DR. TROMBITÁS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. TROMBITÁS ZOLTÁN
DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Meglepődve hallgattam előbb képviselőtársam indítványát, amely nyilván nem szolgál másra, mint hogy lehetőleg ez a javaslat tárgyalásra se kerüljön a parlamentben és próbáljuk meg félretolni. Ez egy ügyrendi indítványba bújtatott érdemi javaslat volt, hisz az oktatási bizottság elnöke - aki szocialista képviselő, ha jól tudom - kérte a bizottsági elnöki értekezleten azt, hogy a bizottság megtárgyalja ezt a javaslatot. Ennek ellenére egy hét alatt nem tudott eleget tenni annak, hogy megtárgyalja ezt a javaslatot.
Ha ők kérték, és mégsem tették meg - ami nem volt egyébként kötelezettség -, erre való hivatkozással egy vitát elnapolásra szánni, meglehetősen érdemtelen vitakészséget jelent. Kérem az elnök urat, hogy ezt a gondot azzal oldja fel, hogy ne vegye figyelembe ezt az ügyrendi indítványt, mert ez nem valós indítvány, semmi másra nem szolgál, mint a Házszabály kijátszására. Ezért kérem elnök urat, hogy a vitát nyissa meg.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem