DR. FARKAS GABRIELLA

Teljes szövegű keresés

DR. FARKAS GABRIELLA
DR. FARKAS GABRIELLA (MDNP): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Lehet, hogy a plenáris üléseken e törvényjavaslatok vitájakor nem hangzott el annyi ellenzéki felszólalás, azt viszont tudom, hogy módosító indítványaikban az ellenzéki képviselők jelezték ennek a törvénynek, ezeknek a törvényeknek a hibáit. Ugyancsak jeleztük azt is többen, bizottságban is, plenáris ülésen is, hogy hosszabb átmeneti idő szükséges. Itt az a baj, miniszterelnök úr, hogy most ezzel a korrekcióval - amit nem a viták során hajtott végre az előterjesztő - az a látszat keltődik, mintha a kormányfő jó atyaként gyermekei hibáit korrigálná. És ez az, ami nem tesz jót a kormány munkájának. Köszönöm. (Szórványos taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem