DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Néppárt hézagpótlónak és fontosnak tartja a gazdasági reklámtevékenység szabályozását. Külön is elismerését fejezi ki mindazoknak a reklámmal foglalkozó szerveknek és testületeknek, amelyek készségüket mutatják a reklám terén az önkorlátozásnak. Úgy gondolom, ezzel az elismeréssel jeleztem, hogy a törvényjavaslat számos fontos pontját támogatni tudjuk, és a törvényjavaslat egészét - nagyon szükséges módosításokkal - szívesen elfogadjuk.
Nagyon sokat lehetne a kérdéskörről beszélni, engedjék meg, hogy csak a legfontosabbakat emeljem ki!
Úgy gondolom, a legkritikusabb pontokon erős szerkezeti problémák mutatkoznak. A 11. §-ra szeretnék mindjárt utalni, amelynek (1) bekezdése kimondja, s azután felbontja: tilos dohányárut vagy alkoholtartalmú italt reklámozni ilyen és ilyen feltételek, körülmények között. Az alapproblémát abban látom - s mindjárt jelezni szeretném, hogy módosításokkal szeretnék hozzájárulni egy egyértelműbb, tisztább kép kialakításához -, hogy a dohányárut és az alkoholtartalmú italokat egybevontan minősíti, jelzi korlátozási szükségességét mindegyiknek, és azután rendelkezik ezekről, még mindig azonos paragrafuson belül, igaz, részletekben egy-egy kisebb eltéréssel, majd a 12.-13. §-ban külön a dohányárukkal. Úgy gondolom azonban, hogy ez az egybevont tárgyalásmód, ami a fő kérdésekben jelentkezik, lehetetlenné teszi, hogy eléggé konkrét, eléggé egyértelmű legyen. Megítélésem szerint félremagyarázásokra ad alkalmat, némiképpen homályban hagy egyes részleteket, s lehet, hogy bizonyos pontokon túlszabályoz. Mindjárt konkrét leszek.
A módosításokban is megfogalmazott, megfogalmazandó javaslataim arra irányulnak, hogy külön essék szó a dohányáruról, külön essék szó a tömény italokról, és külön essék szó a könnyű italokról - mindjárt zárójelben jelzem, hogy további megfontolást érdemel, vajon egy bizonyos alkoholtartalomig az italokat egyáltalán szükséges-e tilalmazni. Itt a könnyű borokra, a sörre, netalán könnyű pezsgőre gondolok. Meggondolandónak tartom, hogy vajon ezeknek a szabályozása szükséges-e.
Amikor így, ilyen megengedő hangsúllyal közelítek ehhez a problémacsoporthoz, teszem ezt nemcsak módosításaimmal kapcsolatban a jóindulat megnyerésére, hanem amiatt, mert a jelenlegi, nagyjából egységes szabályozás elfedi, hogy itt a kialakult életformához egészséget nem veszélyeztető módon hozzátartozik bizonyos könnyű italok fogyasztása. Aligha lehet komolyan feltételezni, hogy ezekkel kapcsolatban a reklámtilalom indokolt és célszerű lehet-e olyan súllyal, mint a sokkal több problémát okozó dohányfélékkel és a tömény italokkal kapcsolatban. Az összemosás megítélésem szerint egyértelműen abba az irányba visz, hogy mivel mindent nem lehet nagyon szigorúan szabályozni, ne szabályozzuk szigorúan - sehol ezt ki nem mondják, de az értelme ez - a dohányárut és a tömény szeszt sem.
Legyen szabad, hogy itt a különbségtevésen túl immár lényegében néhány megfogalmazásra a végén kitérve csak a dohányproblémával foglalkozzak. Az előttem szóló Herbert Ferenc képviselőtársunk nagyon sokoldalúan elemzett tilalmi rendszerekkel utalt ezeknek az indokoltságára.
(18.30)
Én nem kívánok ilyen részletezésbe bocsátkozni. Talán csak egyetlen adatsorra, annál megdöbbentőbbre szeretnék utalni. Nagyon alapos orvosi vizsgálatok összegzett eredményét magyar vonatkozásban szeretném felidézni. A hetvenes évek derekától a kilencvenes évek elejéig tartó, a legkövetkezetesebb orvosi igényességgel vizsgált adatok szerint, amelyek világtendenciákkal vágnak egybe, ki kell mondani, hogy a rák természetesen mint világszerte, Magyarországon is növekvő mértékben szedi áldozatait. Egyetlenegy ponton van javulás, az orvosi vizsgálati módszerek javulása folytán, ez a gyomorrák. De a dohányáruval szoros kapcsolatban lévő két területen riasztók az eredmények.
(Az elnöki széket dr. Füzessy Tibor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Tizenöt év alatt a légzőszervi rák 67 százalékkal emelkedett a halálozási statisztikában. Hatvanhét százalékkal! Lehet erre azt mondani: kérem, ez egy komplex számadat, hiszen ebben nemcsak a dohányfogyasztás van benne, hanem benne van a benzingőz, a munkahelyi ártalom és sok minden más. Teljesen igaz, így van! De van egy ártalom, ahol aligha lehet másról beszélni, mint dohányzási ártalomról, s ez az ajak- és szájüregi rák. Az ajak- és szájüregi rák az 1970-es évek közepe és az 1990-es évek eleje alatt plusz 143 százalékos halálozással szedte áldozatait. Plusz 143! Tehát ha a hetvenes éveket száznak vesszük, akkor a kilencvenes évek elejét már 243 százalékosnak. S nem lehet rálegyinteni, hogy ó, ez elhanyagolható dolog, nagyon ritkán fordul elő. Csak ez az egyetlen adat még: a hetvenes évek derekán az évi halálozás 400-450 között mozgott, a kilencvenes évek elején 1100 és 1150 között.
Ezt nem azért mondtam el, mert most ennek jegyében valamiféle drasztikus javaslatot kívánok előterjeszteni, de világossá kívánom tenni, hogy itt nem lehet ezt összemosni az alkoholizmussal, bármilyen súlyos következményei is vannak ennek, nem lehet összemosni a könnyű italok fogyasztásával. Márpedig a 11. § sajnos ezt teszi. Én tehát ilyen értelemben járok el módosító indítványaim megtételénél, és nagyon kérem, hogy éppen egy olyan törvényhozói magatartásból kiindulva, amelyik itt nem könnyen kimondott és a különböző tényezőkre figyelemmel nem lévő indulatossággal és túlhangsúlyozással indít valamiféle kemény eljárásra mozgalmat ez ellen, és szól a dologról, hanem egyszerűen racionálisan ezeket különválasztva mindegyiket a maga veszélyessége szempontjából tartja indokoltnak szabályozni.
Egyetlen kérdésre szeretnék közvetlenül még ebben a vonatkozásban kitérni. A 12. § elmondja a figyelmeztetés szükségességét. Herbert képviselőtársunk szólt erről, ennek külföldi témájáról, s megtette a maga javaslatát. Nekem csak egyetlen észrevételem van, nagyon messzemenően egyetértek az ő logikájával.
A 12. § (1) bekezdése egy szöveget is mint általános figyelmeztető szöveget ajánl. Herbert képviselőtársunk javaslata határozottabb. Én nem kívánok ennek a fogalmazásnak a bírálatába bocsátkozni. De egy dologban igen. Azt, hogy milyen terjedelmű legyen az a része a reklámnak, amelyik erre a figyelmeztetésre lehetőséget teremt. Az idézett paragrafus (3) bekezdése általában a 10 százalékos felületi részarányt kívánja.
Szakadjunk el egy pillanatra a betűktől, és menjünk ki az utcára! Nagyon sokféle reklámot lehet idézni, de kivétel nélkül minden magyarországi reklámon, a plakátokon, az óriásplakátokon és a cigarettásdobozokon ugyanúgy jelenik meg ez, színes 90 százalék és egy színtelen, majdnem a keret részének tűnő fehér sáv, benne közelről olvasható betűkkel a figyelmeztetés. Olyan az egész - talán merész hasonlattal élek -, mint egy századfordulós dámának a hosszú, színes, magára a figyelmet irányító képe, s alul egy csíkban előbukkan az alsószoknya széle valami ráfröccsent dologgal megpettyezve. Olyan mértékig vész a jelentéktelenségbe, hogy akárcsak ott se lenne. Én úgy gondolom, hogy érdemes erre a körülményre felfigyelni, érdemes mérlegre tenni, hogy a terjedelem, a megjelenítés módja a figyelmeztetésnek megfelelő-e, és ha nem megfelelő, akkor itt változtatni kell.
Már csak egyetlen dologra szeretném felhívni a figyelmet két példa kapcsán: a megfogalmazásra egy-két ponton. Olyan ülésen, ahol nem tudtam jelen lenni, mondják, hogy szóba került talán egyik vagy másik. Ilyen a 4. §. Noha általános vitában vagyunk, mégis belemegyek, mert jellemzi a témakezelés módját a 4. § (3) bekezdésének következő mondata: hogy közerkölcs, közízlés sérelmét jelenti, ha öncélúan jelenik meg a szexualitásra vagy a közerkölcsre, vagy az erőszakra utalás. S most tessék figyelni az értelmezésre! Öncélú a bemutatás, ha a szexualitás - és nyilvánvaló, hogy nem ez a probléma, mert azt ordítja minden, nem csak az, ami ilyen formában reklámnak minősül - vagy az erőszak bemutatását a reklám tárgya, témája nem teszi feltétlenül indokolttá. Az ember nem kell hogy pedagógus legyen, nem kell hogy szülő legyen, nem kell hogy felelős állampolgár vagy netán törvényhozó legyen, azonnal tovább kérdez. Miért kell hogy az erőszak bemutatása - mint téma - bármilyen esetben feltétlenül indokolttá tegye annak az ábrázolását? Ez egy meghökkentő megfogalmazás, hiszen tulajdonképpen úgy tűnik, hogy megszorítja, hogy beszorítja az erőszak bemutatását a szabályozás révén, pedig közben, ha az ember igazán szembenéz a témával, akkor világos, hogy lehetővé teszi, kivéve, ha nem feltétlenül indokolt a téma által. Én nagyon megkérem mindazokat, akik a magyar nyelv kiváló kifejezőképességével tisztában vannak, gondolkodjanak olyan változaton, amelyik egyértelművé teszi, hogy miről van szó.
Még egyet: az amúgy is átalakításra szorultnak mondott 11. § (2) bekezdésének c) pontját szeretném idézni, amelyikben megint tilalomról van szó, és a túlzott dohány- vagy alkoholfogyasztásra felhívó reklámot kívánja megtiltani.
(18.40)
Ezek szerint megint olyan esettel állunk szemben, hogy mintha tilalomról lenne szó, de aztán a mérték alkalmazásával egy fokon túl... - nem kívánok részletekbe bocsátkozni, mit jelent az, hogy "túlzott", ki határozza meg, hogy mi a "túlzott". Van, akinek az öt cigaretta túlzott, van, akinek az egy doboz sem túlzott, teljesen szubjektív ez a látszólagos mértékérvényesítés. De egyáltalán, hol vagyunk attól a kívánalomtól, amit éppen Herbert Ferenc előadásából külföldi példa alapján megismertünk?
Én úgy gondolom, hogy ezen a nagy fontosságú, hézagpótló törvényjavaslaton bizony nagyon el kell gondolkodnunk, amikor a végső szövegét megállapítjuk, mert különben lehet, hogy a legjobb szándék visszájára fordulhat. Erről majd a részletes vitában. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
