KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET
KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy módosító indítványommal kapcsolatban, illetve két módosító indítványommal kapcsolatban szeretnék szólni, és felhívni az illetékesek és a kormány figyelmét arra, hogy az ajánlás 1. kötetének 117. számú pontjában egy kiegészítő mondatot kívántam betenni, ami tulajdonképpen a 125. pont alatt a 19. § (6) bekezdésének elhagyását javasolja. Ez a mondat került volna át, az én logikám szerint a 18. § (4) bekezdését egészítettem volna ki.
(19.30)
Mivel az ajánlás 125. pontja szerint az elhagyó mondathoz hozzájárult az előterjesztő is, így ez a mondat tulajdonképpen kiesik, ha a 117. pontot nem támogatja az előterjesztő. Ezért kérem, hogy erre figyelemmel legyenek majd képviselőtársaim, hiszen az a mondat, hogy "a rendszeres támogatás megállapítását nevelési, oktatási intézmény, továbbá önkormányzat és gyámhatóság, családvédelemmel foglalkozó intézmény, illetve természetes személy vagy a gyermek érdekeit, védelmét ellátó társadalmi szervezet is kezdeményezheti", számomra is fontos.
Hasonló módon szeretnék még ugyanebben a szakaszban a 192. és 200. ponthoz hozzászólni, ahol a gyermekönkormányzat választott képviselőire vonatkozó tanácskozási jogot szerettem volna szavazati joggá átalakítani. A tanácskozási jogot a 200. pontban elfogadta az előterjesztő, hogy az a rész maradjon el, viszont a választott tisztségviselők közé a 192. pontban nem fogadta el a benyújtott módosítást. Ezért tulajdonképpen a gyermekönkormányzat választott képviselőjének tanácskozási joga és a szavazati joga is így kiesik.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem