KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ népjóléti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mélységesen megértem képviselő úr aggódását, de azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy 1990-ben itt elindult egy társadalmi-gazdasági átalakulás, és ma már - hála istennek - egy magántulajdonon alapuló piacgazdaság működik Magyarországon. Ennek a magántulajdonú piacgazdaságnak valóban része az egykori Törökszentmiklósi Baromfifeldolgozó Részvénytársaság, amelynek most az új tulajdonosa a Hajdú-Bét Részvénytársaság cégcsoport, amely a ConAvis Rt. megvásárlásával jutott tulajdonhoz. Egyébként a ConAvis Részvénytársaságnak másik három baromfi-feldolgozója is van, Zagyvarékason, Kiskunhalason és Mezőkovácsházán.
Talán képviselő úr is tudja, hogy a nyolcvanas évek elején - akkor még trösztidőkről beszéltünk - már döntöttek a törökszentmiklósi üzem leállításáról, illetve kitelepítéséről, amely - ahogy ön is mondta - a város szívében van. A terv akkor végül is pénzhiány miatt meghiúsult. Jelenleg a Hajdú-Bét Rt. tulajdonoscsoport kezében lévő hét baromfi-feldolgozó üzemben évente 220 ezer tonna baromfit lehetne feldolgozni - lehetne! -, ezzel szemben az értékesíthető mennyiség mintegy 140 ezer tonna. A magántulajdonban lévő cég vezetése a profiltisztítás, a termelési tevékenység racionalizálása mellett döntött. Ez az ő döntési kompetenciájuk. Így a termelést átcsoportosítják a többi üzemükbe. Azonban információink szerint senkit nem kívánnak utcára tenni; a dolgozókat Zagyvarékason foglalkoztatják tovább.
Tisztelt Képviselő Úr! Tájékoztatom továbbá - bár valószínűleg ön is tudja -, hogy a Hajdú-Bét Részvénytársaság időközben a Törökszentmiklóstól mintegy harminc kilométerre lévő zagyvarékasi üzemet korszerűsíti. A fejlesztés révén a jelentős kapacitástöbblettel rendelkező, korszerű vágóüzemben történik majd a brojlercsirke mellett a liba és a kacsa vágása is. A jelenlegi árualapot a törökszentmiklósi térségből kívánják biztosítani, így erre a jövőben is szükség lesz, tehát a mezőgazdasági termelőket nem érinti kedvezőtlenül a változás. Törökszentmiklóson jelenleg csak az irodák maradnak, tervezik azonban egy töltelékárut és készételeket gyártó részleg építését, de nem a városközpontban, hanem a külterületen lévő hűtőház helyén.
Kedves Képviselő Úr! Megértem, hogy a Kisgazdapárt vagy ön tiltakozik. Piacgazdasági körülmények között egy lehetőség van: ha a Kisgazdapárt tőkeerős, akkor megpróbálja kivásárolni a részvényeket, és megpróbálja saját tőkéjéből életben tartani a Törökszentmiklósi Baromfi-feldolgozó Rt.-t.
(22.10)
Ha erre nincs lehetősége, akkor tudomásul kell vennie a magántulajdonnak az ilyen körülmények között történő működését. Köszönöm megtisztelő figyelmét képviselő úrnak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem