DR. VASTAGH PÁL
DR. VASTAGH PÁL
DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Abban a szerencsében van részem, hogy 1991-ben vettem részt először az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosításáról szóló pártközi konzultáción az Alkotmánybíróság épületében, majd Kónya frakcióvezető úr szobájában. A probléma nem új keletű. Hogy hova jutottunk el 1991-től napjainkig, nyilván könnyen áttekinthető, belátható, nem sikerült megoldani azokat a problémákat, amelyek már 1991-ben foglalkoztatták az Alkotmánybíróságot, a szakmát és a törvényhozást is.
Azt hiszem, nem sok értelme van ennek a visszatekintésnek, hiszen előttünk áll egy probléma, amelyet jól-rosszul meg kell próbálni megoldani. A kormányt elsősorban ez a felismerés és ez a tény ösztönözte arra, hogy a javaslatot beterjessze az Országgyűlésnek. Természetesen nagyon jó volna, és magam is nagyon melegen üdvözölném azt a helyzetet, ha az alkotmányban rögzített jelölési metódus - vagy ez alapján működő jelölőbizottság - olyan javaslatokat tudna a Ház elé tenni, amely javaslatokban tükröződik a kölcsönös kompromisszum, amelyekben tükröződik a konszenzusnak az a minimuma, amely a jelöltállítás elengedhetetlen feltétele.
(18.40)
Ez a gyakorlat azonban meglehetősen nehezen formálódik. Most sem tudom, vajon milyen irányba mutatnak a dolgok, és nagyon szívesen bíznék abban, hogy ez az Országgyűlés nem fejezi be anélkül a munkáját, hogy két új alkotmánybíró személyét ne válassza meg. Egyelőre azonban nem sok biztatót lehet látni. S ebben nyilvánvalóan nem segítenek - ezt az expozé alkalmával is kiemeltem - azok a személyi javaslatok, amelyek úgy hangoznak el, hogy a javaslattevő tudva tudja: a másik oldalon semmiféle pozitív támogatásra nem talál.
Ezzel kapcsolatban képviselő úr hozzászólásában nagyon szép gondolatokat hallhattunk, csak abban nem bízhatunk reálisan, hogy ezek most, a választások előtt gyakorlattá is válnak, és segítenek a probléma megoldásában.
A törvényjavaslatban szereplő sürgősségi indítvány kissé pontatlanul került megvilágításra. Itt ugyanis nem a kormány vagy az Országgyűlés számára nyújtott privilégiumról van szó - szemben az állampolgári kezdeményezésekkel -, hanem az az összefüggés, hogy az ügyek között lehet olyan különbözőség, ami indokolttá teheti az indítványozásnak a megteremtését és a sürgősségi eljárás kezdeményezését, amely elsősorban - és ez szó szerint szerepel a törvény szövegében is - az ország nemzetközi kapcsolataival van elsődlegesen is összefüggésben, és ez alapozhatja meg azt, hogy a kormány vagy az Országgyűlés, vagy az Országgyűlés állandó bizottsága az integráció kiszélesedő folyamatában találkozhat olyan helyzetekkel, amikor meghatározó jelentősége van annak, hogy gyorsan szülessen döntés, és ez egyben - minden valószínűség szerint - szélesebb össznemzeti érdekeket is tükröz és kifejez.
Amit pedig képviselő asszony azzal kapcsolatban említett, hogy ezt le akarja erőltetni a kormány a törvényhozás torkán, ez nem állja meg a helyét. Mert a kormány és a kormányzó pártok álláspontja az Alkotmánybíróságra vonatkozó szabályozást illetően más volt korábban, és nyilvánvalóan ez a pozíció és az álláspont azért változott meg, mert a helyzet értékelésében a kormányt olyan impulzusok érték, amelyek ezekben az ügyekben olyan próbálkozást váltottak ki, amelyet a törvényjavaslat léte indokol.
Természetesen ezt le lehetett volna szűkíteni pusztán a mandátummeghosszabbításra, ha nem lennének a dolgok egymással szoros összefüggésben. Nekem személyes meggyőződésem is - és ezt a kormány is osztotta -, hogy meglehetősen értelmetlen dolog elválasztani a jelölési mechanizmus átalakítását pusztán a mandátumok meghosszabbításától. Ezzel a probléma a következő időszakra nem oldódik meg, és így függ össze a kettő, ezért is része mindkettő a törvényjavaslatnak.
Hogy ez a törvényhozási ciklus végén van, ez nyilvánvalóan vitathatatlan. Abban én nem látok tendenciát, amit ön említett, hogy a kormány szándékosan a törvényhozási ciklus őszi vagy tavaszi ülésszaka végére hagyja. Ennek nyilván vannak olyan technikai okai is - még ha ebből tendenciát kíván formálni -, amelyek egyszerűen abban fejeződnek ki, hogy az ülésszak elején kerülnek be nagy törvények, amelyeknek a vitája akár több hónapon keresztül is zajlik, s ebből adódóan a ciklus végén történik az elfogadás. De ez semmiképpen nem olyan tudatos kormányzati politika, amit adott esetben pejoratívan lehetne értékelni. (Taps az MSZP padsoraiban.)
