DR. HASZNOS MIKLÓS
DR. HASZNOS MIKLÓS
DR. HASZNOS MIKLÓS (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam és Képviselőtársaim! Nyolc percem van arra, hogy egy huszonegy éve fennálló problémával kapcsolatban kifejtsem nem a függetlenek, hanem a Kereszténydemokrata Néppárt véleményét.
A kereszténydemokratáknak ezzel a kérdéssel kapcsolatban egy igen nagy aggályuk van - és ez az aggály nem oszlott el most sem -, és ez az aggály az, hogy ahogy ez a huszonegy évvel ezelőtti probléma elkezdődött a társadalom tudta nélkül, a parlament tudta nélkül, valahogy úgy készül ez most befejeződni is. Közben volt ugyan egy rendszerváltás, kialakultak a demokratikus intézményrendszerek, de mintha mi sem történt volna ebben a kérdésben. És ezt az bizonyítja a legjobban - azt hiszem, ez nem vitatható -, hogy ezt a vitanapot az ellenzék kezdeményezte. Nem a kormány hozta ide a parlament elé, hogy vitassuk meg, és nem is most kellett volna idehozni, hanem a hágai ítélet után azonnal és rögtön, hogy mi legyen a magyar tárgyalódelegáció konkrét álláspontja ebben a kérdésben.
Én ez alatt a rövid idő alatt, a nyolc percben nem tudok különböző pro és kontra érveket felhozni és felsorakoztatni, megtették azt képviselőtársaim. Én úgy hiszem, ebben a kérdésben újat mondani szinte már nem is lehet - a kérdés csak az, hogy ki mire figyel oda.
A miniszterelnök úr azt mondta itt, amikor a hágai ítélet után felszólalt, hogy mi problémamentesen akarunk Európába jutni, ezért mindenáron meg kell egyeznünk. Mi, kereszténydemokraták azt mondjuk: csak olyan áron szabad megegyezni, amibe nem rokkan bele a társadalom, és ami nem jelenti a magyar érdekek teljes feladását.
De mi is a magyar érdek? Könnyen fel lehet tenni ezt a kérdést. De ki jogosult azt megmondani: mi a mi érdekünk, mi a magyar érdek? Sőt, ahogy a környezetvédelmi miniszter úr mondta, itt most már a szakmai prioritásokat kellene előtérbe helyezni! De ki mondja meg azt, hogy melyik szakma prioritásait: a vízügyiét, az energetikaiét, az építésiét, a geológiaiét, a környezetvédelmiét vagy netán a pénzügyiét? És itt nagymértékben egyetértek - ritka eset, amikor a kereszténydemokraták egyet tudnak érteni a szabaddemokratákkal - azzal, amit Bauer Tamás elmondott: óriási viták folynak itt arról, hogy hány méteres legyen a vízszint, meg hova kell mégis tenni, Pilismarót vagy nem Pilismarót, de azt még senki nem mondta meg, hogy ez mibe fog kerülni a társadalomnak folyó áron számolva jövőre, két év múlva, három év múlva, s a többi. Tehát hogyan lehet egy tárgyalódelegációt bármire is felhatalmazni, ha egyszerűen nincs képben az, hogy ez mibe kerül az országnak, mibe kerül a társadalomnak?
Ez egy olyan helyzet, mintha egy közlekedésfejlesztési koncepciónál a koncepció eldöntéséhez kizárólag vasútépítő mérnököket hívnának meg, nem hívnák meg se a pénzügyi osztályt, hogy mennyi pénz áll rendelkezésre, és a vasútépítők természetesen azt mondanák: itt az egyetlen megoldás a vasutak további fejlesztése és építése. Erre mondják azt, hogy szűk szakmai lobby. De ha ugyanerre a tárgyalásra kizárólag útépítő mérnököket hívnak, azok autópályát akarnak és fognak építeni; de még egy ilyen tárgyalásra is meg lehet hívni a vízépítőket, akkor azok majd csatornát akarnak építeni, hogy lehessen min hajózni.
(12.30)
Tehát nagyon érdekes - a mai Magyar Nemzet nyilván nem véletlenül hozza - a Magyar Tudományos Akadémia akkori állásfoglalása. El kellene gondolkodni azon, hogy ők nem voltak a Duna Kör tagjai, nem voltak ellenzéki emberek, sem Polinszky Károlyék, sem Szalai Sándorék akkor, amikor az Akadémia mint testület foglalt úgy állást ebben a kérdésben, hogy ezt nem szabad megtenni, és ez előnytelen minden vonatkozásban, amikor Szalai Sándor azt írta rá az egész dossziéra: a Duna nem egy darab víz, amiből percenként ennyi villamos energia nyerhető.
Én úgy hiszem, akkor tudunk kilábalni ezekből a súlyos gondokból és a problémákból, ha minden szempont kellő értékelése és mérlegelése után először itt belül egyezünk meg. Először nekünk kellene megegyezni abban, hogy mi az a minimumszint, aminél tovább már nem hátrálhatunk, aminél kevesebbet nem fogadhatunk el, mert nem nézhetnénk szembe az ország lakosságával, és nem mondhatjuk azt, hogy a közjót, a bonum communét szolgáljuk, amikor milliárdos terheket rakunk az országra az elkövetkező években, amikor ennek a kormánynak - engedtessék meg - biztos, hogy már csak hónapjai vannak hátra, még akkor is, ha teljes fölénnyel megnyerik a választást, persze remélem, hogy nem egészen így lesz, de akkor is csak hónapjai vannak hátra. Annyiszor elhangzott már itt, hogy kényszercipőben vagyunk, korlátok közé szorítva leszűkített mozgástérrel rendelkezünk. Hát akkor ne akarjunk újabb korlátokat hozni, ne szűkítsük le a következő kormány mozgásterét most, ezekben az utolsó napokban! Ennek semmi logikája és világos értelme nincsen!
Legyen belső megegyezés, és ebben a belső megegyezésben ott van a helye minden szakmának, minden szakma fejtse ki a maga álláspontját, de ne hagyjuk, hogy egyetlen szakma prioritása döntsön! Én csak egy példával mutatok rá erre: a szigetközi képviselőtársam ismertette a Szigetköz sanyarú helyzetét. Nézzék meg, hogy az erőműlobby egyik prominens képviselője azt írja, hogy mit vacakolnak már itt a Szigetköz vízellátásával, ez egy deregulálódó térség, évtizedek óta a kiszáradás állapotában van, az összes Duna-víz is kevés, hagyjuk a fenébe az 50 százalékos vizet, minden vizet a turbinákra. Hát így néz ki ez a kérdés egy szakmai lobby szempontjából és szemszögéből!
Én úgy hiszem, hogy meg lehet egyezni, én is azt mondom, meg lehet és meg kell egyezni ebben a kérdésben. Azonban én azt nem tartom egyezségnek, hanem önkéntes alávetésnek, amikor az egyik tárgyalófél a másik fél minden akaratát elfogadja és érvényesíti (Balsay István: Úgy van!), és azt mondja, hogy sajnos, másképp nem tudtunk megegyezni. Akkor vissza kell menni ahhoz a fórumhoz, amely kiadta ezt a feladatot, hogy próbáljunk hat hónap alatt megegyezni. Ha nem sikerül, akkor vissza kell menni. De nem az a megoldás hogy mindenben elfogadunk mindent.
Sokan azt mondják, hogy figyelembe kell venni a tényeket, azt, ami már megépült. Akkor miért nem lehet Dunakilitit figyelembe venni? Az is tény, az is megépült. És az is tény, hogy nem épült meg Nagymaros. Ehhez kellene ragaszkodni, és bízni kell abban, hogy egy következő kormány jobb megoldást is tud találni. Ezt bizton remélem.
Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiból.)
