PALLAG LÁSZLÓ
PALLAG LÁSZLÓ
PALLAG LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Államtitkár Urak! Az alkotmány 70/D. § (2) bekezdése az alapvető jogok között szabályozza a rendszeres testedzéshez való jogot. Ebből szükségszerűen következik az államnak az a kötelezettsége, hogy biztosítsa e törvény gyakorlásának minimális feltételeit. Helyeselhető ezért a javaslat általános indoklásának az a megállapítása, miszerint az állam olyan szerepet vállal a sport területén, amely elősegíti az eredményes működést, ugyanakkor biztosítja a sportszervezetek autonómiáját, önszabályozó képességük erősödését.
Nemzetközi összehasonlításban azonban az állami támogatás rendkívül szerény. Nyugat-Európában a bruttó nemzeti termék 1,3 százalékát fordítják a sport finanszírozására, míg nálunk - a kiemelt olimpiai támogatást is figyelembe véve - csak 517 (Sic!) ezrelékét. A sport állami finanszírozása tehát nem megnyugtató, ennél jóval jelentősebb szerepvállalásra lenne szükség ahhoz, hogy fellendülésben reménykedhessünk. Az előttünk fekvő javaslat is tartalmaz idevonatkozó rendelkezéseket, amelyekről azonban megállapítható, hogy a pénzügyi források bizonytalanok, és különösen a diák- és a szabadidősport van kiszolgáltatott helyzetben. Az iskolákban elavult, korszerűtlen, gyakran már használhatatlan tornatermek, felszerelések, segédeszközök nem fejtenek ki vonzó hatást a diákok körében. Sok helyen elsősorban a testnevelési órák számarányának csökkenésével enyhítettek a létszámgondokon. Egyetemeken, főiskolákon már az is tapasztalható, hogy a testnevelés még a fakultatív tárgyak között sem szerepel.
A 24/93. országgyűlési határozat tartalmazza a testnevelés és a sport megújításának koncepcióját. Ez a határozat többek között célul tűzte ki - az iskolai testnevelés és a sport fejlesztése érdekében - a testnevelési órák számának és tartalmi színvonalának emelését, az általános iskola első négy osztályában heti 5, a felsőbb osztályokban pedig 3-4 testnevelési óra tanrendbe való felvételét. Ez a határozat kimondta továbbá azt, hogy iskolarendszerű oktatás keretében kell gondoskodni a felsőfokú sportszakemberek képzéséről és továbbképzéséről. Mindkét célkitűzéssel egyetértünk, sajnáljuk azonban, hogy azok megvalósítására nem került sor. Az általános iskolában nem került sor a mennyiségi és a minőségi változásokra, sportszakemberek, sportvezetők felsőfokú képzésének ez ideig pedig kísérletéről sem tudunk.
A feladatok ebből a helyzetből adódnak. Az alapképzésben megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a testnevelésre, és gondoskodni kell olyan magas szintű sportvezetők képzéséről, akik a sport egészségügyi, gazdasági, jogi kérdéseiben egyaránt járatosak. Külön is kiemelendő, hogy hazánkban hiányzik a sport komplex jogi szabályozása. A jogtudomány csak érintőlegesen foglalkozik a sport kérdéseivel, s nem hasznosította kellően az e vonatkozású nyugati tapasztalatokat, nem kísérte figyelemmel az európai országok - például Németország, Olaszország - sportjogi konferenciáit.
Mindezeket a sporttörvényről szóló T/2421. számú javaslattal összefüggésben mondtam el vezérszónoklatomban a törvény országgyűlési vitája során. Hangsúlyoztam továbbá, hogy a magyar élsport az utóbbi időben látványosan hanyatlott. Különösen vonatkozik ez az egyik legnépszerűbb sportágra, a labdarúgásra. Eredményeink feltűnően gyengék, szerény hagyományokkal rendelkező országok fényévekkel előztek meg minket. Meggyőződésünk, hogy ennek nem csupán financiális, hanem erkölcsi és etikai okai is vannak. Kitértem arra is, hogy a tömegsport, a diáksport állapota katasztrofális. A sportnak az ember testi és lelki fejlődésében betöltött rendkívül fontos szerepe arra kötelezi az Országgyűlést, hogy mindenekelőtt ebben a vonatkozásban hozzon intézkedéseket, vagyis a testnevelésnek ismét a nevelés szerves részévé kell válnia. Utaltam arra, hogy a törvényjavaslat nem rendezi a sportolók jogi helyzetét. A sportolók és az egyesületek közötti viszony - amely részben munkajogi, részben pedig polgári jogi jellegű - szabályozást igényelne.
Végezetül vezérszónoklatomban foglalkoztam az Európai Sport Chartával, és kiemeltem abból azokat a rendelkezéseket, amelyek hazánkat a nemzetközi egyezmény alapján kötelezik, de a törvényjavaslat annak nem felel meg.
Tisztelt Országgyűlés! A fenti kifogások alapján azt javasoltam, hogy az Országgyűlés ne fogadja el az előterjesztést, és kötelezze az előterjesztőt arra, hogy a vita alapján dolgozza át és ismételten terjessze az Országgyűlés elé. Sajnos, a koalíció - mint sok egyéb törvényjavaslat tekintetében is - figyelmen kívül hagyta a kritikai megjegyzéseket, és parlamenti többségével visszaélve elfogadta a javaslatot.
(22.20)
A '96. évi LIV. törvény a sportról nem váltotta be azokat az elképzeléseket, amelyeket a koalíció ahhoz fűzött, mert rendelkezése alapján nem volt megoldható sem a sportfinanszírozás, sem a sportolók, az egyesületek jogállásának problémája. Mindezek következményeként elfogadhatatlan a T/5387. számú törvényjavaslat is, amely a fenti törvény módosítására vonatkozik. Elfogadhatatlan azért, mert a fenti kritikai megjegyzések ma is érvényesek a sporttörvény egészének felülvizsgálatára és nem csupán annak néhány rendelkezésére.
Tisztelt Országgyűlés! A továbbiakban néhány konkrét megjegyzést kívánok fűzni a javaslat egyes rendelkezéseihez.
A javaslat pontosan kívánja megadni a hivatásos profi sportoló meghatározását. A fogalom szerint a hivatásos sportolói minőség csak a csapatsportágakra vonatkozik. Ez nyilvánvalóan diszkriminatív az egyéni sportágakkal szemben.
A javaslat nem oldja meg a sportesemények közvetítésével kapcsolatos jogi problémákat sem. Igaz ugyan, hogy ez nemcsak ennek a törvénynek lenne feladata, azonban figyelemmel az ilyen közvetítések társadalmi jelentőségére, néhány elvi szabályozás rögzítése feltétlenül indokolt lenne.
A javaslat a 3. §-ban utal az úgynevezett játékjogra. Eszerint a hivatásos sportoló szerződésében ki kell zárni azt, hogy a szerződéses viszony fennállása alatt a sportszervezet, a szakszövetség és a sportszövetség kivételével játékjog gyakorlásáról más rendelkezhessen. Ezzel összefüggésben az az elvi kérdés merül fel, hogy mi értendő úgynevezett játékjogon. A sportoló alanyi jogának tekinthető-e a játékjog, személyhez kötődik-e ez a jog, vagy gyakorlása másra is átruházható? Több esetben előfordult ugyanis a gyakorlatban, hogy nem a sportoló rendelkezett a játékjogával, mert az valamilyen jogi formába bújtatott megállapodás alapján más személy vagy szervezet hatáskörébe került. Gyakori az az eset is, amikor a szülő veszi meg a gyerek játékjogát. Mindezek a kérdések teszik indokolttá a játékjog fogalmának, pontos definíciójának meghatározását, megalkotását.
Hasonló értelmezési problémát vet fel a sportösztöndíj is. A javaslat szerint a sportszervezet hivatásos sportolói szerződéses viszonyt nem létesíthet azzal a sportolójával, aki e törvény alapján sportösztöndíjat létesített. A sportösztöndíjról a jelenleg hatályos sporttörvény nem tartalmaz rendelkezéseket. A javaslat szövegezéséből arra lehet következtetni, hogy a sportösztöndíjra vonatkozó szerződés létrejöhet sportszervezet és sportolója között is. Ez az értelmezés azonban természetesen önkényes, mindenképpen indokolt lenne a sportösztöndíj törvényi szintű értelmezése is.
A javaslat foglalkozik a köztartozások rendezésével is, azzal a céllal, hogy mentesítse a sportszervezeteket a személyi jövedelemadó és a járulék fizetésének kötelezettsége alól. Az ehhez kapcsolódó indokolás szerint erre azért van szükség, mert a sportszervezetek önerőből nem képesek köztartozásaik megfizetésére. Amennyiben ezt az indokolást elfogadjuk, úgy sok állampolgárt is mentesíteni kellene a köztartozás megfizetésének kötelezettsége alól, mert anyagi viszonyaik nem teszik lehetővé a köztartozás önerőből való kifizetését. A javaslat célkitűzése alapvetően helyes, de ez az indokolás elfogadhatatlan.
Különbséget kell tenni a sportszervezetek között abban a tekintetben, hogy miként halmozódtak fel köztartozásaik. Azoknak a főként kisebb sportszervezeteknek a köztartozásait, amelyek önhibájukon kívül kerültek ilyen helyzetbe, valóban el lehetne engedni. Azoknak azonban, amelyek tudatosan, helytelen gazdálkodás következményeként kerültek az adós pozíciójába, nem célszerű elengedni a köztartozását, esetleg mérsékelni lehetne azt vagy hosszabb határidőt biztosítani a tartozás kiegyenlítésére.
A sporttörvény 42. §-ának (2) bekezdése felhatalmazást adott a kormánynak, hogy a törvénnyel összefüggésben négy rendeletet adjon ki. Az azóta eltelt időben azonban a kormány e kötelezettségét nem teljesítette, amit bizonyít az is, hogy ez a javaslat ismételten felhatalmazást ad például a meg nem engedett teljesítményfokozó szerek, készítmények és módszerek tilalmának kormányrendeletben történő szabályozására.
Jogalkotási szempontból kifogásoljuk azt, hogy a javaslat olyan felhatalmazást ad a kormány számára, hogy rendeletben állapítsa meg a sportolók igazolási és átigazolási, nyilvántartási rendjének szabályait. Ezt ugyanis véleményünk szerint elegendő lenne miniszteri szintű szabályozással közreadni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztés javasolja a sporttörvény módosítását, az Országgyűlés tehát ismét törvényt alkot a sportról. Tekintettel azonban arra, hogy nemcsak az Országgyűlésnek van alkotmányból adódó törvényalkotási kötelezettsége, ezért áttekintettem a sporttal kapcsolatos kormányszintű jogalkotást is. Sajnálatos tény azonban, hogy a sporttörvény 42. §-ának (2) bekezdésében foglalt jogalkotási kötelezettségnek a kormányzat ez idáig sem tett eleget. Mert ez a törvényhely négy kormányrendelet megalkotására kötelezte a kormányzatot, és ebből ez idáig egy sem jelent meg. Többek között elmulasztotta a kormány szabályozni a doppingszerek használatának kérdését is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Fentiek alapján ismételten javasolom, hogy az Országgyűlés átdolgozás céljából adja vissza a javaslatot az előterjesztőnek azért, hogy a közeljövőben a sporttörvény egészét érintő javaslat benyújtására kerülhessen sor.
Köszönöm szépen figyelmüket. (Dr. Tímár György tapsol.)
