DONÁTH LÁSZLÓ
DONÁTH LÁSZLÓ
DONÁTH LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Az előterjesztő miniszter úr mindent elmondott, ami ezen törvényjavaslat indoklásához fontos, illetve ami az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság szintén egyhangú támogatását lehetővé tette különféle meggyőződések vagy vélemények ellenére is. Tehát a múlt heti ülésünkön egyhangú módon támogattuk ezen általános vitára való alkalmasságot.
Azonban két gondolatot mégis hadd fűzzek hozzá ennek a törvényjavaslatnak a 2. szakaszához, amely kimondottan az orvosi, genetikai kutatás határait szabja meg. Nagy kétségeim vannak a tekintetben, hogy a kultúrtörténetből jól ismert homonculus- vagy gólem-kísérletek óta az embert büntetőjogi módon korlátozni lehet abban az eredendő vágyában, hogy embert hozzon létre.
Úgy gondolom, hogy az egyetemes, tehát az egész világra kiterjedő tiltakozás mindenfajta emberi klónozással szemben az a végső rémület, hogy mégiscsak lehetősége nyílik rá.
Innentől fogva az egész probléma számomra nem büntetőjogi, pontosabban a büntetőjog nehézkesen megy utána valaminek, ami sokkal inkább ismeretelméleti és morális jellegű probléma. Erre ugyan én a saját alapfoglalkozásom miatt azt mondom, hogy nem kell kétségbe esni, hiszen az Örökkévalón kívül senki sem tud semmiből teremteni, a valamiből való teremtés pedig csak hitvány reprodukció mégis mivel a határán mozog az emberi méltóságnak ez az egész kísérlet, embert emberből megismételve létrehozni, fontosnak tartom én is ezt a fajta rendet, kicsit keményebben, mint miniszter úr fogalmazott, állandóan érzékeltetve vagy érzékeltetni próbálva azt, hogy a kutató, legyen az genetikus vagy orvos, a maga hivatása szerint hitelesen cselekszik, ha átlépi a számunkra, polgárok számára nélkülözhetetlen méltóság határát. Valami más módon kell tehát ezt számára lehetővé tenni. Ha sóhaj vagy óhaj szintjén fogalmazom, a társadalomnak kell olyan éretté lennie, hogy bármit is találjon ki a tudós, ne hozzon gyalázatot ama társadalom számára.
Ide kapcsolódik Dürrenmatt miniszter úr számára is jól ismert műve. A fizikusokra gondolok, ahol az egyik szereplő, Möbius kimondja, hogy amit az ember egyszer elgondolt, azt soha többé vissza nem lehet vonni ami az ember szívében, lényében megfogalmazódik, azt egyszer valamikor véghez viszi. Így tehát ennek az egész törvényjavaslatnak a valóságos értelme túlmegy azon, hogy büntessen vagy büntetéssel fenyegessen, amennyiben a figyelmét az embereknek fölhívja arra, hogy nem kisebb súlyú, veszélyű kérdéssel foglalatoskodnak egy nyomorult bárány sorsa kapcsán, mint amilyen annak idején lehetett az atombomba.
Ezzel a gondolattal megismételve bizottságunk részéről az általános vitára való alkalmasságot, köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a bal oldalon.)
