DR. GÁSPÁR MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. GÁSPÁR MIKLÓS
DR. GÁSPÁR MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! 1990-ben létrejött a budapesti ferihegyi nemzetközi repülőtéren a Repülőtéri Biztonsági Főigazgatóság. A Repülőtéri Biztonsági Főigazgatóság feladata az 1989-es chicagói egyezményben előírt biztonsági követelmények maradéktalan teljesítménye, illetőleg a nemzetközi és belföldi polgári repülés ellen elkövetett jogellenes cselekmények elleni védelem.
A Rendőrségi Magazin idei február 18-i számában az újonnan kinevezett Forgács László országos rendőrfőkapitány úgy nyilatkozott, miszerint egy racionálisabb, olcsóbb és hatékonyabb rendőrségi szervezet kialakítása a cél, s ennek keretében sikerült az Országos Rendőr-főkapitányság létszámát mintegy 200 fővel csökkenteni.
Az interjú egy másik részéből azonban kiderül, hogy a létszámcsökkentés úgy valósulna meg, hogy az említett Repülőtéri Biztonsági Szolgálat mintegy 200 fős állományát az Országos Rendőr-főkapitányság szervezetéből a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezetébe helyeznék át.
Mindezekből két fontos kérdés következik: Nyilvánvaló, hogy a repülőtér biztonságát továbbra is csak a helyszínen lehet ellátni, tehát az ORFK sikerként elkönyvelt létszámcsökkentése nem felel a valóságnak, hiszen a biztonsági szolgálatot ellátók az ORFK állományából történő kikerülésük ellenére a valóságban továbbra is az eddigi helyszínen maradnak. Ugyanakkor a biztonsági személyzetnek a BRFK állományába helyezése mégis azt a veszélyt rejtheti magában, hogy adott esetben elvezényelhetik őket más budapesti feladat végrehajtására is, veszélyeztetve ezzel a repülőtér biztonságát, amely ráadásul fejlesztés előtt áll, új terminál épül, nő a teher- és utasforgalom, s nőhet a bűncselekmények száma is.
A kérdésem tehát az, hogy egyrészt puszta propagandaszólamnak látszik az a kijelentés, miszerint végrehajtották az ORFK létszámcsökkentését 200 fővel, s növelték a főváros közbiztonságát, másrészt előfordulhat, hogy a főváros biztonsága az áthelyezéssel nő, a repülőtér biztonsága viszont súlyos sérelmet szenved. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem