható legyen. Ez nem egy új találmány, ehhez nem kell erőművet építeni, ehhez nem kell duzzasztani, egyszerűen a hajóút biztosítása nagyon régen megvan és meg is lesz Magyarországon. Éppen ezért ezt az érvet nemigen tudja a Független Kisgazdapárt elfogadni.
(A jegyzői széket Póda Jenő foglalja el.)
Nem elhanyagolandó, és erről is kell néhány szót váltani, hogy végeredményben a költségekkel kapcsolatban annyi szám jelent meg, hogy ha én azt most itt felolvasnám, letelne az időm. Itt rendkívül sok nyilatkozat van, és ahogy az újságokból kivettem, vannak nagyon olcsó megoldások, vannak 500 milliárdosak, vannak 2,5 milliárd dolláros megoldások, úgyhogy erre nem is kívánnék nagy súlyt fektetni. Azonban egy bizonyos, általában kialakult, hogy körülbelül ennek a gátnak a megépítése - különböző plusz kiadásokkal együtt - durván 2-2,5 milliárd dollárba kerülne a Magyar Köztársaságnak, ami ma számítva - nem számolom, hogy mire befejeződik, közben a forint csúszóleértékelése következtében nem tudom, hogy mit jelentene - körülbelül 500-600 milliárd forintot jelentene. Nem tudom, hogy a Magyar Köztársaság a jelenlegi helyzetében - nem akarom felsorolni azokat a problémákat, amelyekkel ez az ország küzd az oktatástól az egészségügyön keresztül - nem tudná-e hasznosabban felhasználni ezt az 500-600 milliárd forintot, hogy ebből mi mindent lehetne építeni, mennyi utat lehetne építeni, mennyi kórházi ágyat lehetne létesíteni, hogyan lehetne javítani a közbiztonságon, mennyivel több rendőrautót lehetne venni és a többi, és a többi. Erre sem kívánok túlzottan hosszasan reagálni.
Gyakorlatilag Magyarországnak nem kell elkapkodni semmit, ennek a kormánynak nem kell dönteni. Ez a kormány a vége felé jár, néhány hónap van hátra az új kormány megalakulásáig, az új választásig. Ne tegyen kötelező ígéreteket, akár ne kötelezze el magát a következő kormány terhére ilyen hatalmas terhekkel! Nem kell félni a Hágai Bíróság újabb tárgyalásától! Nem biztos, hogy a Hágai Bíróságon ilyen ítélet fog születni, amelyet most egyesek úgy állítanak be, hogy negatív, vannak, akik azt mondják, hogy pozitív, hiszen nem tudnak eligazodni. Azonban egy dolog biztos, hogy a C-variánst nem kell lebontani, hogy az üzemeltetésnél közösen meg kell egyezzünk, mert csak úgy önállóan Szlovákia nem üzemelheti be ezt az erőművet, és nekünk a hágai bíróság ítélete szerint a világon semmiféle kötelezettségünk nincs semmiféle új műtárgy megépítésére.
(11.50)
Ezek biztosak. Tehát nyugodtan meg kell várni, időt kell adni rá, környezettanulmányt kell végezni, lehetőleg tárgyilagost, lehetőleg semlegest és minél kevesebb Meiar-párti drukkert kérek itt, Magyarországon a Kisgazdapárt nevében, s minél több olyan embert, aki a nemzet érdekével foglalkozik, a Dunát magyar Dunaként szeretné kezelni, és nem pedig a szlovák érdekeket kiszolgálni.
Nagyon-nagyon örülnék, ha azok a háttértárgyalások, amelyekről itt kósza hírek keringenek, amelyek különböző, kies helyeken Horn Gyula és Meiar úr között történtek, azok csak beszélgetések lettek volna (Derültség az MSZP padsoraiban.), és nem megállapodások lettek volna. Nagyon boldog volnék, és nagyon örülnék, ha az a csomagterv, amelyről itt szó van, az nem egy, már titkos megállapodást jelentene, hanem a tisztelt jelenlegi kormány rábízná a következő kormányra, hogy ezt a bős-nagymarosi ügyet, a magyar Duna ügyét becsületesen, tisztességesen, megfelelően és mindkét fél érdeke javára oldja meg.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Keller László: Hol a taps? Derültség az MSZP padsoraiban. - Kisvártatva taps az FKGP padsoraiban.)
