PÉCSI ILDIKÓ
PÉCSI ILDIKÓ
PÉCSI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon hiányzott, és ezért jó, hogy új törvény fogja szabályozni a reklámozással kapcsolatos tevékenységeket. A jelenlegi helyzet nagyon sok embert bosszant, zavar, meg kell vallanom, hogy néha engem is, de az ízléses reklámnak sokunkkal együtt természetesen nem vagyok ellene. Mégis hiszem és vallom, hogy rendet kell tenni a reklámok ügyében. Senkinek sem jó, ha olyan szabályok vannak érvényben, amelyeket mindenki saját belátása, főként pedig érdekei szerint értelmezhet, ha nincs egyértelműen kimondva, mit szabad, és mit nem.
A tisztázatlan helyzet következménye állandóan ömlik a tévéből és a rádióból, ordít ránk a házfalakról és az óriási plakátokról. Szükség van tehát világos, átgondolt és egyértelmű szabályozásra. A reklám hozzátartozik a ma emberének életéhez, de nagy luxus lenne hagyni, hogy vadhajtásként úgy nőjön, ahogyan akar. Ugyanakkor az is baj lenne, ha az új törvény felesleges korlátokkal még tovább nehezítené a kultúra, a művészetek helyzetét.
Valamennyien tudjuk, mennyire égető gond a pénzhiány ma mindenütt. Úgy gondolom, a mostani körülmények között a kultúra és a művészet nem mondhat le arról, hogy elfogadja a szervezetek, a cégek és a magánszemélyek támogatását. Szerencsére jócskán akarnak olyanok, akik hajlandóak kulturális célokra áldozni, sőt még nem is tekintik áldozatnak azt. Igen, a szponzorálásról beszélek.
Szeretném hangsúlyozni, hogy én különbséget látok a szponzorálás és a reklám között. A szponzor normális esetben nem a termékét vagy a szolgáltatásait próbálja közvetlenül népszerűsíteni egy kulturális program vagy intézmény támogatásával, hanem általában az a célja, hogy róla mint cégről, magánszemélyről kedvező kép alakuljon ki az emberekben. Nem kifejezetten a profitját akarja növelni a szponzorálásával, hanem azt akarja elérni, hogy a világ lássa: neki fontosak a kulturális és művészeti értékek, és ezért szívesen nyúl a zsebébe, hogy ezeket az értékeket megőrizze, hogy ezek az értékek ne tűnjenek el az életünkből, de természetesen ez a pozitív kép visszahat a szponzoráló működésére is, és azt hiszem, hogy ez így van rendjén.
Ezért azt gondolom, hogy a gazdasági reklámot szabályozó törvénynek nem kellene a szponzorálással külön foglalkoznia. Tudom, hogy összefüggés van a szponzorálás és a reklám között. Tudom, hogy a reklám a piaci verseny fontos fegyvere. De nem lenne fair, ha mi elvárnánk, hogy a cégek, a magánszemélyek továbbra is támogassák a kultúrát, miközben az új reklámtörvénnyel mi teremtenénk olyan helyzetet, amely a nyereségüket veszélyeztetné, amiből természetesen támogatni tudnak bennünket. Ha azt akarjuk, hogy a művészet, a kultúra segítséget kapjon a szponzoroktól - márpedig kénytelenek vagyunk ezt akarni, hiszen a világon mindenütt ezt hasonlóan csinálják -, akkor bele kell törődnünk abba, hogy a támogató is élni akar, nem szívhatjuk el előle a levegőt.
Szeretnék még egy részletet kiemelni a tervezetből. Úgy látom, hogy a színházi és mozielőadások alatt elhangzó, látható reklámok tervezett korlátozása nem reális. Szerintem a megvalósítás szempontjából sokkal szerencsésebb lenne, ha a törvény azt mondaná ki, hogy az utolsó előadás előtt és után szabad csak olyan termékeket reklámozni, amelyeket csak felnőttek láthatnak. Ha így változtatjuk meg a jogszabályt, nem lesz szükség arra, hogy minden egyes bemutató előtt külön eldöntse valaki - arra illetékes -, szabad-e, mondjuk, a dohányt és a szeszesitalt reklámozni a vetítés előtt és után.
Ezt a korlátozást kössük időponthoz, vagyis engedjük meg a reklámozást az előadás, a vetítés előtt és után az utolsó előadásnál. Kiskorúak ilyenkor már úgysincsenek a teremben - legalábbis nagyon remélem. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
