DR. KÁVÁSSY SÁNDOR
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A most tárgyalt törvényjavaslat indoklásában olvassuk: "A jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló törvényjavaslat a magyar tőkepiac további fejlődésének lehetőségét kívánja megteremteni a hosszú lejáratú hitelek, illetve a hosszú lejáratú értékpapír, a jelzáloglevél jogi kereteinek megalkotásával." Mindezzel csak egyetérteni, az így fogalmazott célt csak helyeselni lehet. De hogyan, milyen kivitelezésben? Mert a magam részéről kétlem, sőt habozás nélkül vitatnám, hogy az ötéves időtartamú hiteleket már hosszú lejáratú hitelnek lehetne tekinteni, mint ahogy azt a 4. § (1) bekezdése sejtetni engedi. Csak zárójelben jegyezném meg, hogy az "ötéves" ebben az értelemben egybeírandó, mert az "öt éves" külön írva egészen mást jelent. Azt pedig teljességgel hihetetlennek tartom, hogy ötéves és e körüli hitelek segítségével kihúzható volna a magyar mezőgazdaság szekere abból a feneketlen kátyúból, ahová a nyolcvanas évek elejétől, tehát a Kádár-éra alkonyától jutott.
És ha 101-szer is ismert, ezúttal sem mulaszthatjuk el hangsúlyozni, hogy a mezőgazdasági termelés fejlesztése fölöttébb tőkeigényes, és hogy a tőkemegtérülés, azaz a beruházás, a haszon és a kamatok kitermelése csak hosszú idő után érhető el. A talajjavítás esetén 5-10 év, a gépeknél 10 év, lónál és szarvasmarhánál 6-8 év, juh és disznó esetén 3-4 év, épületeknél pedig csak évtizedekben mérhetjük a megtérülés idejét. Nem szólva róla, hogy a mezőgazdaságban előre nem, vagy csak igen nehezen kiszámítható tényezők is befolyásolják, illetve befolyásolhatják a jövedelmezőséget: így például az időjárási ciklusok változása, a növény- és állategészségügy alakulása és más, most nem említett körülmények is. A bibliai hét kövér és hét sovány tehén ugyanis ma is hozzátartozik életünkhöz, realitásként határozza meg a mezőgazdasággal foglalkozók életét, dolgainak alakulását.
És arról sem feledkezhetünk meg, hogy a most folyó gazdademonstrációk egyik fő követelése a földhitelintézet újjászervezése. Ha ismerjük a tényeket, nem csodálkozunk rajta, megértjük a nosztalgiát, ami, ha jól meggondoljuk, a szó igazi értelmében nem is nosztalgia, mert a legkevésbé sem véletlen, hogy a földhitelintézetnek máig ható, jó emléke maradt a gazdatársadalomban.
A földhitelintézet eszméje az 1860-as évekre, ha jól emlékszem, 1862-re megy vissza, maga az intézet az 1880-as években állt fel. Az alaptőkét a Nemzeti Bank biztosította, és a kamatokat is ott határozták meg. Átmeneti nehézségek után rendkívül hasznos és áldásos tevékenységgel írta be nevét a gazdák tudatába, és a második világháború végéig működött. 1946-ban, a magyar valuta stabilizációjának évében, az akkor már szerveződő kommunista hatalom azonban nem tartotta érdemesnek, hogy felújítsa. Hiánya azonban máig hat kedvezőtlenül a magyar mezőgazdaság helyzetére és fejlődésére.
A földműves nép tehát nem jelzálog-hitelintézetet, hanem földhitelintézetet akar, éspedig úgy, ahogy azt az elődök, illetve a ma még élő öregek ismerték. Azt hiszem, hogy ebben igazuk is van, mert a kettő - tudniillik a jelzálog-hitelintézet és a földhitelintézet - nem egy.
És ezzel összefüggésben - mint a gazdatársadalom általános kívánságát - félreérthetetlenül és egyértelműen kell leszögeznünk, hogy a földhitelintézetnek olyan pénzintézetnek kell lennie, amely hosszú lejáratú - a nép nyelvén: olcsó - hitelek nyújtására rendezkedik be. És miután a fentiek szerint a mezőgazdaságban hosszú a megtérülés ideje, a kamatok nagyságát is ehhez kell igazítani, tehát a lehető legalacsonyabbaknak kell lenniük a magyar pénzpiacon. Mert míg a kereskedelmi és más hitelügyek kamatai meghaladhatják az átlagos kamatlábat, mert még így sincs veszélyben a jövedelmezőség, a mezőgazdaságban távolról sem ez a helyzet. Óriási hibája ezért a törvénytervezetnek, hogy kísérletet sem tesz rá, hogy limitálja a kamatok nagyságát. Jól tudom, bizonytalan időkben, infláció esetén nem könnyű minderről beszélni, intervallumokat, elvi határokat mégis indokolt kijelölni, meghatározni. Mindezen túl szerintem annak is nyilvánvalónak kell lennie, hogy a földhitelintézet nem hozható létre magánérdekeltségi alapon, de szövetkezeti alapon sem. A tőkét, mint az ilyen típusú intézeteknél általában, a nemzeti jegybanknak kell biztosítania. Leghelyesebbnek találnám, ha a közel százmilliárdos, költségvetésben biztosított támogatást, amiből ma csak morzsák jutnak el a mezőgazdaságba, főleg pedig a parasztsághoz, a szóban lévő intézet megalapítására fordíthatnánk, és a jelzett összeget a következő években is oda lehetne fordítani. Így szilárd alapokra építve jöhetne létre olyan intézet, amely a maga forrásaiból is képes volna finanszírozni a magyar mezőgazdaság beruházásait. Feltétlenül megjegyzendőnek tartom még, hogy mindezt persze a legszigorúbb ellenőrzés mellett: 1. a parlament és 2. a gazdasági szervezetek és érdekképviseletek szigorú és folyamatos ellenőrzésével.
Szeretném még felhívni a figyelmet, hogy földhitelintézet sem alapítható bármilyen körülmények között. Előfeltétele, hogy rend legyen a földpiacon, továbbá, hogy a termőföldárak tekintetében reális viszonyok uralkodjanak.
(20.10)
A föld ára - valamennyien fújjuk - a tőkésített járadék. Az is elfogadott, hogy a földár az éves bérleti díj és a szokásos legmagasabb bérletév szorzatával azonos. A hosszú lejáratú bérletek időtartama pedig - mint általánosan ismert - az elbirtoklás törvényesen meghatározott idejéhez igazodik. Jelenleg ez tíz év. A régi magyar jogban, ha pontosan emlékszem, 33 év volt, ezért kötötték a hosszú lejáratú szerződéseket 32 évre.
Mindenesetre tényként szögezhetjük le, hogy a jelenlegi 9-10 éves bérleti gyakorlat nem maradhat, mert a legkedvezőtlenebbül befolyásolja a földárak alakulását, illetve alkalmas eszköz rá, hogy a földárakat a fent jelzett meggondolásból alacsonyan tartsák. Feltétlenül megfontolandó ezért, hogy a régi 33 évhez térjünk vissza, esetleg hosszabb intervallumot határozzunk meg, és ehhez igazítsuk az elbirtoklás és a hosszú lejáratú bérletek időtartamát is. Az alacsony földárak mindenesetre hathatósan játszhatnak közre abban, hogy a gazdák lába alól minél gyorsabban és egyszerűbben húzzák ki a talajt. Ez pedig a legkevésbé sem kívánatos, mert adott esetben nem kívánt jelenségeket, földindulást idézhet elő.
Legyen szabad továbbá még egy egészen rövid megjegyzést tennem a törvénytervezet 3. § (3) bekezdése kapcsán. Semmiképpen sem érthettünk egyet azzal, hogy a jelzálog-hitelintézet - idézem -: "a megszerzett ingatlanokat értékesítheti, kezelheti, bérbe, haszonbérbe adhatja", illetve azt minden megkötés nélkül teheti. A mi meggyőződésünk szerint nem cápákra, félelmetes ragadozókra van szükség, amelyek felfalják és kiirtják a kis halakat, hanem olyan intézményre, amely segíti, táplálja őket, és egyengeti boldogulásuk útját. Így hát elfogadhatatlan, hogy a jelzálog-hitelintézet egy év után elárvereztetheti a rendelkezése alá került földet, azaz a csőbe jutott földingatlant, míg ugyanezt más ilyen sorsra jutott ingatlanokkal három éven belül teheti. Számunkra megmagyarázhatatlan, mi indokolja ezt a diszkriminációt. Mi ezt a magunk részéről a leghatározottabban parasztellenesnek ítéljük.
Paraszti szemszögből szintén elfogadhatatlan, hogy ha a kölcsönvevő előbb fizeti vissza a hitelt, mint ahogy az lejárna, akkor is a teljes időtartamra szóló kamatot kell kifizetnie. Ez alkotmányosan sem fogadható el, de közgazdaságilag sem. Nem szükséges hangsúlyozni, hogy itt a kapzsi, profitéhes banki szemlélet kerül előtérbe, és ez - azon túl, hogy népellenes - a gazdaságra is kedvezőtlenül hat, mert visszafogja, lefékezi a gazdasági folyamatokat.
Szomorú, de igaz: az agrártámogatások túlnyomó része ma az élelmiszeriparban és az energetikában folyik szét, holott a mezőgazdaságnak szánt támogatásokat a parasztságnak kellene adni, mégpedig - mint fentebb már utaltam rá - hosszú lejáratú kölcsönök formájában. Nem benzinkutakra, szupermarketre, kihasználatlanul heverő infrastruktúrára kellene költeni a pénzt, hanem a mezőgazdaságra, már csak azért is, hogy az EU-csatlakozás nemzeti érdekeinknek megfelelően mehessen végbe.
Eléggé nem hangsúlyozható hibája az egész tervezetnek, hogy egy kalap alá veszi a földre felvezethető jelzálogot az egyéb ingatlanra vezethetőkkel. Lehet, hogy kozmopolita műmagyaroknak, pénzügyi bácsiknak és néniknek a szemében ez teljesen mindegy. De nekünk, akik azért jöttünk ide, hogy a magyar nemzeti érdekeknek legyünk szószólói, ezek védelmét tartsuk első számú feladatunknak, távolról sem.
Hiába szögezi le a törvényjavaslat indokolása - ismét idézem -: "jelzálog-hitelintézet szakosított hitelintézetként alapítható" - eddig az idézet -, szó sem esik róla, mit kell tennünk annak érdekében, hogy a mezőgazdaság és a parasztság igényeit az ágazat nemzeti és gazdasági jelentőségének megfelelően kezeljük.
Mindezekért azt javasolom, hogy mint kellően elő nem készített és eléggé át nem gondolt javaslatot vegyük le a napirendről ezt a törvényjavaslatot, és újragondolás céljából adjuk vissza a Pénzügyminisztériumnak, hogy konzultáljon az agrárérdekek képviselőivel, az érintett pártokkal és egyéb szervezetekkel. Ezúttal is nyilvánvaló és mindenki számára levonható a tanulság, hogy nemzeti érdekeket erősen és közelről érintő törvényjavaslatot nem lehet kozmopolita, internacionalista szempontok alapján kidolgozni és megfelelő mérlegelés nélkül benyújtani. Köszönöm. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiban.)
