DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt álláspontja szerint a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja nemzetellenes bűntett. A mi megítélésünk szerint ez a privatizáció politikailag hibás, gazdaságilag pedig elfogadhatatlan, érthetetlen és szükségtelen. Hiszen az elmúlt években, a Horn-kormány hivatalban léte alatt a tankönyvkiadó nyeresége hozzávetőlegesen másfél milliárd forint volt, és ebből 30-40 százalékot fizetett az államkasszába, a privatizációval tehát az állam mindenképpen hátrányos helyzetbe kerül gazdaságilag is, hiszen ettől a bevételtől elesik.
Ugyanakkor a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációjának nem kívánatos következménye az lesz, hogy az oktatást szabályozó legfontosabb eszköz - ma még egyáltalán nem áttekinthetően - valaki olyannak a kezébe kerülhet, aki nem kívánatos, és fennáll a veszélye annak, hogy merőben üzleti okokból olyan kiadványokat jelentetnek meg, amelyek a mi nemzettudatunk újrateremtése és fejlesztése szempontjából kifejezetten károsnak minősülnek.
Emlékeztetném önöket arra, hogy a fejlett országok a GDP-jük 20 százalékát fordítják oktatásra, kutatásra, kutatásfejlesztésre. Úgy gondolom, hogy ebbe a keretbe a Nemzeti Tankönyvkiadónak még akkor is bele kellene tartoznia, ha ráfizetéses lenne; de amint az előbb kimutattam, gazdaságos, ebben a helyzetben pedig a privatizációja elfogadhatatlan. Köszönöm a türelmüket. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem