FÖLDESI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

FÖLDESI ZOLTÁN
FÖLDESI ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én már megnyomtam a gombot jelentkezésre, amikor Tímár úr ezt a békülékeny hangot megütötte az előbb, és tulajdonképpen egyet is értenék vele, hogy zárjuk le a vita e szakaszában a hozzászólások sorát, mert nem nagyon tudunk már újat mondani. De azért engedjék meg, mielőtt én is arra szavazok, hogy zárjuk le ezt követően a vitát, Trombitás úr felvetései kapcsán kénytelen vagyok késztetésemnek engedni, és néhány mondatot elmondani, hogy nem annyira egyszerű ez az ügy, és nem annyira békülékeny hangnem alakult ki ebben a néhány percben, amióta ez a dolog zajlik, és az abból fakadt, amit én Trombitás Zoltán szavaiból kiértettem.
Egy nagyon jól megkomponált, ügyes dologról van itt szó, kérem szépen, ami mögött nyilvánvalóan politikai szándék van. Összefüggéseit elmondta Szöllősi Istvánné több szervezet kapcsolatát illetően is, és ez a jól felfogott politikai ügyes szándék beleilleszkedik abba a sorba, amit a Fidesz-Magyar Polgári Párt az elmúlt időszakban nagyon profi módon követett. Munkájuk eredményeként az elmúlt két évben vizsgálóbizottságok sora állt föl, és mindegy, hogy miről szólt a dolog, de napról napra, hétről hétre, még a nyári szünetekben is, a parlamenti munka szüneteiben is biztosította a nyilvánosságot az ellenzék számára. Ez egyébként egy ügyes fogás, mert valóban például ezekben a szakaszokban inkább a kormánynak vannak a nyilvánosság előtt lehetőségei.
Most is egy olyan ügyről van szó - egy kabátlopási dolog, ahogy ma nekem ez a dolog tűnik -, hogy egy ellenzéki párt, ma már a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője profi módon fölvet egy dolgot, arra rácsap a teljes magyar sajtó, és ha lesz bizottság, ha nem, ha föláll, ha nem ha föláll, mondjuk, és elfogad valamit vagy nem fogad el valamit, akkor is hír, akkor is naponta ügyet lehet belőle csinálni.
(19.50)
Például ma este 19 óra 52 perckor is erről beszélünk, és ennek holnap a különböző sajtóorgánumokban majd nyilván nyoma lesz. Ez beleilleszkedik abba a sorba, amit a Fidesz az elmúlt időszakban profi módon tett. Azzal együtt is, hogy teljesen egyetértek Balsay István képviselőtársammal, - hogy valóban, ez az ellenzék legkomolyabb eszköze a parlamenti munkában, hogy különböző módon ellenőrizze a kormányt -, én azért látok ebben egy komoly tendenciát, és engedjék meg, hogy ezt magánvéleményként elmondjam.
Amit a ma estével kapcsolatosan még meg szeretnék jegyezni, és talán egy kicsit az előbb elmondott mondataim állításait alátámasztja: egy kicsit méltatlannak és komolytalannak tartom azt a dolgot, hogy az előterjesztő már másodízben nincs itt, elsőízben sem volt itt - az én információm szerint akkor levették a témát a napirendről -, végül is az előbbi felvetést fölülbírálva a Házszabály szerint most napirendre vettük, de megint nincs itt Pokorni úr. Számomra ez - ne haragudjanak, ez Földesi Zoltán képviselő magánvéleménye - azt jelenti, hogy Pokorni urat abszolút nem érdekli ez a dolog. Szegény Kovács Kálmán képviselőtársamat sajnálom, aki megkapta a leckét, föl kellett olvasnia, és csak arra volt jó a dolog, hogy egy nagy ellenzéki párt komoly vezetője, frakcióvezetője földobjon egy dolgot, és aztán eddig érdekelte a dolog, mert innentől kezdve van néhány képviselő, aki ezt a dolgot adott estben - akár egy késői órán - majd kezeli a parlamentben, és a végén még a kormányzati oldal abba a helyzetbe fog kerülni, hogy ha nem szavazza meg, akkor persze, emögött biztos van valami!
Nagyon ügyes! Csak szeretném a dátumot bemondani. Pár nap híján lesz az a bizonyos bűvös szám - 72 nap -, a választási kampány kezdete. Ez február 28-án van, ma pedig február 23-át írunk. Nem tudok mit mondani, csak azt, hogy ez egy telitalálat, ötös, majd a választók értékelik vagy nem értékelik ezt a dolgot. Ezt nem tudom megítélni, majd el fog dőlni májusban. Egy biztos: e mögött a vizsgálóbizottság mögött - csak ezt és nem többet gondolok -, azt hiszem, hogy egy jól fölfogott politikai célzat és szándék van.
Egyébként, ha nem így lett volna - és ez az utolsó mondatom -, nem lenne a sajtó kezében az a levél, amit Szájer József a családja, illetve a gyerekei nevében írt, és mélységesen sajnálta, hogy egy rendezvényre nem tudott elmenni; és ha ez korábban másképp lett volna, akkor azok a megnyilatkozások, amikről az előbb képviselőtársam, Csizmár úr, szólt, nem hangozhattak volna el. Nem, kérem, itt egy jól fölfogott politikai érdekről van szó. Szerintem is elmondtunk már róla mindent, persze lehet, hogy önök az én szavaimra még reagálni fognak, mindenestre azt gondolom, hogy az utolsó alkalom volt a három hét múlva az ülését befejező parlament előtt, hogy erről az ügyről még lehessen szólni a nyilvánosság előtt.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem